Szeptember 22-én este köszönt be ros hásáná, az 5786. zsidó újév, amely a hagyomány szerint az egész világ következő évi sorsának megpecsételését hordozza.
A zsidó naptár egyik legfontosabb ünnepe, ros hásáná, amely egyszerre ünnepi és komoly hangulatot áraszt. A hagyomány szerint ezen a napon dönt az Örökkévaló élet és halál, egészség és betegség, áldás és kihívások felett. Az imák, a sófár hangja és a jelképes ételek, mint a mézbe mártott alma vagy a gránátalma, mind az új év reményeit és kéréseit fejezik ki. Ismerje meg a részletes imarendet és szokásokat.
Szeptember 22-én, hétfő reggel
A ros hásáná előtti napon nem mondunk Táchánunt, vagyis bűnbánó könyörgéseket az imában és ezen a napon elmarad a sófár megfújása. A reggel az ima után Hátárát Nödárimot, vagyis a fogadalmak feloldását mondjuk el legalább három (haszid közösségekben tíz) ember előtt (Sámuel imája 367–368. old.; A zsidó újév imarendje 10–11. old.). Ha valaki ezt elmulasztotta, akkor pótolhatja egészen Jom kipurig.
Szeptember 22-én, hétfő este a zsidó újév beköszönte
Beköszönt ros hásáná, a zsidó naptár újéve, az „év feje”. A világteremtés hatodik napjának és az ember alkotásának 5786. évfordulója. A hagyomány szerint ezen a napon dől el a zsidó nép és az egész világ jövő évi sorsa. Az Örökkévaló eldönti, hogy az emberek közül ki kapjon hosszú életet, egészséget, boldogságot és hasonló jókat. Ezeket kérjük imáinkban az ünnepen és ezeket jelképezik a hagyományos ételek is, mint például a mézbe mártott édes alma.
Az ünnepet komoly hangulat jellemzi. Szokás a Tóra-tekercset, a Tóra-szekrényt, a Tóra-olvasó asztalt, és az előimádkozó állványát az ünnepek végéig fehérbe öltöztetni. Este szép, ünnepi ruhát öltünk, hiszen bízunk az Örökkévaló irgalmában, hogy az Ítélet napján a könyörület attribútumával fog felettünk ítélkezni. A napot elmélyült imádkozás jellemzi. Az imák fő témája Isten korlátlan hatalma a világ és az emberek fölött.
A zsidó újév első estéje
Szeptember 22-én, hétfő este ünnepi gyertyagyújtás (Zsidó Naptár 6. old.). Az újévi imarendet és a különböző szokásokat részletesen a már említett, az új magyar fordítású, kétnyelvű Izrael fohásza – A zsidó újév imarendje (Budapest, Chábád Lubavics Egyesület, 1997) című imakönyvben találhatjuk. Az újévi imarenddel kapcsolatos alábbi oldalszámok erre a könyvre vonatkoznak.
Hétköznap délutáni ima (13–29. old.). Ünnepi esti ima (34–53. old.). A zsinagóga elhagyásakor így köszöntjük egymást: Lösáná tová tikátév vötichátém, „Légy jó évre beírva és bepecsételve”; nőknek mondva: Lösáná tová tikátévi vötichátémi.
Otthon az ima után ünnepi kidust mondunk egy pohár borra, melynek a végén Sehechejánut mondunk (56–57. old.). Az ünnepi vacsorához számos jelképes szokás kapcsolódik:
A bárcheszt ünnepen és szombaton egészen hosáná rábáig (október 13.) mézbe és nem sóba mártjuk.
Utána egy darabka almát mézbe mártunk, elmondjuk rá a fa gyümölcsére mondandó áldást, és mielőtt megennénk, ezt mondjuk: Jöhi rácon milöfánechá Ádojnoj Elojhénu vÉlojhé Ávoténu, setöchádés álénu sáná tová umtuká. „Az Örökkévaló akaratából jó és édes évre virradjunk!”
Ugyancsak szokás halfejet, vagy Izsák áldozati kosának emlékére kosfejet enni, valamint gránátalmát fogyasztani. (Azt itt mondandó imákat lásd 57. old.).
Sófárfúvás ros hásáná reggelén
Ros hásánával kapcsolatban a legismertebb bibliai előírás a sófárfújás. Vallási kötelesség ros hásáná mindkét napján a sófár hangját hallgatni. A sófárt fújó báál tokéá előbb áldást mond: „Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s megparancsolta, hogy hallgassuk a sófár hangját!”, majd elmondja a Sehechejánu áldást is (205. old.).
