2. 📖 Misne Torá – a zsidó jogtár

A tudás könyve – A Tóra alapjainak szabályai I.

Széfer Hámádá: A tudás könyve

A Tóra alapjainak szabályai

 
1. fejezet

Az alapok alapja

Isten léte

1. §. Minden alapok alapja és a bölcsesség tartóoszlopa a tudat, hogy létezik egy Elsődleges Lény, és ő hoz létre mindent. Az ég s a föld minden lényei, és amik a kettő között vannak, egyedül az Ő lényének igazságából jöttek létre.
2. §. Ha pedig azt képzelnénk, hogy Ő nem létezik, akkor semmilyen más lény sem létezhetne.
3. §. Ha azt képzelnénk, hogy Rajta kívül nem létezik más dolog, Ő Egymaga továbbra is létezne, és a többi dolog nemlétezése nem tenné nemlétezővé az Ő létét, mert minden más dolognak szüksége van Rá, Neki viszont – áldott legyen ő! – nincs szüksége egyikre sem. Következésképp az Ő igazsága nem hasonlít egyetlen más lény igazságára sem.
4. §. Erre utal a próféta mondása[1]: „De az Örökkévaló igaz Isten” ­– azaz egyedül Ő igaz, és egyetlen más dolog sem rendelkezik olyan igazsággal, amely az Övéhez lenne fogható. Ezt érti a Tóra, mikor azt mondja[2]: „Örökkévaló az Isten nincs más kívüle”, azaz Rajta kívül nem létezik Hozzá fogható igaz létezés.
5. §. Ő a világ Istene, és az egész föld Ura. Végtelen és határtalan erejével Ő uralja az egész szférát. Ez az erő megszakítás nélkül létezik, mert a szféra szüntelenül forog, és nem foroghatna, ha valaki nem forgatná. [Ő forgatja], áldott Ő, aki kéz és minden [egyéb] testi dimenzió nélkül forgatja.
6. §. Ennek a fogalomnak az ismerete tevőleges parancsolat, ahogy írva van[3]: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened…”.
 
 

 Isten egyetlen

Bárki, aki feltételezi, hogy létezik más isten, áthág egy tiltó parancsolatot[4]: „Ne legyenek neked más isteneid színem előtt”, és egy alapvető [hit]elvet tagad, mert ez az a nagy [hit]elv, amelytől minden függ.
7. §. Isten egyetlen. Nem kettő vagy több, hanem egyetlen. Olyan módon egyetlen, amely [felülmúlja] a világ összes egységét, azaz Ő nem abban az általános értelemben egységes, hogy több különböző dolgot foglal magába, és nem is úgy, ahogy a test különböző részekre és dimenziókra oszlik. Ő teljesen egységes, és nincsen Hozzá fogható egységesség ezen a világon.
Ha több isten létezne, azoknak lenne testük és formájuk, mivel, mint dolgok, csak testtel és formával kapcsolatos tulajdonságaikat tekintve különbözhetnének egymástól.
Ha a Teremtőnek lenne teste és formája, lenne határa és korlátja, mert a korlátok nélküli test lehetetlenség. Minden dolog, amely korlátozott és meghatározott, csak korlátozott és meghatározott erővel rendelkezik. Mivel a mi Istenünk, áldott legyen a Neve, mint azt a szféra szüntelen forgása jelzi, korlátlan erővel rendelkezik, ebből látható, hogy az Ő ereje nem testi erő. Mivel Ő nem test, a testnek azok a jellemzői, amelyek annak felosztásával és megkülönböztetésével kapcsolatosak, az Ő esetében irrelevánsak. Következésképp lehetetlenség, hogy Ő bármi más legyen, mint egy.
Ennek a fogalomnak az ismeretével, egy tevőleges parancsolatot teljesítünk: „[Halljad Izrael], az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy![5]„
 
 

Istennek nincs földi formája

8. §. És íme, minden félreértést kizáróan benne van a Tórában[6] és a próféták [könyveiben], hogy a Szent egy, – áldott legyen! – nem korlátozódik se testre, se anyagi formára: „Az Örökkévaló az Isten az égben fönt és a földön alant”, és egy test nem létezhet [egyidejűleg] két helyen.
Azt is mondja a Tóra[7]: „Mert nem láttatok semmi alakot”, továbbá ezt[8]: „Kivel hasonlítotok össze engem, hogy vele hasonló lennék.” Ha Ő egy test[re korlátozódna], hasonlítana más testekre.
9. §. Ha így van, akkor mi a jelentése azoknak a Tóra által használt kifejezésnek, hogy „lábai alatt”[9], „Isten ujjával írva”[10], „az Örökkévaló keze”[11], „Isten szemeiben”[12], „hallotta az Örökkévaló”[13], és hasonlóknak?
Mindezeket [a kifejezéseket] arra használták, hogy [segítsék] az emberi gondolatmenetet, amely csak testi képekben képes gondolkodni, mivel a Tóra az ember nyelvén szól. Ezek csak leíró fogalmak, mint az kitetszik[14]: „Ittasítom nyilaimat vértől, és kardom húst eszik”. Van Neki kardja? Szüksége van Neki kardra az öléshez? Nem: ez [csak] metafora. [Hasonlóképpen] minden [ilyen kifejezés csak] metafora.
Íme egy bizonyíték erre a fogalomra: Egy próféta azt állítja[15], hogy látta a Szentet, áldott legyen: „ruhája, mint a fehér hó”, egy másik pedig „piros ruhában Bocrából”[16]. Tanítónk, Mózes maga a [Vörös] tengernél látta hadba szálló, hatalmas férfiúként, Szináj hegyén pedig egy gyülekezet vezetőjeként [táleszbe] burkolózva.
Ez azt mutatja, hogy az Örökkévalónak nincs se képe, se formája. Mindezek csupán a profetikus látomások kifejeződései és víziói, és ennek a fogalomnak az igazságát nem értheti meg és nem foghatja fel emberi gondolat. Ezt mondja a vers[17]: „Istent kikutatni eléred-e, avagy a Mindenhatónak végéig elérsz-e?”
10. §. [Ha ez így van, akkor] mit akart megérteni tanítónk, Mózes, amikor azt kérte[18]: „Kérlek, engedd látnom dicsőségedet”?
Azt kérte, hogy hadd ismerje meg olyan mértékben a Szent Egyetlen – áldott legyen! – létezésének igazságát, hogy azt elméjébe magába vehesse, ugyanúgy, ahogy az ember egy másik illető [vonásait], arcát látja, és képe a szívébe vésődik. Az ilyen személy [identitása] az ember elméjében elválik más személyek identitásától. Hasonlóképpen tanítónk, Mózes [is] azt kérte, hogy hadd lehessen a Szent Egyetlen – áldott legyen! – létezése elválasztva elméjében más dolgok létezésétől, méghozzá oly mértékben, hogy a maga valójában ismerje meg az Ő létezésének igazságát.
Az Örökkévaló – áldott legyen! – erre azt felelte neki, hogy egy test és lélek ember nem képes felfogni ezt a dolgot a maga egészében. Mindazonáltal Ő – áldott legyen! – fölfedett előtte olyan dolgokat, amelyeket előtte más ember nem ismert még – és utána sem fog soha –, miáltal Mózes megértett [annyit] az Ő létezésének igazságából, hogy elméjében más dolgoktól megkülönböztethesse, [valahogy úgy] ahogy az ember a testformájáról és az öltözködéséről hátulról is megismeri bizonyos társait.
Erre utal a vers is[19]: „Láthatod hátamat, de színem nem látható.”
11. §. Miután tisztázódott, hogy az Örökkévalónak nincs teste és formája, az is világos, hogy a test funkciói sem alkalmazhatók Rá: sem a kapcsolódás, sem az elválás, sem a hely, sem a mérce, sem a fölemelkedés, sem a lebocsátkozás, sem a jobb, sem a bal, sem az elöl, sem a hátul, sem az állás, sem az ülés.
Nem található az időben, olyan értelemben, hogy kezdete, vége vagy kora lenne. Nem változik, mert nincs semmi, ami a változását kiválthatná.
A halál fogalma Őrá nem vonatkoztatható, sem az anyagi léttel kapcsolatban értelmezett életé. Nem alkalmazható rá az ostobaság [fogalma], sem az emberi értelemben vett bölcsességé.
Sem az alvás, sem az ébrenlét, sem a harag, sem a nevetés, sem az öröm, sem a bánat, sem a hallgatás, sem az emberi értelemben vett beszéd [nem alkalmas az Ő leírására]. Bölcseink mondották: „Odafönt nincs sem ülés, sem állás, sem elválás, sem kapcsolódás.”
12. §.  Mivel ez így van, minden ilyen és hasonló [leírás], amely a Tóra és a Próféták szavaiban előfordul, csupán metafora, képletes kifejezés. [Például] „Az égben trónoló nevet”[20], „Bosszantottak hiábavalóságaikkal”[21], „Örvendett az Örökkévaló”[22]. Az ilyenekkel kapcsolatban Bölcseink azt mondották: „A Tóra az ember nyelvén beszél.”
Ezt [támasztja alá a szónoki kérdés[23]]: „Vajon engem bosszantanak-e?” Hasonlóképpen ez is[24]: „Mert én, az Örökkévaló nem változtam meg.” Ha időnként haragba jönne, máskor meg örvendezne, akkor változna. Ezzel szemben ezek a dolgok csak a sötét és alacsony testek viszonyai között érvényesek, akik agyagházakban laknak, melyek alapja por. Ezzel ellentétben Ő – áldott legyen – mindezek fölött van, mindezek fölé emelkedett.
 

