További izraeli segítség a földrengés sújtotta Nepálnak

Izrael több száz szakemberrel, felszereléssel és egy komplett tábori kórházzal igyekszik segíteni a nepáliaknak. Izraelben azon is gondolkodnak, hogy miként tudnának hosszú távú támogatást nyújtani Nepálnak.

A pusztító földrengés sújtotta ország külügyminisztere megköszönte izraeli kollégájának a humanitárius segítséget. Mahendra Bahadur Pandey közölte: nagyra értékelik az izraeli támogatást. Avigdor Liberman pedig azért mondott köszönetet, mert a nepáli hatóságok segítették Izraelt abban, hogy Kínában és Indiában bérelt helikoptereket juttassanak el a helyszínre, amivel evakuálhatják a még ott rekedt állampolgáraikat – olvasható jewishpress.com-on.

Az ENSZ szerint a tragédiában legalább nyolc millió ember érintett. A halálos áldozatok számát még most is csak becsülni lehet, egyes források a 10 ezret sem tartják kizártnak. Rengetegen maradtak víz és áram nélkül, nincs elég élelmiszer sem.

Izrael április 26-án küldte az első repülőgépet, utána pedig még hármat, elsősegély-felszerelésekkel megrakva. Visszafelé izraeli állampolgárokat szállítottak haza. Április 27-én az El Al gépe 200 orvost, mérnököt és technikust, valamint további egészségügyi felszerelést, például oxigénpalackokat, ventillátorokat és röntgengépeket vitt Nepálba. A következő két hétben egy kereső és mentőcsapat települ ki a főváros, Katmandu környékére, hogy átvizsgálják a romokat. Az izraeli csapat egy tábori kórházat is felállított a helyieknek, nyolcvan ággyal, két műtővel, 4 intenzív terápiás helyiséggel, ahol felnőtteket és gyermekeket is el tudnak látni. Izraelben, már azon is gondolkodnak, hogy miként tudnának hosszú távú segítséget nyújtani Nepálnak.

Ahogy, arról korábban beszámoltunk, a Nepálban működő Chábád Központban is több száz izraeli talált menedéket a földrengés után, ahol Chezki Lifshitz rabbi és felesége segítenek az eltűnt izraeliek megtalálásában. A rabbi beszámolója alapján műholdas eszközök szétosztásával segítettek sok hegymászónak, hogy a hegyekben is kapcsolatban maradhassanak egymással, és a földrengés után is nagy erőfeszítéssel igyekeznek támogatni a helyi zsidóságot és a nepáli lakosokat.

A nepáli Chábád Központ számára felajánlható támogatások részleteiért kattintson ide.

 

zsido.com

 

  • Küldés emailben