E hét szombatja volt a tisá beávot megelőző szombat, melyet héberül sábát cházonnak neveznek. Ezen a szombaton minden évben a Dvárim hetiszakaszt olvassák, mely az ötödik tórai könyv nyitó és egyben névadó hetiszakasza. Magát az ötödik könyvet Misné Torának, vagyis a Tóra ismétlésének is nevezik (de ne keverjük össze a Rámbám azonos című művével), mivel Mózes, a halála, illetve az Izraelbe való bevonulás előtt összefoglalja a pusztai vándorlás történetét, és újra elmondja a parancsolatokat is.

„Ezek a szavak, amelyekkel szólott Mózes egész Izraelhez a Jordánon innen, a pusztában, a síkságon, a Nádas-tengerrel szemben… És volt a negyvenedik évben, a tizenegyedik hónapban, a hónap elsején, szólt Mózes Izrael fiaihoz mind aszerint, amint az Örökkévaló parancsolta neki az ő számukra.”

E sorokkal indul a Dvárim, vagyis a szavak könyve. Izrael népe még a Jordán-folyó keleti partján tartózkodott, a pusztai vándorlás negyvenedik évének utolsó előtti hónapjában. Mózes, a zsidóság legnagyobb prófétája és különleges vezetője, búcsúzott szeretett népétől. Mielőtt azonban visszaadta volna a lelkét a Teremtőnek a Névo-hegyen, felidézte számukra a pusztai vándorlás kiemelkedő pillanatait és az Örökkévalótól kapott parancsolatokat. Mózes nemcsak a pozitív, spirituális töltetű eseményeket mondja el újra, hanem a botlásokat, tévedéseket, bűnöket is. Célja azonban nem az, hogy halála előtt a zsidók fejére olvassa számos bűnüket, hanem az, hogy tanuljanak a megtörtént eseményekből, és ezáltal jobb emberekké váljanak.

E szakaszban Mózes megemlíti a bírák intézményének felállítását mint a működőképes társadalom egyik alapját. Emellett beszél a negyvenéves vándorlás különböző állomásairól, különböző harcokról és győzelmekről, és külön kiemeli a kémek történetét, melynek következménye volt az, hogy néhány hét helyett ilyen hosszú időbe tellett, mire elérték az Ígéret Földjét, és a kivonulás nemzedékének a pusztában kellett meghalnia.

Ahogy olvassuk Mózes szavait, első ránézésre feltűnhet, hogy nézőpontváltás történt az előző könyvekhez képest. Míg az első négy könyvben egyes szám harmadik személyben értesülünk a történésekről („és mondta az Örökkévaló Mózesnek”), addig az utolsó könyvben Mózes egyes szám első személyben beszél. Így a hangnem jóval közvetlenebb, szinte Mózes mesterünk saját hangján szólal meg a szöveg.

Az első négy könyvben Mózes, aki megkapta a Tórát az Örökkévalótól, és közvetítette a zsidóknak, éppen ezt a szerepet játszotta: a hűséges közvetítőét, aki pontosan továbbadta a zsidóknak azt, amit az Isten mondott neki. Ebben a könyvben viszont nem egyszerűen az isteni üzenet közvetítőjeként jelenik meg a nagy vezető, hanem Mózesként, az emberként, akinek véleménye van, és azt nem is rejti véka alá. Az Istentől kapott gondolatok, parancsolatok és tanítások olyan mértékben a saját lényének részévé váltak, hogy ugyanolyan mértékben hitelesen volt képes átadni azokat a saját hangján, mint korábban, amikor pusztán közvetítőként szerepelt.

Ez a váltás és új szemszög ad lehetőséget arra is, hogy a tórai parancsolatok megismétlése mellett Mózesnek lehetősége legyen arra, hogy megszidja a népet, és felhívja a figyelmet a korábban elkövetett hibákra, hogy így inspirálja a zsidókat a bűnök megbánására és a megtérésre (tesuvá). Így tehát ez a könyv valóban a szavak könyve, ahogyan a neve is sugallja, a Mózes által átadott szavak képezik a legfontosabb aspektusát. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a könyv az Írott Tan része, ami azt jelenti, hogy nemcsak a tartalma, hanem minden egyes szava, és azok minden egyes betűje isteni eredetű. Ahogy bölcseink mondják: Mózes olyan tökéletességgel vetette alá magát az isteni akaratnak, olyan mértékben tette magáévá az isteni parancsolatokat, hogy „az Isteni Jelenlét szólt a torkából”. Vagyis Mózes szavai egyben Isten szavai voltak.

Ilyen módon azt mondhatjuk, hogy a Dvárim könyve hidat képez az Írott Tan, valamint a Szóbeli Tan  között. A Szóbeli Tan a Tórát magyarázó Misna és Gemárá (Talmud), szélesebb értelemben minden, a Tórát magyarázó irodalom. Ezek azonban mind emberektől származnak olyan értelemben, hogy a tartalmuk isteni eredetű, ám a megfogalmazás, a szavak kiválasztása, a szavak betűinek sorrendisége nem az Örökkévalótól származik, hanem emberi alkotás. Vagyis éles határvonal húzódik e művek, valamint a Tóra és azon belül Mózes ötödik könyve között. A zsidó törvények szempontjából mindkettő egyformán fontos és megkerülhetetlen, és együtt képezik azt a teljes egészet, melyet háláchának, zsidó jognak nevezünk.

 

zsido.com

 

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Dvárim hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide. A filmben szó esik tisá beáv böjtnapjáról. Fontos, hogy egy korábbi felvételről van szó, tisá beáv böjtnapjának dátuma idén július 30., csütörtök.