A három, pusztulásról szóló háftárá közül a harmadikat mindig a tisá beáv böjtjét megelőző szombaton olvassák fel, a szintén mindig ezen a szombaton felolvasott Dvárim hetiszakasz után, mely a Tóra ötödik könyvének első, címadó szakasza.
Az is előfordulhat, hogy éppen tisá beáv napján, áv hónap 9-én olvassák fel, amennyiben ez a nap szombatra esik. A böjtöt ilyenkor egy nappal eltolva, vasárnap tartjuk meg, hiszen szombaton csak jom kipurkor böjtölünk. Ez a szombat erről a prófétai szakaszról kapta a nevét is: sábát cházon – a látomás szombatja. Azt tartják, hogy ez a prófétai szakasz olyan nagy jelentőséggel bír, hogy a közösség vezetőjét, rabbiját szokás megkérni ennek felolvasására.
Jesája próféta, Ámoc fia látomást lát. Ezzel a felütéssel kezdődik Jesájá próféta könyve és az e heti háftárá is:
Jesájáhúnak, Ámóc fiának látomása – látomás: cházon.
A hászid hagyomány szerint nemcsak Jesája próféta látott látomást, hanem ez történik ezen a napon, sábát cházonkor a világon minden zsidóval: lelkében meglátja a harmadik, a jövőben felépülő és örökké álló harmadik jeruzsálemi Szentélyt.
A próféta megfeddi Jehuda és Jeruzsálem lakóit, mivel letértek Isten útjáról és lázadoztak az Örökkévaló ellen, korábbi hibáikat megismételve nem távolodtak el a bűnöktől, melyeket elkövettek. A nép vezetőit a bűnös Szdom és Ámora (Szodoma és Gomora) lakóihoz hasonlítja, és arról beszél, hogy Isten nem vágyik az áldozataikra, melyeket pogány szokások fűszereznek. A próféta kemény szavakkal illeti a zsidókat:
Oh, vétkező nemzet, bűnnel terhelt nép, gonosztevők fajzatja, elvetemült gyermekek! Elhagyták az Örökkévalót, káromolták Izrael szentjét, hátrafelé fordultak.
A bűnök felsorolása és a nép ostorozása után azonban finomabb hangot üt meg a próféta, arra ösztönzi a zsidókat, hogy térjenek meg, legyenek irgalommal a szűkölködők, az árvák és az özvegyek iránt, és ha megbánják bűneiket és jó útra térnek, akkor:
Ha vétkeitek olyanok volnának, mint a bíbor, fehérré lesznek, mint a hó; ha vörösek volnának, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
A háftárá vége – mint annyi más esetben is – ígéretet hordoz: végül Isten újra bírákat és vezetőket ad Izraelnek. A megtérés elhozza a megbocsátást és minden jóra fordul:
Cion jog által váltatik meg és megtérői igazság által.
Számos kommentátor úgy véli, hogy a próféta éppen akkor mondta el ezeket a szavakat Jehuda királyságában az ott lakó zsidóknak, amikor az északi Izrael királyságból száműzetésbe vezették zsidó testvéreiket. Azt az államalakulatot teljesen elpusztították, városait megsemmisítették, lakosait elhurcolták. A próféta a zsidó népet testhez hasonlítja, melynek minden tagja szenved. Arra ösztönzi az őt hallgató népet, hogy tekintsék testvéreik szenvedését, és tanuljanak belőle. Térjenek meg Istenhez és Ő megkíméli őket a pusztulástól.
A háftárákat meghatározott dallammal, a könyvbe nyomtatott dallamjegyek alapján olvassák fel. Sok közösségben azonban a prófétai szakaszok felolvasásának dallama helyett részben vagy egészben a pusztulást sirató Échá dallamán olvassák fel sábát cházon háftáráját. Ez kiemeli a kettő közti kapcsolatot, a gyászt, a háftárá és a Siralmak könyvének hasonló tematikáját. Az Échá szó – mely a Siralmak könyvének kezdőszava – is szerepel a háftárában.
A hagyomány szerint a messiás eljövetelével e szomorú gyásznapok vidámsággal telnek meg és nemhogy nem lesznek a szomorúság, a gyász napjai, hanem éppen ellenkezőleg, az év legörömtelibb napjai közé tartoznak majd. Azt mondják, a messiás tisá beávkor születik majd. A legnagyobb szomorúságból lesz a legnagyobb örömünk.
Háftárá: Jesája 1:1-27