 

2. fejezet

Isten és a teremtmények

Az Örökkévaló szeretete és félelme

1. §. Micva szeretni és félni ezt a dicsőséges és megindítóan fenséges Istent, ahogy az írva van[25]: „Szeresd tehát az Örökkévalót”, és „Féljed a te Istenedet!”[26].
2. §. Hogyan lehet Őt szeretni és félni? Mikor az ember elgondolkozik az Ő csodálatos és dicső tettein, és teremtményein, és értékeli az Ő végtelen, semmihez sem hasonlítható bölcsességét, azonnal szeretni, dicsérni és dicsőíteni fogja Őt, és roppant vágy ébred benne, hogy megismerje az Ő dicső nevét, mint Dávid írja: „Szomjúhozik lelkem Istenre, az élő Istenre”[27].
Mikor az ember [tovább] elmélkedik ezeken a dolgokon, félelemmel vegyes tiszteletében azonnal visszahőköl, s rádöbben, mennyire apró, alacsony és sötét teremtmény, s micsoda soványka, korlátozott bölcsességgel áll Őelőtte, aki maga a tökéletes tudás, mint Dávid írja: „Midőn látom egeidet, ujjaid művét…, [elgondolkozom, hogy] mi a halandó, hogy megemlékszel róla?”[28]
E fogalmakra alapozva most elmagyarázok néhány fontos elvet azzal kapcsolatban, hogy miféle cselekedeteket vitt véghez a világok Ura annak érdekében, hogy kiindulópontot biztosítson egy értelmes ember számára ahhoz, hogy [kifejlessze magában] az istenszeretetet. Bölcseink mondották a szeretetről: „Ezen a módon megismered Őt, aki szólt és [ezáltal] létrehozta a világot.”
  

 

Három szint a teremtmények közt

3. §. Minden, amit a Szent Egyetlen – áldott legyen – teremtett az Ő világában, három kategóriára osztható: Ezek:
(a) Anyag és forma kombinációiként meghatározott teremtmények. Ezek folyamatosan létrejönnek és megszűnnek, például az emberek és állatok teste, a növények vagy a fémek.
(b) Olyan teremtmények, amely [szintén] anyag és forma kombinációi, de nem változnak testről testre és formáról formára, mint az első kategóriába tartozók. Ezeknek a formája folyamatosan rögzült az anyagukban, és nem változnak, mint a többi, például a szférák és a [bennük keringő] csillagok. Az anyag [amiből vannak], más, mint az anyag [egyszerű fogalma], és formájuk is más, mint a forma [egyszerű fogalma].
(c) Olyan teremtmények, amelyeknek van formájuk, de anyaguk nincs; ezek az angyalok, mivel az angyaloknak nincs testük és testi létük, hanem csak egymástól elkülönülő formájuk.
  

 

Az angyalok

4. §. Mit jelent a prófétáknak az az állítása, miszerint tüzes vagy szárnyas angyalt láttak? Ezek mind prófétai látomások és parabolák arra vonatkozóan, hogy ezeknek nincs testük és súlyuk, mint az anyagi testeknek.
Hasonlóképpen írva van „Az Örökkévaló, a te Istened emésztő tűz”[29], noha Ő maga nem tűz és [ilyen módon történő leírása] csak képletes. Ugyanez érvényes arra, hogy írva van[30]: „Szeleket tesz követeivé…”.
5. §.  Mivel az angyaloknak nincs testük, mi választja el egymástól a formájukat? Az ő létezésük nem egyforma, hanem mindegyik a másik szintje alatt van, és egymás befolyása erénye folytán létezik [egyre magasabb szinten], egyik a másik fölött.
Az összes pedig a Szent Egyetlen – áldott legyen! – befolyásának erénye, és az Ő jósága folytán létezik. Erre utalt Salamon a maga bölcsességében: „Mert magas őrködik magas fölött.”[31]
6. §. „A másik szintje alatt” kifejezés nem térbeli magasságra utal olyan értelemben, mint például, hogy az egyik ember a társánál magasabban ül. Hanem olyasmire utal ez, mint mikor két bölcsről beszélünk, akik közül az egyik nagyobb, mint a másik, és azt mondjuk: „az egyik a másik fölött áll”. Vagy mint ahogy az „ok” az „okozat” fölött áll.
7. §. Az [egyes] angyalok neve tükrözi [spirituális] szintjüket. Ezért a következőképp nevezik őket:
(1) szent chájot (állatok), akik az összes többi fölött állnak;
(2) ofánim (madarak);
(3) erelim (küldöttek);
(4) chásmálim (csillagok);
(5) szöráfim (égők);
(6) máláchim (angyalok);
(7) elohim (bírák);
(8) bné elohim (a bírák fiai);
(9) köruvim (kerubok);
(10) isim (férfiak).
Ez az angyalok megnevezésére használatos tíz név [az angyalok] tíz [különböző spirituális] szintjének megnevezésére szolgál. Az a szint pedig, amelynél nincs magasabb, csak az Örökkévaló – áldott legyen –, a chájotnak nevezett forma. Ezért állítják a próféták, hogy ezek Isten dicsőség-trónusa alatt állnak.
A tizedik [legalacsonyabb] szint az isimnek nevezett forma. Ők azok az angyalok, akik a prófétákkal kommunikálnak, és akiket a próféták a vízióikban látnak. Azért nevezik őketisimnek – férfiaknak –, mert szintjük közel van az emberi tudás szintjéhez.
8. §. Mindezek a [spirituális] formák élnek, és mérhetetlenül nagy tudással ismerik és ismerik el a Teremtőt. Mindegyik forma a maga szintjének és nem [pedig az Örökkévaló] nagyságának felel meg. Még a legmagasabb szint sem képes felfogni a Teremtő igazi természetét úgy, amilyen az [valójában], mivel intellektuális képességeik korlátozottabbak, mint sem ezt felfoghatnák és megérthetnék. Mindazonáltal jobban felfogják és jobban ismerik, mint az alattuk lévő formák. Így van ez minden szinten, beleértve a tizedik szintet is. Ez [a szint] szintén annyira ismeri a Teremtőt, hogy az felülmúlja a testből és lélekből alkotott ember felfogóképességét. E szintek egyike sem ismeri úgy a Teremtőt, ahogyan Ő ismeri Önmagát.
 

 

Az Örökkévaló és az Ő tudása

9. §. A Teremtőt nem számítva, minden létezés – a legelső formától a földi mélységben élő apró szúnyogig – mind az Ő igazságának hatására jött létre. Mivel Ő ismeri Önmagát, felfogja nagyságát, szépségét és igazságát, ezért mindent tud, és semmi sincs rejtve Előtte.
10. §. A Szent – áldott legyen – felfogja és olyannak ismeri a Maga igazságát, amilyen az valójában. Velünk ellentétben, Ő nem Rajta kívüli tudás révén tudja, amit tud, mivel mi és a tudásunk nem vagyunk egyek. Ő, a Teremtő – áldott legyen – és az Ő tudása, az Ő élete egyminden oldalon és szegleten, az egység minden formájában. Ha az Örökkévaló [az élet általunk ismert formájában] élne, és Rajta kívüli tudás révén tudna, akkor sok isten lenne. Lenne: Ő, az Élete és a Tudása. Ez viszont nem így van. Ő egy minden oldalon és szegleten, az egység minden formájában.
Ilyenformán kijelenthetjük: „Ő az, aki tud, Ő a tudás tárgya, és Ő Maga a tudás.” Ez mind egy. Ez olyan dolog, amit a szánk nem tud kimondani, a fülünk nem képes meghallani, és emberi szív nem képes a maga egészében felfogni. [E fogalomra utalva] írja [a Tóra][32]: „Fáraó életére” vagy „lelked életére”[33], de [soha] nem írja azt, hogy „Isten életére”, hanem csak azt, hogy „él az Örökkévaló”[34]. Mert a Teremtő és az Ő élete nem két [külön dolog], mint az élőlények vagy az angyalok esetében.
Ilyenformán Ő – velünk ellentétben – a teremtményeket nem a teremtmények által fogja fel és ismeri, hanem saját Maga által ismeri őket. Amiatt, hogy Ő ismeri Önmagát, mindent tud, mert minden másnak a létezése tőle függ.
 

