Az elnökválasztási kampány alatt történt a gyilkosság, a média alig foglalkozott vele.

Egy vallásos zsidó nőt gyilkolt meg egy muszlim támadó Párizsban peszách előtt egy héttel. A 27 éves férfi felmászott a 66 éves Sarah Lucy Halimi lakásába, brutálisan bántalmazta, majd kihajította az ablakon. A szomszédok beszámolója szerint a támadás alatt az elkövető nagy hangon Allahot éltette.

A kiérkező rendőrök elfogták a házban lakó támadót, aki közölte velük, hogy a Korán utasítására követte el a gyilkosságot. Halimi családja azzal vádolja a rendőrséget, hogy politikai okok miatt igyekeztek elhallgatni az ügyet, nem tettek említést antiszemita indítékról, és vonakodtak terrorizmusnak minősíteni a támadást.

Az áldozatot Jeruzsálemben temették el másnap. Egyik fia, Yonatan így búcsúzott édesanyjától: „A zsidó törvénykönyv azt írja, hogy niszán hónapban nem szokás gyászbeszédet tartani. Te mindig arra tanítottál, hogy amit megtilt a törvény, azt ne tegyük meg. De az nincs megírva, hogy sírni is tilos. Izrael egész háza sír az Örökkévaló gyújtotta tűz miatt. Mit érezhettél életed utolsó perceidben, a gonosz támadóval szembenézve? Anyám, biztos vagyok benne, hogy küzdöttél, mert az egész életed egy küzdelem volt. Küzdelem a Tóra törvényeiért, küzdelem a tanulásért, küzdelem az oktatásért. Amikor a tórai hetiszakaszban az áldozatokról olvastunk, nem értettük, hogy te is egy áldozat leszel, teljesen Istennek szentelve. Anyánk egész életében a mi oktatásunkért aggódott, ő tanított minket arra, hogy a szentség útját járjuk. Áldozata egész Izraelért szól. ‘Örök tűz égjen az oltáron, soha ne aludjon ki’. Tanúsíthatom, hogy benne is az örök tűz lobogott.”

A koporsó Izraelbe érkezett

Micháel Málchiéli, a Sász párt parlamenti képviselője hangsúlyozta, hogy Halimit pusztán zsidósága miatt gyilkolták meg. „Minden nemzedékben vannak, akik ellenünk támadnak és meg akarnak minket semmisíteni.” – idézte a peszáchi hágádát.

A francia parlament tagja, Meyer Habib is szóvá tette az ügy különös kezelését. „Én nem vagyok sem nyomozó, sem ügyész, és bízom a bíróságban, de az áldozat bátyjától hallottam, hogy a tettes korábban többször mocskot zsidónak nevezte Sarah-t és a lányát, Elishevát is, és félelemkeltően viselkedett. A vizsgálat csak most kezdődött, a családtagok még gyászolnak, így nem hallgatták még ki őket. Ezzel együtt, amit eddig megtudtam, mind arra utal, hogy antiszemita támadás történt. Nem hiszem, hogy a támadó akkor is kihajította volna a szomszédját az ablakon, ha az történetesen algériai. Az ügyész eddig nem volt hajlandó elismerni, hogy antiszemita támadás történt. De ennél is jobban aggaszt, hogy a francia média hallgat az esetről.”

Sarah Halimi

A zsidó közösség megemlékezést és tiltakozó felvonulást tartott Halimi otthona közelében.

Forrás: Arutz7

Megszakítás