8. 📖 XXIII. –Megtérés, betérés, kitérés, visszatérés

Megtérés – Lengyel neonáciból fekete kalapos zsidó

Megtérés

Lengyel neonáciból fekete kalapos zsidó

Paweł Bramson utazása a zsidóság felé 14 évvel ezelőtt kezdődött.
Ma az egyik varsói rabbi asszisztenseként dolgozik,
s az élete szerinte végtelen felfedezések sorozata

Katarzyna Markusz

Az önlincselés dokumentum filme

Tizenöt évvel ezelőtt Paweł Bramson focimeccseken anti­szemita és rasszista szlogeneket skandáló szkinhed volt. Utálta a zsidókat és a feketéket – egyszerűen azért, mondja, mert valakit csak kell hibáztatni a világban fellelhető rosszért.

Manapság tartja a kósersági szabályokat, hosszú szakállat visel az egyes ortodox közösségekben szokásos fekete kalap mellé, s az egyik varsói rabbi, Michael Schudrich kisegítőjeként dolgozik. (Varsó másik rabbija Salom Dovbér Stambler, a Bét Chábád közösség feje.)

Bramson átalakulása – amit a Księżyc to Żyd (A Hold is zsidó; nemzetközi címe: The Moon is Jewish) című, nemrégiben a „zsidó motívumok” nemzetközi filmfesztiválon a mai lengyelországi zsidó életet legjobban bemutató filmalkotásként varsói Főnix díjjal kitüntetett film dokumentál – 22 éves korában kezdődött.

A dokumentumfilm Bramson és Michał Tkaczyński társ-forgató­könyvírói közreműködésével született, címét egy Marcin Świetlicki-dalról nyerte, mely egy képzeletbeli zsidó összeesküvésről szól, ami szerint az égvilágon minden, a párnától a Holdig zsidó.

– Ennek a filmnek a forgatókönyvét az élet írta – meséli a 36 éve Bramson, aki múltját és jelenét is kitárgyalja az alkotásban.

– A The Moon is Jewish – amit az USA-ban is bemutattak különféle filmfesztiválokon – olyan volt, mint egy gyónás, megvallottam benne néhány csúnya dolgot, amit az életemben elkövettem – mondja. – Ezt a filmet amolyan nyilvános bűnvallásnak lehet tekinteni, önkritikus önlincselésnek.

Bramson történetének egy korábbi dokumentumfeldolgozását sugározta a CNN 2012. szeptember 28-án, ez inspirálta a fent említett filmet is.

 

Neonáci aktivizmusból az archívumokig

Bramsont tinédzserkorában nemigen érdekelték a gyökerei, nem volt oka, hogy azt higgye, a családja eltitkol előle valamit.

A szülők még akkor sem szóltak egy szót sem az örökségükről, amikor társaival antiszemita szlogeneket szajkóztak és zsidókat támadtak meg. – Én árjának tudtam magamat, nem voltam szőke, de biztos voltam benne, hogy zsidó nem vagyok – meséli. Ami őt illette, gyakorló katolikus keresztény hívők gyermekének tudta magát. – Fel sem merült bennem, hogy esetleg zsidó lehetek.

Egészen addig nem, amíg a felesége, Aleksandra neki nem állt a saját gyökerei felkutatásának.

– 13 éves lehettem, és valamiről beszélgettünk édesanyámmal, nem emlékszem pontosan, de elhangzott, hogy zsidó gyökereink vannak. Engem akkor ez nem érdekelt, ki is ment a fejemből – veszi át a szót Aleksandra.

Körülbelül akkoriban ismerték meg egymást az iskolában, Aleksandra és Paweł.

– Szerelem voltak első látásra – mondja róluk Ola. Mindent együtt csináltak, együtt csatlakoztak a helyi szkinhedekhez is. Hamarosan hívévé lettek a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető tanoknak, vallották, hogy Lengyelország a lengyeleké, és hogy a zsidók (több más kisebbséggel együtt) az oka minden bajnak. Tizennyolc évesen házasodtak össze.