 

Máásze Merkává

11. §. Ezek a fogalmak, amelyekről e két fejezetben szóltunk, az ezen téma egészének elmagyarázásához szükséges dolgokhoz [képest olyanok], mint egy csepp a tengerhez képest. Az ebben a két fejezetben említett alapfogalmak magyarázata Máásze Merkává néven ismeretes.
12. §. A korai nemzedékek Bölcsei úgy rendelkeztek, hogy ezeket a fogalmakat [egyszerre] csak egy embernek magyarázhatjuk el. Ennek bölcs embernek kell lennie, aki saját tudása által ért. Ez az ember támpontokat kap, és a fogalmat körvonalazzák neki, míg tudása révén föl nem fogja a dolgot, és meg nem érti a [szóban forgó] fogalom jelentését és lényegét.
Ezek a fogalmak rendkívül mélyek, és nem mindenkiben van meg az értékelésükhöz szükséges tudás. Salamon a maga bölcsességében egy hasonlattal írta le [ezeket a fogalmakat]: „Juhok a ruházásodra”[35]. [A „Juh” szótöve, irhát – ruhát is jelent.] Bölcseink így értelmezték ezt a metaforát: A világ titkai legyenek ruházatod – azaz a tiéd egyedül, de ne beszélj róluk nyilvánosan.
Ezekkel kapcsolatban tanítja a vers[36]: „Legyenek egyedül a tieid, s nem idegenekéi veled együtt.” Erről szól [az Énekek Éneke 4:11. verse is]: „Méz és tej van nyelved alatt”. A korai nemzedékek Bölcsei ezt [metaforaként] értelmezték: Azok a dolgok, melyek olyanok, mint a méz és a tej, a nyelved alatt tartandók.
  
 
5. fejezet

Isten nevének megszentelése

Mikor tilos és mikor kötelező az önfeláldozás

1. §. [Isten] dicső nevének megszentelését illetően Izrael egész házának szól a parancs[37]: „Megszenteltessem Izrael fiai között.” Illetve tilos megszentségteleníteni, ahogy írva van: „És meg ne szentségtelenítsétek szent nevemet.”
Miről van szó? Ha egy bálványimádó, halálnak terhe mellett arra kényszerít egy zsidót, hogy szegje meg a Tóra egyik parancsolatát, akkor a zsidónak, meg kell szegnie a Tóra parancsolatát, hogy meg ne öljék, mert azt mondja a vers[38]: „Őrizzétek meg törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz az ember, hogy éljen általuk.” [Ezek azért adattak, hogy] az ember éljen és ne haljon általuk. Ha valaki inkább meghal, mintsem áthágjon egy törvényt, az halált érdemel.
2. §. Mire vonatkoznak a fentiek? Minden micvára, kivéve a más istenek imádására, a tiltott szexuális kapcsolatokra és a gyilkosságra. Ha azonban e három bűn valamelyikéra akarnak kényszeríteni valakit – Tedd meg, különben meghalsz! –, akkor az embernek inkább föl kell áldoznia az életét.
Mikor érvényesek a fentiek? Mikor a pogány a saját hasznát nézi, például arra kényszerít valakit, hogy építsen házat vagy főzzön neki szombaton, vagy ha nemi kapcsolatra kényszerít egy férjezett nőtés hasonlók. Ha azonban kizárólag az a célja, hogy a zsidóval áthágasson egy törvényt [arra a következő szabály vonatkozik]: Ha a zsidó egyedül van, és nincs tíz másik zsidó jelen, akkor szegje meg a törvényt, és ne áldozza fel az életét. Ha azonban [a nem zsidó] arra kényszeríti, hogy tíz zsidó jelenlétében [hágja át a törvényt], akkor a zsidónak föl kell áldoznia az életét, és nem szabad engedelmeskednie. [Ez arra az esetre is vonatkozik], ha [a nem zsidó] csupán a [Tóra] egyik parancsolatának megszegésére akarja rákényszeríteni [nem pedig a fent említett három parancsolat valamelyikére].
3. §. A fenti [különbségtételek] mind [csak olyan időre] vonatkoznak, amikor nincs [érvényben] valamilyen rendelet. Rendeletek idején azonban – mikor egy Nabukodonozor-féle vagy hozzá hasonló gonosz király jő, és rendeletet bocsát ki a zsidók ellen, hogy eltörölje hitüket vagy valamelyik micvájukat – inkább fel kell áldoznunk életünket, mintsem hogy áthágjanak bármely más micvát, akár tíz zsidó, akár csak nem zsidók jelenlétében kényszerítik őt.
 

 

Az önfeláldozás büntetése vagy jutalma

4. §. Az, akinek esetéről a törvény azt mondja: „Szegd meg a törvényt, és ne áldozd fel az életedet”, ha ő [mégis] feláldozza az életét, és nem szegi meg a törvényt, akkor [valóban] halált érdemel.
Az pedig, akinek esetéről a törvény azt mondja: „Áldozd fel az életedet, de ne szegd meg a törvényt”, ha az feláldozza az életét, és nem szegi meg a törvényt, az megszenteli [Isten] nevét. Ha ezt tíz zsidó jelenlétében teszi, akkor nyilvánosan szenteli meg [Isten] nevét, mint Dániel, Chánája, Misáel, Ázárja, Ákiva rabbi és társaik. Ők azok, akiket a [gonosz] birodalom lemészárol, akikénél nincs magasabb szint. Velük kapcsolatban mondja[39]: „Bizony miattad öldöstek bennünket egész nap. Úgy tekintettek, mint vágásra való juhokat.” Egy másik zsoltár[40] azt mondja: „Gyűjtsétek elém a jámboraimat, kik áldozat mellett kötik meg szövetségemet.”
Az pedig, akinek esetéről a törvény azt mondja: „Áldozd fel az életedet, de ne hágd át a törvényt”, és élete feláldozása helyett megszegi a törvényt, az megszentségteleníti [Isten] nevét. Ha ezt tíz zsidó jelenlétében teszi, akkor nyilvánosan szentségteleníti meg [Isten] nevét, semmissé teszi [Isten] nevének pozitív parancsolatát, és áthágja a tiltó parancsolatot, amely tiltja Isten nevének megszentségtelenítését.
Mindazonáltal, mivelhogy kényszerítve volt a törvényszegésre, nem [büntettetik] korbáccsal, és – mondanunk sem kell – még akkor sem végezteti ki a bíróság, ha [valakinek] a meggyilkolására kényszerítették. Mivel [nem büntetik] korbáccsal és a kivégzéssel csak azoknál, akik szabad akaratukból szegték meg a törvényt, [amikor a törvényszegésnek] tanúi [is voltak], és figyelmeztették őket.
Ahogy a vers[41] mondja azzal az emberrel kapcsolatban, aki gyermekeit Moloch [imádására] adja: „Akkor majd én fordítom arcomat ama férfi ellen.” A mondat hangzásából pedig úgy tanították bölcseink, hogy az „ama férfi” az, akit nem kényszerítenek [törvényszegésre], aki nem akaratlanul vagy nem tévedésből [szegi meg a törvényt]. Ha pedig hamis istenek imádásáért, ami a legsúlyosabb [bűn], nem jár égi halálbüntetés annak, akit erre az imádásra rákényszerítettek, sem – mondanunk sem kell – bíróság általi kivégzés, akkor mennyivel inkább [alkalmazható ez az elv] a Tóra más micvái esetében. Hasonlóképpen, a tiltott nemi kapcsolatokra vonatkozóan azt mondja a Tóra[42]: „A leánynak pedig ne tégy semmit.” [Mivel végső soron kényszerítve volt a bűnre.]
Az azonban, aki képes megszökni és elmenekülni egy gonosz király hatalma alól, és ezt nem teszi meg, olyan, mint az eb, amelyik visszatér a maga okádékához. Ő úgy tekintendő, mint az az ember, aki önként imád hamis isteneket. Ő nem érheti el az eljövendő világot, és a Gehenom legalsó szintjére kerül.
  