A gyülekezet csak „Ámén!”-nal válaszol az áldásokra. A második napon a báál tokéá jobb, ha valamilyen új ruhadarabot vesz fel, és arra is gondol a Sehechejánu mondásakor. Ros hásáná mindkét napján száz-száz sófárhangot szoktunk hallani, de kötelező legalább harmincféle hangot hallani. Aki betegség vagy egyéb ok miatt nem tud elmenni a zsinagógába, az próbáljon megkérni valakit, hogy menjen el hozzá sófárt fújni.
A zsidó újév két napja
Szeptember 23-án és 24-én, kedden és szerdán Ros hásáná első és második napja. A legtöbb közösségben szokás az imához kitlit (gyászruha) viselni. Egyes haszid közösségekben ez csak jom kipur napján szokás. Askenáz közösségekben a tálit felöltésekor az áldást az előimádkozók (előimádkozásuk sorrendjében) hangosan, hagyományos dallammal mondják el. Néhány közösségben még az elöljárók is így tesznek.
Reggeli ima (62–120. old.). Reggeli Ámidá (121–126. old.). A reggeli Ámidá ismétlése (első nap: 127–150. old.; második nap: 151–177. old.). Ávinu málkénu („Atyánk, Királyunk…” – 178–180. old.). Sok közösségben itt mondják a napi zsoltárt (300–305. old.). Tóra-olvasás két Tórából (öt plusz egy embert hívnak fel) és Háftárák (első nap: 182–196. old.; második nap: 182–187. és 197–203. old.). Sófárfújás (204–206. old.). Ásré („Boldogok…” – 207–208. old.). A Tórák visszahelyezése (208–210. old.). Muszáf Ámidá (213–226. old.). Haszid szokás szerint a halk Ámidában is megfújják a sófárt. A Muszáf Ámidá ismétlése (első nap: 227–264. old., a második napon 265–292. old.). Unszáne tokef („Mondjuk hát el…” – első nap: 235–239. old., második nap: 267–269. old.). Düchenolás (papi áldás – első nap: 261–262. old., második nap: 289–290. old.). Az ima befejezése (293–308. old.). Kidus (309. old.).
Délutáni ima és táslich
Délutáni ima (310–336. old.). A 329. oldalon, a héber oldalról sajtóhiba miatt hiányzik a 6. áldás vége, a 125. oldal alapján pótolható. Az első nap délutánján szokás elsétálni egy vízpartra, és elmondani a Táslich imát (337–338. old.). [Aki elmulasztja, jom kipurig pótolhatja.] Lehetőleg olyan folyót, tavat keressünk, melyben élnek halak.
E szokás abból ered, hogy a halaknak nincs szemhéjuk, így a szemük állandóan nyitva van. Ez arra utal, hogy az Isten-i gondviselés sem hunyja be szemét egy pillanatra sem, hanem vigyáz a zsidó népre. A Kabbala alapján elterjedt szokás, hogy miután elmondtuk a prófétai verset, megrázzuk ruhánk szélét, illetve a tálit kátánt. Ebből eredt az a népi szokás, hogy a zsebekből, úgymond a vízbe „vetjük” a vétkeket, illetve, hogy morzsákat vetünk a halaknak. Ennek azonban sem a háláchában, sem a rabbinikus hagyományban semmi alapja nincs.
A vétkek elvetése képletes – a halak nem esznek vétkeket!
Szeptember 23-án, kedd este gyertyagyújtás az ünnepre való tekintettel csak 19:25 után, és csak égő lángról történhet (Naptár 6. old.). Gyertyagyújtáskor, illetve a kidusban ugyancsak mondunk Sehechejánut, de jobb, ha ilyenkor valamilyen új gyümölcs is van az asztalon, és a Sehechejánu mondásakor egyben erre is gondolunk. Ünnepi esti ima (34–53. old.), Kidus (56–57.old.).
Az étkezés előtti kézmosás előtt áldásmondással megesszük az új gyümölcsöt. Ezen az estén már nem szokás a jelképes ételeket fogyasztani, csak a bárcheszt mézbe mártani.
Szeptember 24-én, szerda este az ünnep kimenetelével, hétköznapi ima. Az Ámidában Tíz bűnbánó napi betoldások (lásd alább) és Átá ḥonántánu („Te ajándékoztad…” – Sámuel imája, 145. old.) betoldás. Hávdálá (Ünnepbúcsúztató – Naptár 157. old.) csak borral, fűszer (böszámim) és gyertya (nér) nélkül.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.