– Lázadó ifjak voltunk – meséli Aleksandra. – Én ugyan nem voltam aktív szkinhed, de a barátaim igen. Nehéz erről beszélnem, mert vannak olyan döntései az embernek fiatalkorában, amikre nem szívesen emlékszik vissza. Nem szégyellhetem, mert az életem része, de büszke sem vagyok rá.

Nyakig elmerültek mindketten a neonáci mozgalomban, ami Varsó panellakótelepein akkoriban virágzott.

Pedig Lengyelországban a háborút mindössze 350 000 zsidó élte túl, tizede a holokauszt előtti népességnek, és a rákövetkező negyedszázadban sokan kivándoroltak.

Az otthonmaradók közül sokan vélték úgy, jobb lesz, ha gyermekeik előtt is titokban tartják a származásukat.

Aleksandrának azonban eszébe jutott idővel, hogy az édesanyja egyszer mondott valamit a zsidó örökségükről.

 

A náciból lett másgiách

És mikor a Zsidó Történeti Intézetben (Żydowski Instytut Historyczny) tudakozódott, megismerkedett az igazsággal: nem csak ő zsidó, de a férje is.

– Valami bennem azt mondta: gyerünk, nézz utána! Hihetetlen élmény volt. Kiderült, hogy bizony zsidó származásúak vagyunk. Sokkot kaptam. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy kiderül, zsidó férjem van.

Azt mondja, nem tudta, hogyan közölje a hírt Pawełlel.

– Fogalmam sem volt, hogy mondjam meg neki. Én szerettem őt, akár punk volt, akár szkinhed, ha verekedett az utcán, ha nem.

Megmondta, és a hitetlenkedő Paweł szembesítette a hírrel a szüleit.

Szkinhed volt, és – saját szavaival – „száz százalékig” nacionalista.

– A fehér faj felsőbbrendűségéről szólt az életünk, abban hittem, hogy Lengyelország a lengyeleké. A zsidók pedig maga a pestis, és a leggonoszabb gonosz a földön.

Nehéz volna leírni, mit érzett, amikor megtudta, hogy zsidó.

– Az első gondolatom az volt, hogy mit mondok a többieknek? Mit mondok a fiúknak? Bevalljam, ne valljam be? Mérges voltam, levert, rémült és összezavarodott.

Nem tudott a tükörbe nézni, mondja, mert utálta, amit benne látott: egy zsidó pofát.

A szüleitől kérte, hogy mondják meg az igazat. Megmondták: a felesége által szerzett információ hiteles. Anyai nagyszülei zsidók voltak. A család gyökereiről az igazat előbb a németek, majd a szovjetek ellenőrizte háború utáni rezsimtől való félelmükben titkolták el, hogy az üldöztetést elkerüljék.

A fiatalember nekikezdett az élete megfordításának, most, hogy tisztába jött vele, nem az az ember, akinek gondolta magát.

Más lengyel fiatalokhoz hasonlóan, akik fölfedezték zsidó gyökereiket, Paweł is eljárogatott a Zsidó Történeti Intézetbe, zsinagógába, rabbival beszélgetett, hogy amit csak lehet, megtudjon a zsidóságról. Egyre inkább bekapcsolódott a varsói zsidó közösség életébe. Nekünk felidézte, hogyan fordult segítségért a rabbihoz, adjon tanácsot, miként birkózzon meg új identitásával.

– Eljöttem a rabbihoz, és azt mondtam neki: „Közölték velem, hogy zsidó vagyok. Itt vannak a papírok a kezemben. Anyám és apám is mondott ezt-azt. De nem tudom, ki is egy zsidó, mi ez az egész? Segítsen nekem, mert különben megbolondulok.” Apám nagyon örült, hogy zsidóvá lettem, mert ő különben is azt akarta, hogy vallásos legyek, mindegy, milyen vallású.

Paweł hozzáteszi, hogy van mit megbánnia, de:

– Nem emésztem magam miatta, nem büntetem ezzel magamat. Nagyon sajnálom, hogy bántottam másokat, de nem gyötröm magam miatta – teszi hozzá. – Akit bántottam, annak joga van haragudni rám.

Ma másgiáchként működik, kósersági ellenőrként, és Schudrich rabbi asszisztenseként. A rabbi „kivételes embernek” tartja.