 

Egyén feláldozása a köz érdekében

5. §. Ha nem zsidók mondják [egy csoport] nőnek: „Adjatok nekünk egyet közületek, hogy megbecstelenítsük. Ha nem, akkor mindnyájatokat megbecstelenítünk”, akkor inkább mindannyiuknak a megbecstelenítést kell választaniuk, mintsem hogy akár egyetlen zsidó lelket is feladjanak.
Hasonlóképp, ha nem zsidók azt mondják [egy csoportnak]: „Adjatok ki egyet, hogy megöljük. Ha nem, mindannyitokat megölünk”, akkor inkább mindannyiuknak meg kell öletniük magukat, mintsem hogy akár egyetlen zsidó lelket is feladjanak.
Ha azonban kiválasztanak egyvalakit, és azt mondják: „Adjátok ki nekünk ezt és ezt, különben mindőtöket megöljük”, akkor [más szabályok érvényesek]. Ha az illetőnek amúgy is halálbüntetés jár, mint Sevá ben Bichrinek, akkor kiadhatják őt. Noha a törvénynek ezt az utasítását [jobb] nem tanítani. Ha az illetőnek azonban nem kell amúgy is meghalnia, akkor inkább mindenkinek a halált kell választania, mintsem hogy egyetlen lelket is feladjanak.
 

 

A parancsolatok életveszély esetén

6. §.   Ahogy ezek az elvek érvényesek kényszerítés esetére, ugyanezek érvényesek betegség esetén is. Miről van szó?
Amikor valaki halálosan beteg, és az orvosok szerint gyógyulása egyedül a Tóra bizonyos áthágásával érhető el, akkor követni kell [az orvos tanácsát]. [Élet]veszély esetén, ha szükséges a gyógyuláshoz, a Tóra bármely parancsolata áthágható, kivéve a bálványimádást, a tiltott nemi kapcsolatokat és a gyilkosságot. Ezek még [élet]veszély esetén sem hághatók át a gyógyítás érdekében. Ha valaki a gyógyulás érdekében megszegi ezeket, a bíróság megfelelő büntetést szab ki rá.
7. §.  Mi az a forrás [amely azt tanítja], hogy ezt a három bűnt még [élet]veszély esetén sem szabad elkövetni? A Tórában ez áll[43]: „Szeresd tehát az Örökkévalót, az Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész erőddel.” [Az „egész lelkeddel” szavak arra utalnak], hogy akkor is, ha valaki elveszi a lelkünket.
Ha arról van szó, hogy egy zsidó gyógyulása érdekében, vagy hogy megmentsék a meggyilkoltatástól, meg kellene ölni egy másik zsidót, logikus, hogy az egyik ember élete nem áldozható fel a másikéért.
Továbbá [a tiltott nemi kapcsolatokat illetően a Tóra] egyenlőségjelet tesz a gyilkosság és a tiltott nemi kapcsolatok közé, ahogy írva van[44]: „Mert amint támad valaki a felebarátjára és agyonüti, úgy van ez a dolog.”
8. §.  Mikor érvényes a fenti [szabály], mármint hogy csak [élet]veszély esetén lehet a gyógyítás érdekében áthágni más tilalmakat? Amikor valamilyen élvezetet is okozunk [az e fajta gyógyítás által]. Például egy beteget rovarokkal vagy csúszómászókkal etetünk, Pészáchkor chámecot adunk neki, vagy ha a Jom Kipurkor etetjük.
Amikor azonban [az említett és hasonló] gyógyítási módok nem célozzák egyben valamely szükséglet kielégítését – például mikor valaki Pészahkor chámécból vagy orlából [tiltott termés] készít sebkötöző pólyát vagy borogatást, vagy a mikor valakinek tiltott ételekkel kevert keserű dolgot adnak inni –, ezek alkalmazása akkor is megengedett, ha nem áll fenn életveszély, mivel az ember szájpadlása nem elégít ki szükségletet.
[Ez alól az engedékenység alól] kivétel a kilé hákerem [az egymással oltott növények] és a hús meg a tej keverése. [Ezekből hasznot húzni] még olyan esetben sem lehet, ha nem okoznak külön élvezetet. Következésképp még akkor sem használhatók gyógyszerként, ha nem nyújtanak élvezetet. Ez alól kivétel az [élet]veszély esete.
9. §. [Mikor] valakiben vonzalom ébred egy nő iránt, és [annyira] belebetegszik [a szerelembe], hogy életveszélybe kerül, akkor [még ha] az orvos azt mondja is, hogy nincs más gyógyszer rá, mint hogy vele háljon, az illetőt inkább kell meghalni hagyni, mint megengedni neki vele a nemi életet. Ez akár hajadonra is [vonatkozik.]
Az illető még azt sem kaphatja meg, hogy kerítésen keresztül [négyszemközt] beszélhessen a nővel. Inkább haljon meg, mintsem ezt engedélyezzék neki. [Ezeket a megszorításokat azért léptették életbe], hogy a zsidó nőket ne tartsák szeszélyesnek, és [hogy elejét vegyék] ezeknek a dolgoknak, melyek [végső fokon] bujasághoz vezetnek.
  

 

Az egyszerű és a bölcs ember felelőssége

10. §. Aki tudatosan, kényszer nélkül áthágja, vagy gúny tárgyává teszi a Tórában felsorolt micvákat, megszentségteleníti [Isten] nevét. Ezért mondja az Írás[45] a fölöslegesen [tett] esküvel kapcsolatban: „…megszentségtelenítenéd Istened nevét; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.” Ha valaki pedig tíz zsidó jelenlétében teszi ezt, az nyilvánosan szentségteleníti meg [Isten] nevét.
Ellenkező esetben, ha valaki megtartóztatja magát egy bűn elkövetésétől, vagy teljesít egy micvát, és ezt nem félelemből, rettegésből vagy dicsőség keresése érdekében, hanem csak a Teremtő – áldott legyen – kedvéért teszi – ahogy József megtartóztatta magát, ura feleségétől –, az megszenteli az Örökkévaló nevét.
11. §.  Vannak más cselekedetek, amelyek szintén [Isten] neve megszentségtelenítésének [kategóriájába] tartoznak. Ha olyan ember teszi ezeket, aki jól ismeri a Tórát, és jámborságáért köztiszteletben áll: ezek olyan cselekedetek, amelyek nem törvénysértők ugyan, de [miattuk] az emberek becsmérlően szólnak róla. Ez is [Isten] nevének megszentségtelenítése. Ilyen például az az ember, aki [árut] vásárol, és nem fizeti ki azonnal, noha van pénze, és eltaszítja magától a pénzét követelő eladót; aki féktelen tréfákat űz, és közönséges emberek körében vagy közelében eszik-iszik; vagy aki nem udvarias, és nem fogadja nyájasan a hozzá közeledőket, hanem veszekszik velük, és rajtuk tölti mérgét; és hasonlók. Mindez a bölcs szintjétől függ, óvatosan kell viselkednie, és a törvény határán túl kell helyesen cselekednie.
[Ennek ellenkezője] is [igaz]. Az a bölcs, aki szigorú önmagához, barátságosan beszél másokkal, udvariasan fogadja őket, megalázkodik előttük, de nem alázza meg őket – még az alacsony állásúakat sem ­–, híven teszi a dolgait, nem fogadja el gyakran közönséges emberek meghívását, nem ül gyakran közéjük, és álladóan csak azt látják, hogy Tórát tanul ciceszben és tefilinben, és a törvény kívánalmait meghaladó cselekedeteket visz véghez,­ feltéve, hogy ezzel nem távolodik el túlságosan [a normális élettől], és nem válik magányossá –, s mindezt olyan fokra viszi, hogy mindenki dicséri, szereti, és cselekedeteit példamutatónak találja, az ilyen ember megszenteli [Isten] nevét. A vers[46]: „És mondta nekem, szolgám vagy Izrael te, akivel dicsőítem magamat”, őrá vonatkozik.
 

 

7. fejezet

A prófécia

Ki lehet próféta?

