A Chábád követői számára az Ohel (sír fölé emelt épület), nagy kezdőbetűvel, a hetedik lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi nyughelyét jelenti New York Queens negyedének Montefiore nevű temetőjében. Itt temették el szeretett apósa, a hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneerson rabbi mellett. A Rebbe gyakran, általában heti több alkalommal is ellátogatott – legendás autójával – apósa sírjához, és ott felolvasta a hozzá segítségért folyamodók kéréseit. A felolvasott üzeneteket utána darabokra tépte (nehogy bárki más is elolvashassa), és emlékként a síron hagyta.

Az áldott emlékű Rebbe 1994-ben, támuz hó harmadikán (abban az évben június 12.) adta vissza lelkét Teremtőjének. Mivel az évforduló ebben az évben szombatra esett, a pán klálinak (általános levél) nevezett írást, melyet a világ számos haszidja aláírt, péntek délután olvasták fel a sírnál – tudósít a chabad.org

A Rebbe 28 évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta zsidók és nem zsidók százezrei özönlenek évente az Ohelhez, hogy áldást, lelki és spirituális útmutatást, vagy inspirációt nyerjenek a sírnál való imádkozás és cédulák elhelyezése által. Mielőtt az Ohelhez mennek, szokás pénzadományt adni, Tórát tanulni és spirituálisan felkészülni a látogatásra. Vannak, akik mikvébe mennek, tartózkodnak az evéstől és a bőrcipőjüket is leveszik, mielőtt belépnek az Ohelbe.

Lubavicsi Rebbe: ne kérdezz, ne magyarázz, csak tedd!

A jó cselekedet jó cselekedetet von maga után, a bűn pedig bűnt von maga után.

A látogatóközpont a nap 24 órájában várja a Rebbe sírjához érkezőket. Azok számára, akiknek nincs lehetősége odautazni, az üzemeltetők biztosítják, hogy a postai úton, e-mailben, vagy faxon küldött kvitlijüket (a sírra tett kívánság-, vagy áldást kérő cédula) elhelyezik az Ohelban. A speciális kiképzés lehetővé teszi, hogy az Ohel egy részét kohénok, a bibliai Áron leszármazottai is látogathassák, akik egyébként nem mehetnek temetőbe és nem érintkezhetnek más módon sem halottal, például nem lehetnek egy fedél alatt halottal.

Sokan vallják, hogy látogatásuk után megkapták a kívánt segítséget az Örökkévalótól.

Az elmúlt két évben, a koronavírus-járvány miatt csupán Zoomon keresztül tarthatták meg a központi megemlékezést és csupán néhány kiválasztott ember látogathatott el a sírhoz.

Fotó: Wikipédia

Megszakítás