– Minden nap igyekszik valamicskét javulni, jobb emberré lenni a vallásában, a zsidóságban, hogy így kerüljön közelebb az Örökkévalóhoz és más emberekhez – mondja a rabbi.

Przemysław Szpilman, a varsói zsidó temetőt igazgatója 11 évvel ezelőtt találkozott először Pawełlel, a Nożyk zsinagógában:

– Paweł életében a változás elképesztő mértékű – mondja. – Sok-sok évébe telt, mire azzá lett, aki ma. Mikor először találkoztunk a zsinagógában, még nem volt benne biztos, hogy ez az élet való neki.

De Aleksandra minden nap eljárt a zsinagógába, és Paweł úgy döntött, vele tart – folytatja Szpilman:

– Mint mindenki, Paweł is fontos tagja a zsidó közösségnek. Mi itt minden új arcnak nagyon örülünk.

Schudrich rabbi, Varsó főrabbija külön méltatta a bátorságukat, amellyel az életük megfordításának nekivágtak.

– Az, hogy szkinhedek voltak, az én szememben csak még tiszteletre méltóbbá tette a bátorságukat – mondta a CNN-nek. – Ők ott, ahol akkor voltak, megértették, hogy nem jó élet, amit élnek, és szembenéztek a ténnyel, ahelyett, hogy elfutottak volna előle: a népnek, amit gyűlöltek, maguk is részei. Azt hiszem, személyes tanulsága is van a dolognak: soha nem mondjunk le senkiről. Akárhol tartottak is 10 éve, abból nem következik, ahol most tartanak. Az emberben korlátlan képesség van a változásra, és olykor még a jóra változásra is – teszi hozzá.

Michael Traison amerikai ügyvéd, aki a zsidó történelemmel és kultúrával foglalkozó számos projektben működik közre Lengyel­ország­ban, szintén évek óta ismeri Bramsonékat.

– Paweł Bramsonról éveken át sokat cikkeztek az újságok. Vala­hány­szor hírt adnak a történetéről, mintha csak arról jött volna hír, hogy életet találtak a Marson – mondja. – Bizony, a zsidó világ számára, mely abban a hiszemben él, hogy Lengyelországban jó néhány évtizeddel ezelőtt a zsidó életet teljesen kiirtották, Lengyelország a Mars, és zsidó életet találni itt olyan, mint virágzó városokat fedezni fel egy távoli csillag körül keringő bolyón. Bramson történetének szimbolikája – folytatja – igen emlékeztet Izra­el újjászületésének történetére.

 

Ma is szereti a mecseket… , de nem szombaton

Volt idő, ismeri el Paweł, amikor ő maga is együtt skandálta a többiekkel az antiszemita szlogeneket szeretett varsói focicsapatának, a Legiának a meccsein – éppen úgy, mint az a 18 Legia-rajongó, akit márciusban vádoltak meg vallási alapú gyűlöletkeltéssel, mert a Widzew Łódź rajongóit efféle szlogenekkel bombázták: „Hamas, Hamas, Juden auf den Gas” (Éljen a Hámász, zsidókat a gázba). Többen elismerték már a bűnösségüket közülük.

Dacára annak, hogy a csapat rajongói közt huligánok és rasszisták is előfordulnak, Paweł kiart a Legia mellett:

– Tegnap találkoztam egy haverommal, akivel elkövettünk néhány őrültséget fiatalabb korunkban – meséli. – Beszélgettünk az emlékeinkről, és arról, hogy ezek nem a legjobb emlékeink. Ma már másképp látom ezeket a dolgokat.

Paweł fia, aki most a baltimore-i Talmud-akadémia hallgatója, szintén Legia-rajongó.

– El se tudom képzelni, hogy más legyen. Ez olyasmi, ami a családunkban generációról generációra öröklődik – teszik hozzá nevetve.

– Mikor hazalátogat Lengyelországba, és focimeccs van, kimegy ő is. Kivéve persze, ha szombaton van.

Arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e a korábbi életét lecserélni arra, amit ma él, azt a választ kapjuk, hogy a folyamat még nem ért véget.

– Ma is változtatok az életemen, és azt hiszem, enne nem lesz vége – feleli. – Az ilyesmi amúgy sem könnyű dolog.

 

  • Küldés emailben

Fejezetek