1. §. Hitünk egyik alapja, hogy az Örökkévaló próféciák által kommunikál az emberrel. A prófécia csak bölcsre, okos és szilárd jellemű emberre szál rá. Olyanra, akit hajlamai nem irányítanak, hanem minden tekintetben ő uralkodik természetes hajlamain, és elméje révén mindig úrrá lesz rajtuk. Olyan valakire, aki széles látókörű és helyes szemléletű.
Az olyan ember, akiben megvannak ezek a tulajdonságok, és testében is teljes, mikor belép aPárdészbe, és belevonódik azokba a nagyszerű és fenséges fogalmakba, akkor, ha helyes nézőpontból szemléli, s így képes felfogni és megérteni [ezeket], szentté válik. Kiválik és előlép a tömegek közül, akik tovább járják útjukat az idő sötétjében. Továbbra is szorgalmasan képezi magát, és lelkét megtanítja, hogy ne legyenek semmiféle haszontalanságokkal, hívságokkal és az idő ármánykodásaival foglalkozó gondolatai.
Ezzel szemben állandóan fölfelé irányítja elméjét, [Isten dicső] trónusa felé, hogy annak szent és tiszta formáit megértse. A Szent Egyetlen – áldott legyen – bölcsességét szemléli [sokféle megnyilvánulási formájában], a legemelkedettebb [spirituális] formától a föld köldökéig, és mindannyiukban értékelni tudja az Ő nagyságát. [Mindezen előkészületek után] azonnal megszállja a prófétálás szelleme.
Mikor megszállja a szellem, a lelke az isimnek nevezett angyalok közé kerül, ő maga más emberré alakul, és saját tudásával megérti, hogy nem olyan, mint eddig volt, hanem a többi bölcs szintje fölé emelkedett, ahogy [Sámuel, a próféta] mondta Saulnak[47]: „És reád szökik az Örökkévaló szelleme, és prófétálni fogsz; és átváltozol más emberré.”
2. §. A prófétáknak több szintjük van. Amint a bölcsesség tekintetében egyik bölcs nagyobb a társánál, úgy van ez a prófétálásban is, ahol is egyik próféta nagyobb a másiknál. [Mindazonáltal] mindannyiuknak csak víziós álmaikban vannak profetikus látomásaik, vagy napközben, amikor elnyomja őket az álom, mint ahogy írva van[48]: „Látomásban jelenek meg neki, álomban beszélek vele.”
Prófétáláskor tagjaik reszketnek, testük elgyengül, elvesztik az érzékeik fölötti uralmat, és így – elméjük felszabadulván – megértik, amit látnak, ahogy azt Ábrahámról mondja[49]: „… nagy sötétség esik rá”. Hasonlót olvashatunk Dániel könyvében[50]: „Arcom fénye elváltozott rajtam torzulásig, s nem tartottam meg erőt.”
 

 

A látomás formája

3. §. Mikor egy próféta látomás formájában üzenetet kap, azok metaforikus képek formáját öltik. E képek értelmezése azonnal a szívébe vésődik, és érti jelentésüket.
A létra például a rajta föl-lejáró angyalokkal, amit Jákob ősatyánk látott, a birodalmak és azok leigázásának allegóriája. Ehhez hasonlóak a Jechezkél által látott lények, a Jeremiás által vizionált forró fazék és mandulafa ág, a Jechezkél által látott tekercs, és a Zchárjá által látott mérce. Ugyanígy az összes többi próféta [látomása, mind metaforikus képek voltak].
A próféták némelyike elmondta az allegóriát és magyarázatát. Mások csak a magyarázatot. Másszor csak a képeket mesélték el magyarázat nélkül, mint tette ezt néhányszor Jechezkél és Zchárjá. De mindezek a próféciák metaforikus képekben és allegóriákban érkeznek.
 

 

Mózes és a többi próféta

4. §. Egyik próféta sem akkor prófétál, amikor akar. Összpontosítaniuk kell figyelmüket, félre kell húzódniuk, boldog, derűs hangulatba kell kerülniük, mert a prófécia nem száll olyan emberre, aki szomorú vagy bágyadt, hanem [csak olyankor száll rájuk] mikor boldogok.
Következésképp a próféták tanítványainál mindig van hárfa, dob, fuvola és lant [mikor] próféciára várnak. Ez értendő a kifejezésen[51]: „ők prófétálnak”, azaz addig követik a prófétálás útját, míg ténylegesen nem prófétálnak, ahogy mondani szokás, ha valaki „nagyságra törekszik”.
5. §. Azokat, akik prófétálni vágynak, a „próféták tanítványainak” nevezik. Noha ők is összpontosítják figyelmüket, lehet, hogy rájuk száll az Isteni Jelenlét, és az is lehet, hogy nem.
6. §. A fentiek mind az összes korai és későbbi próféták prófétálásaira vonatkoznak, kivéve Mózest, a mi tanítónkat, minden próféták mesterét.
Mi a különbség Mózes és az összes többi próféta próféciái közt? Az összes többire álom vagy látomás formájában ruháztatott rá [az Isteni bepillantás], míg Mózes, a mi tanítónk ébren volt, ahogy írva van[52]: „És mikor Mózes bement a találkozás sátrába, hogy beszéljen Vele, akkor hallotta a hangot, amint szólt hozzá.”
Az összes [többi] prófétára angyali közvetítőn keresztül prófétált, ők tehát csak metaforikus képeket és allegóriákat fogtak fel. Mózes, a mi tanítónk angyali közvetítő nélkül [prófétált]: „Szájról szájra beszélek vele”[53], „Beszélt pedig az Örökkévaló Mózessel színről színre”[54], és „az Örökkévaló alakját nézi”[55], azaz nem metaforákban, hanem a maga teljességében kapta a közlendőt, metaforák és allegóriák nélkül. A Tóra tanúsítja róla[56]: „[Szájról szájra beszélek vele,] világosan és nem rejtélyekben.” Mózes nem metaforákon keresztül fogta fel a próféciákat, hanem nyílt reveláció formájában, a maguk teljességében érzékelte azokat. Az összes [többi] prófétát megfélemlítették, megrémítették és összezavarták [az általuk megélt revelációk], de Mózest, a mi tanítónkat nem, mint az a versben írva van[57]: „Beszélt pedig az Örökkévaló Mózessel színről színre, amint beszél valaki a társához”, azaz ahogy az embert nem félemlíti meg, ha a barátja szól hozzá, ugyanúgy nem rémült meg Mózes sem, mert elegendő lelki ereje volt hozzá, hogy higgadtan felfogja és megértse a prófécia szavait.
Egyetlen [más] próféta sem képes kedve szerint prófétálni. Mózes, a mi tanítónk más volt. Valahányszor úgy kívánta, a szent szellem magába burkolta, és prófécia szállt rá. Nem kellett [a próféciára való] felkészüléshez összpontosítania a figyelmét, mert [szelleme] mindig összeszedett és felkészült volt, készen állt [a spirituális igazság befogadására], mint az angyalok. Következésképp állandóan prófétált, mint az írva áll[58]: „És mondta nekik Mózes: megálljatok, hadd halljam, mit parancsol az Örökkévaló felőletek.”
Ezt Isten ígérte meg neki, mint az olvasható[59]: „Menj, mondd meg nekik: térjetek vissza sátraitokba; te pedig maradj itt nálam”. Mikor a prófécia elmúlik a [többi] prófétától, azok visszatérnek „sátraikba”, azaz a testi szükségleteikhez, mint más emberek. Következésképp nem válnak külön a feleségeiktől. Mózes, ami tanítónk sose tért vissza eredeti „sátrába”, tehát örökre megvált a feleségétől és minden efféle természetű dologtól. Elméjét az Örök Sziklához kötötte. [Ezért aztán] a dicsőség sose hagyta el végleg. Orcája fénylett, [mert] szent lett, mint az angyalok.
 
 

Mikor kell a prófétát követni?

7. §. Fennáll a lehetőség, hogy egy próféta csak a saját érdekében él át próféciát, azaz hogy szélesítse a látóterét és növelje tudását, [ami lehetővé teszi neki] hogy többet tudjon a magasztos fogalmakról, mint addig tudott.
Az is lehetséges, hogy elküldetik a világ valamely nemzetéhez, vagy egy bizonyos város vagy királyság lakóihoz, hogy készítse fel őket, tudassa velük, mit kell tenniük, vagy hogy megóvja őket a rossz [folytatásától], amit művelnek.
Mikor [ilyen misszióra] küldetik, jelet kap vagy csodát [művel], hogy az emberek tudják: valóban az Örökkévaló küldte.
Nem mindenki fogadható el prófétának, aki jelet vagy csodát mutat, hanem csak az, akit már előtte is prófétálásra alkalmasnak tartottak, azaz bölcsessége és [jó]cselekedetei minden kortársáét felülmúlják. Ha szentségben járva követi a prófétaság útját, elválik a világi dolgoktól, és utána mutat jelet vagy csodát, az ilyen ember meghallgatása micva, mint az írva áll[60]: „Őrá hallgassatok”.
Lehetséges, hogy valaki jelet vagy csodát mutat, noha nem próféta, hanem a csodának más oka van. Mindazonáltal így is micva meghallgatni őt. Mivel megbecsült és prófétaságra alkalmas ember hírében áll, elfogadjuk [hogy próféciája igaz], mert erre lettünk parancsolva, mint ahogy az is le van írva, hogy két tanú vallomása alapján hozzunk [bírói] döntést. Noha lehet, hogy hamisan tanúskodnak, mivel tudjuk róluk, hogy [tanúként] elfogadhatók, feltételezzük, [hogy igazat mondanak.]
Az ilyen és hasonló dolgokkal kapcsolatban mondja a vers[61]: „A rejtett dolgok az Örökkévalóéi, a mi Istenünkéi, de a nyilvánvalók a mieink és gyermekeinkéi”, illetve: „Az ember a szemre néz, az Örökkévaló pedig a szívre néz”.
 

 

8. fejezet

Minden prófécia alapja

Mózes csodatétele, és a Szináj-hegyi reveláció

1. §. Nem azért hittek a zsidók Mózesnek, a mi tanítónknak, mert csodákat művelt. Mikor valakinek a hite csodákra épül, annak szíve nem szilárd, mert csodát tenni mágia és varázslás útján is lehet.
Azoknak a csodáknak, amelyeket a sivatagban művelt Mózes, nem az volt a céljuk, hogy bizonyítsák prófétaságát, hanem meghatározott célból történtek. Az egyiptomiakat vízbe kellett fojtani, tehát kettéválasztotta a tenger, és elsüllyesztette benne őket. Mikor eleségre volt szükségünk, mannát adott nekünk. Mikor szomjúhoztunk, meghasított egy sziklát [és vizet fakasztott]. Kórách és társasága fellázadt ellene, ezért elnyelte őket a föld. Ugyanez érvényes a többi csodára.
Miért hiszünk hát benne [ha nem a csodák miatt]? A Szináj-hegyi reveláció folytán. Ahol a mi szemünk látta, nem egy idegené. A mi fülünk hallotta, nem másé. Tűz volt, mennydörgés, villámlás. Belépett egy sűrű felhőbe, a Hang szólt hozzá, és mi hallottuk: „Mózes, Mózes, eredj, és mondd meg neki…”.
Azt mondja az Írás[62]: „Színről színre beszélt veletek az Örökkévaló a hegyen”, és hogy[63]: „Nem atyáinkkal kötötte az Örökkévaló e szövetséget [hanem velünk, kik ma itt vagyunk mindnyájan életben”].
Honnan tudható, hogy a Szináj-hegy önmagában is bizonyítja Mózes próféciájának kétségbevonhatatlan igazságát? Írva van[64]: „Íme én jövök hozzád felhő sűrűjében, azért, hogy meghallja a nép, midőn veled beszélek, és benned is higgyenek örökké.” Ez arra utal, hogy mielőtt ez megtörtént, nem hittek neki örökké tartó hittel, hanem inkább csak gyanakodva és kételkedve.
 

 

Az egész zsidó nép tanúja Mózes igazának

2. §. Így tehát azoknak, akikhez [Mózes] azért küldetett, hogy tanúsítsák prófétai [megbízatását], nem volt szükségük több csodára. Mózes és a többiek olyanok voltak, mint két tanú, akik egyszerre voltak valaminek a tanúi. Mindkettő tanúsíthatja, hogy a társa igazat mond, és egyiknek sem kell más bizonyítékot tárnia a társa elé.
Hasonlóképpen egész Izrael tanúja volt Mózes [megbízatásának] a Szináj-hegyi [revelációnál], ezért nem volt rá szükség, hogy további csodákat mutasson nekik.
Erre a fogalomra [utal az az Isten és Mózes közötti párbeszéd, amelyre az égő csipkebokorbeli revelációkor került sor]. Prófétálása kezdetén, Egyiptomban a Szent Egyetlen – áldott legyen – lehetővé tette neki, hogy csodákat műveljen, és azt mondotta neki[65]: „És hallgatnak majd szavadra”. Mózes, a mi tanítónk viszont tudta, hogy aki csupán jelek miatt hisz [egy másik emberben], annak kétség, gyanakvások és bizonytalanság gyötri szívét. Ezért megpróbált kitérni a küldetése elől, mondván: „Nem fognak nekem hinni”[66], mígnem a Szent Egyetlen – áldott legyen – tudatta vele, hogy ezek a csodák [csak átmeneti intézkedések], míg el nem hagyják Egyiptomot. Miután azonban [onnan] távoznak, megállnak ennél a hegynél, és ott minden vele kapcsolatos kétely eloszlik. [Isten azt mondotta neki:] Íme, adok neked egy jelet, amiből tudni fogják, hogy kezdettől fogva igazán én küldtelek, és ezután nem marad kétség a szívükben. Ezt jelenti a vers[67]: „És ez neked jel, hogy én küldtelek: midőn kivezeted a népet Egyiptomból, szolgálni fogjátok Istent ezen a hegyen.”
Ennek folytán egyetlen Mózes utáni prófétának sem csupán azért hiszünk, mert csodákat [tesz], mondván, hogy ha majd csodát mutat, akkor minden szavát meghallgatjuk, hanem azért, mert ez egy micva, amit Mózes parancsolt nekünk, mondván: Ha csodát tesz, hallgassátok meg.
Ugyanúgy, ahogy parancsot kaptunk, hogy két tanú vallomása alapján hozzunk [bírói] ítéletet, noha nem tudjuk, hogy őszintén vagy hamisan tanúskodnak-e, hasonlóképpen micva meghallgatni az ilyen prófétát, holott nem tudjuk, hogy a csoda [amit mutat] igazi-e, vagy csak varázslat és mágia általi.
 

  

A próféta ki tagadja Mózes törvényét

3. §. Következésképp, ha előáll egy próféta, és nagy jeleket és csodákat mutatva megpróbálja vitatni Mózes próféciáit, nem szabad hallgatnunk rá. Egyértelműen tudjuk, hogy a jeleket varázslat és mágia által mutatja. [Ez a következtetés azért vonható le], mert Mózes, a mi tanítónk nem függ csodáktól, hogy összemérhessük ezeket a csodákat Mózes csodáival, hiszen a saját szemünkkel láttunk, és a saját fülünkkel hallottunk, ugyanúgy ahogy ő maga [Mózes].
Mihez hasonlítható ez? Azokhoz a tanúkhoz, akik olyan embernek teszik a [hamis] vallomásukat, aki a tulajdon két szemével látta a történteket. Nem fog hinni nekik, és biztos lesz benne, hogy hamisan tanúskodnak. Ezért parancsol úgy a Tóra, hogy ha majd eljön hozzád csodával vagy jellel, ne higgy neki! Olyan ez, mint ha azt akarná tagadni csodával és jellel, amit a saját szemeddel láttál. Mivel az egyedüli oka annak, hogy hiszünk [egy próféta] csodáinak, nem más, mint hogy Mózes parancsolt nekünk így, hogy fogadhatnánk el egy olyan csodát, ami által tagadni kívánja [ez a hamis próféta] magának Mózesnek a próféciáját, amit láttunk és hallottunk.
 

  

9. fejezet

A Tóra üzenete örök

A parancsolatok változtathatatlanok

1. §. A Tórában világosan és egyértelműen leírt parancsolatoknak örökre változatlannak kell maradniuk, se elvenni, se hozzátenni nem lehet. Ahogy írva van[68]: „Mind a dolgot, amelyet parancsolok nektek, azt őrizzétek meg, hogy megtegyétek; ne tégy hozzá, és ne végy el belőle.” Az is írva van[69]: „A nyilvánvaló [dolgok] a mieink és gyermekeinké mindörökké, hogy megtegyük e tannak mind az igéit.”
Ez arra tanít minket, hogy a Tóra parancsait örökké meg kell tartanunk.
Írva van az is: „Örökös törvény ez minden nemzedékednek”, és „Nem az égben van”[70]. Ez azt tanítja, hogy próféta már nem tehet hozzá új tételt [a Tórához].
Következésképp, ha előáll valaki, akár zsidó, akár nem zsidó, és jelet vagy csodát mutat, és azt mondta, az Örökkévaló küldötte, hogy
(a) hozzá tegyen egy micvát;
(b) visszavonjon egy micvát;
(c) másképp magyarázzon egy micvát, mint a Mózestól kapott hagyomány;
(d) azt mondja, hogy a zsidók nem örökre, hanem meghatározott időre kapták a micvákat,
akkor az hamis próféta, aki azért jön, hogy tagadja Mózes próféciáit, és ezért megfojtás által kivégzendő, mert olyan kijelentéseket merészelt tenni az Örökkévaló nevében, amelyeket Ő sose tett.
Az Örökkévaló – áldott legyen! – megparancsolta Mózesnek, hogy ez a parancsolat örökre érvényes ránk és a gyermekeinkre, és az Örökkévaló nem ember, hogy hamisan beszéljen.
 

 

A próféta „hatásköre”

2. §. Ha ez így van, akkor hogy értsük a Tórának azt a mondatát[71], mely szerint: „Prófétát támasztok majd nekik testvéreik közül, mint te vagy, [és adom igéimet szájába, hogy elmondja]…”? [Az a próféta] nem azért jön majd, hogy [új] hitet alapítson, hanem hogy megparancsolja a népnek, hogy [teljesítsék] a Tóra rendelkezéseit, és figyelmeztessék őket áthágásuk tilalmára, mint az utolsó próféta [Máláchi] hirdette[72]: „Emlékezzetek Mózesnek, az én szolgámnak tanáról.”
Ezek szerint, ha egy próféta megparancsolja nekünk, hogy tegyünk valamit [amit nem ír elő és nem is tilt a Tóra]. Például: „Menjetek el erre és erre a helyre!”; „Ne menjetek oda!”; „Indítsatok ma háborút!”, vagy „Tegyétek ezt és ezt!”, „Építsetek falat”, vagy „Ne építsetek!”
[Ilyen esetekben] micva meghallgatni őket. Aki megszegi az utasításait, méltó rá, hogy az Örökkévaló keze által haljon: „És lészen a férfi, aki nem hallgat szavaimra, melyeket elmond nevemben – én majd számon kérem tőle”[73].
3. §.  Ugyanígy méltó rá, hogy az Örökkévaló keze által haljon az a próféta, aki megszegi a saját prófétai utasításait, vagy aki tartózkodik a prófétálásról, mert rá is vonatkozik, hogy „Én majd számon kérem tőle.”
Ha egy próféta – aki már bizonyította próféta mivoltát – arra utasít minket, hogy rövidebb időre szegjük meg a Tóra egy vagy több micváját, akár könnyebb, akár súlyosabb természetűek, kötelességünk meghallgatni őt.
A korai nemzedékek Bölcsei a szóbeli hagyomány részeként tanították, hogy ha egy próféta azt mondja nektek, hogy szegjétek meg a Tóra parancsait, mint Elijáhu tette a Kármel-hegyen, hallgassátok meg mindezen dolgokat, csak azokat ne, amelyek hamis istenek imádására buzdítanak. Mindez [természetesen] csak akkor érvényes, ha utasításai átmeneti jellegűek.
Elijáhu például a Kármel-hegyen [a Templom területén] kívül ajánlott fel áldozatot, annak ellenére, hogy ilyen [szolgálatra] Jeruzsálem választatott, és aki [a Templom területén] kívül áldoz, az égi halálbüntetéssel lesz sújtva. Mivel ő már [elismert] próféta volt, ezért meghallgatása micvának minősült, és a „hallgassátok meg” parancsolat ilyen körülmények között érvényes.
Ha megkérdezték volna Elijáhut: Hogyan szeghetnénk meg azt a tórai parancsolatot[74], mely szerint „Óvakodjál, nehogy bemutasd égő áldozataidat minden helyen, melyet látsz”, akkor azt felelte volna nekik: Nem lett kimondva a halálbüntetés arra, aki [a Templom területén] kívül mutat be áldozatot, – miként Mózes mondotta – csakis arra, aki örökké így cselekszik. Én azonban ma az Örökkévaló parancsára mutatok be áldozatot [a Templomon] kívül, azért, hogy megcáfoljam Baál prófétáit.
Hasonló módon: ha bármely [más] próféta arra utasít minket, hogy meghatározott ideig szegjünk meg egy bizonyos micvát, akkor kötelességünk meghallgatni őt. Ha viszont azt mondja, hogy a micva mindörökre semmis, akkor megfojtás általi kivégzés jár neki, mert a Tóra megmondotta nekünk: „örökre a mieink és gyermekeinké”.
 

 

A hamis próféta

4. §. Hasonlóképpen: ha [egy „próféta”] semmisnek nyilvánítja a szóbeli hagyomány egyik fogalmát, vagy a Tóra valamelyik törvényével kapcsolatosan azt állítja, hogy az Örökkévaló parancsolta meg neki, hogy a törvény ilyen és ilyen, egy bizonyos törvényhozó véleményének megfelelően, akkor ő hamis próféta, és megfojtás által [kell kivégezni]. [Ez érvényes] még akkor is, ha csodát tesz, mivel hogy tagadni jött a Tórát, amelyben írva van: „Nem az égben van.”
Ha azonban [azt mondja], hogy meghatározott ideig [kell bizonyos magatartást tanúsítanunk], akkor minden dologban meg kell hallgatnunk.
5. §. Mikor érvényes mindez? Minden más micva tekintetében. A hamis istenek imádását illetően azonban még meghatározott időre vonatkozóan sem szabad meghallgatni. Még ha nagy jeleket és csodákat mutat is, és azt állítja, hogy az Örökkévaló parancsolta meg neki, hogy hamis isteneket imádjon ezen a napon vagy akár csak ezen az órán, akkor is olyannak tekintendő, mint aki „elpártolást beszélt az Örökkévaló ellen”.
Erre vonatkozóan a Tóra[75] megparancsolta nekünk: „[Ha] bekövetkezik a jel és a csoda, és azt mondja nektek: [Imádjunk más isteneket], ne hallgass ama próféta szavára… mert elpártolást beszélt az Örökkévaló ellen.” Mivel azért jön, hogy tagadja Mózes próféciáit, ezért határozottan arra következtethetünk, hogy hamis ez a próféta, és amit tett, azt mind varázslat és mágia útján művelte. [Ezért] megfojtás által [kell kivégezni].
 

 

10. fejezet

Az igaz próféta

A próféta próbatétele

1. §. Ha jő egy próféta, és azt mondja: az Örökkévaló küldte, [ezt bizonyítandó] nem kell olyan csodákat tennie, mint amilyeneket Mózes, Elijahu vagy Elisa tett, amelyek megváltoztatták a természet rendjét.
[Prófétasága igaz voltának] jele ezzel szemben az, hogy a bekövetkezendő eseményekre vonatkozó jóslatai beteljesednek, mint arra a vers utal[76]: „Miként ismerjük meg az igét, melyet nem szólt az Örökkévaló?”
Ha tehát jő valaki, akit [folyamatos] Isten-szolgálata alkalmassá tesz a prófétaságra [és prófétának mondja magát], aki nem akar hozzátenni [a Tórához] vagy elvenni belőle, hanem a Tóra micváin keresztül szolgálni akarja az Örökkévalót, akkor nem mondjuk neki azt, hogy „Válaszd ketté nekünk a tengert, támaszd fel a holtat és hasonlókat, és akkor majd hiszünk neked.” Ehelyett azt mondjuk neki: „Ha próféta vagy, mondd meg nekünk, mi fog történni a jövőben.” Ő elmondja [jövendöléseit], mi pedig kivárjuk, hogy [„prófétálása”] megtermi-e a gyümölcsét vagy sem.
Ha „próféciájának” akár csak egy parányi része nem teljesül be, [az illető] bizonyosan hamis próféta. Ha próféciája teljes egészében beteljesedik, igaz [prófétának] kell tekintenünk.
2. §. Sokszor kell próba alá vetnünk. Ha minden kijelentése igaznak bizonyul, igaz prófétának kell tekinteni, mint azt a vers mondja Sámuellel kapcsolatosan[77]: „És megtudta egész Izrael Dántól Beér-Sebáig, hogy hűséges Sámuel, mint az Örökkévalónak prófétája.”
 

 

A jósok, és az igaz próféták

3. §. Ámde a jósok és a varázslók is megjövendölik a jövőt. Mi a különbség köztük és egy próféta közt?
[A különbség az, hogy] az a jövendölés mely jósoktól és varázslóktól származik, részben bekövetkezik, részben nem [ahogy a Jesájá 44:25-ben áll]: „Álljanak csak elő és segítsenek meg téged az égnek vizsgálói, akik a csillagokat nézik, újholdanként jelentik azokat, amelyekből reád jőnek.” – „amelyekből”, s nem „amelyek”.
Az is lehetséges, hogy egyik jövendölésük sem bizonyul igaznak, és tökéletesen tévednek: „Ki meghiúsítja a hazug jeleit, és a bűvészeket elbolondítja”[78].
Ezzel ellentétben egy próféta minden szava igaznak bizonyul, ahogy a vers mondja[79]: „Nem esik földre semmi az Örökkévaló igéjéből.” Hasonlóképpen szól[80]: „A próféta, akinél álom van, beszéljen el álmot, és akinél az én igém van, mondja el az én igémet igazsággal! Mi dolga a polyvának a tiszta búzával, úgymond az Örökkévaló.” Ez arra utal, hogy a varázslók és az álomfejtők olyanok, mint a gabona közé keveredett pelyva, míg az Örökkévaló szava olyan, mint a színtiszta gabona.
Ezzel kapcsolatosan a Tóra megígéri, hogy egy próféta elmondja nektek igaz szavakkal, azokat a dolgokat, amelyeket a jósok és álomfejtők hamisan jövendölnek a népeknek, hogy nektek [a zsidóknak] ne legyen szükségetek varázslókra, álomfejtőkre és hasonlókra: „Ne találtassék benned olyan, aki keresztülvezeti fiát vagy leányát a tűzön, varázslást űző, időjós, jósolgató és kuruzsló… Mert e népek… időjósokra és varázslókra hallgatnak, de teneked nem így engedte az Örökkévaló, a te Istened. Prófétát közepedből, testvéreid közül… támaszt az Örökkévaló”[81].
Ebből tudjuk, hogy a próféta azért jő majd, hogy elbeszélje nekünk azokat a jövőbeli eseményeket, amelyek megtörténnek majd a világban, akár bőség, akár háború vagy béke és hasonlók lesznek azok. Még egyes embereknek is jövendöl szükségük szerint. Ezért mikor Saul elvesztett egy tárgyat, a prófétához ment megtudakolni, hogy hol találja. Ezek azok a fajta dolgok, amelyeket a próféták megmondanak. Nem pedig az, hogy új hitet terjesszenek, vagy hogy hozzátegyenek vagy elvegyenek egy micvát [a Tórából].
 

 

A jó és a rossz jövendölése közti különbség

4. §. [A fenti elvek nem vonatkoznak] a próféták büntetéssel kapcsolatos próféciáira, [az olyanokra] mint például „Így és így fog meghalni”, „Ez és ez az év az éhség vagy a háború éve lesz” és hasonlók. Ha szava nem bizonyul igaznak, az nem teszi semmissé próféciája érvényességét, és nem is mondjuk neki [elítélően]: „Lám csak, beszélt, és nem teljesedtek be a szavai.”
[Ez azért van], mert a Szent Egyetlen – áldott legyen – nagy türelmű, bővelkedő a jóságban, és megbocsátja a rosszat. Ennélfogva lehetséges, hogy ha [az emberek] megbánják [bűneiket], akkor bocsánatot nyernek, mint Ninive népe esetében történt, vagy hogy [a büntetés] felfüggesztetik, mint Ezékiás esetében.
[Ez azonban nem vonatkozik a jót jövendölő próféciákra.] Ha [egy próféta] azt ígérte, hogy jó következik, és ez meg ez történik majd, és a jövendölt jó nem következik be, akkor bizonyosan hamis próféta. Ami jót az Örökkévaló elrendel, még ha csak időlegesen is, azt sosem vonja vissza. Azt tapasztaljuk, hogy az Örökkévaló csak az Első Templom lerombolása idején tett semmissé pozitív próféciát. Megígérte az erényeseknek, hogy nem fognak együtt meghalni az elvetemültekkel, ezt a próféciát azonban semmissé tette, mint az a Sábát traktátusban magyarázva van.
Ebből arra következtethetünk, hogy egy prófétát a pozitív próféciái alapján lehet csak megítélni. Erre gondolt Jeremiás Chánánjá ben Ázurnak válaszolva, mikor ő [Jeremiás] balsorsot jövendölt, Chánánjá pedig fényes jövőt. Azt mondotta Chánánjának: „Ha az én szavaim nem teljesednek be, abból még nem következik, hogy hamis próféta vagyok. Ha azonban a te ígéreteid nem teljesednek, azok bizonyítják, hogy hamis próféta vagy.” Erre utal az „Ámde halljad csak ezt az igét… Azon próféta, ki béke felől prédikál, midőn bekövetkezik a próféta igéje, megismerszik a próféta, akit az Örökkévaló igazán küldött”[82].
5. §. Mikor egy próféta kijelenti, hogy egy másik [illető] szintén próféta, minden [további] vizsgálat nélkül elfogadjuk utóbbit [is] prófétának. Így mikor Mózes, a mi tanítónk kijelentette, hogy Józsua [próféta], minden zsidó hitt neki, nem kellett hozzá semmi csodát tennie. Ez a következő nemzedékekre is érvényes.
Ha egyszer egy próféta kihirdette próféciáját, és szavai rendszeresen igaznak bizonyulnak, vagy egy másik próféta kijelentette róla, hogy [szintén] próféta, ha továbbra is a prófétaság útján jár, tilos kételkedni benne, vagy kétségbe vonni próféta mivoltának igazságát.
[Egy prófétát a valódiságának megállapítása során] tilos a szükségesnél szigorúbb próbának alávetni. Nem próbálgathatjuk őt örökké, mert írva van[83]: „Ne kísértsétek meg az Örökkévalót, a ti Isteneteket, amint megkísértettétek Masszában”, mikor [a zsidók] azt kérdezték: „Van-e az Örökkévaló miköztünk, avagy nincsen?”[84]. Ha egyszer valakiről bebizonyosodott, hogy próféta, hinnünk kell neki, és tudnunk kell, hogy az Örökkévaló köztünk van. Nem szabad [a prófétában] kételkednünk, sem faggatnunk őt, mert írva van[85]„És ők… megtudják, hogy próféta volt közöttük.”
 


[1] Jeremiás 10:10.
[2] 5Mózes 4:35.
[3] 2Mózes 20:2.
[4] 2Mózes 20:3.
[5] 5Mózes 6:4.
[6] 5Mózes 4:39.
[7] 5Mózes 4:15.
[8] Jesájá 40:25.
[9] 2Mózes 24:10.
[10] 2Mózes 31:18.
[11] 2Mózes 9:3.
[12] 1Mózes 38:7.
[13] 4Mózes 11:1.
[14] 5Mózes 32:41.
[15] Dániel 7:9.
[16] Jesájá 63:1.
[17] Jób 11:7.
[18] 2Mózes 33:18.
[19] 2Mózes 33:23.
[20] Zsoltárok 2:4.
[21] 5Mózes 32:21.
[22] 5Mózes 28:63.
[23] Jeremiás 7:19.
[24] Máláchi 3:6.
[25] 5Mózes 6:5.
[26] 5Mózes 6:13.
[27] Zsoltárok 42:3.
[28] Zsoltárok 8:4-5.
[29] 5Mózes 4:24.
[30] Zsoltárok 104:4.
[31] Prédikátor 5:7.
[32] 1Mózes 42:15.
[33] 1Sámuel 25:26.
[34] Uo.
[35] Példabeszédek 27:26.
[36] Példabeszédek 5:17.
[37] 3Mózes 22:32.
[38] 3Mózes 18:5.
[39] Zsoltárok 44:23.
[40] 50:5.
[41] 3Mózes 20:5.
[42] 5Mózes 22:26.
[43] 5Mózes 6:5.
[44] 5Mózes 22:26.
[45] 3Mózes 19:12.
[46] Jesájá 49:3.
[47] 1Sámuel 10:6.
[48] 4Mózes 12:5.
[49] 1Mózes 15:12.
[50] 10:8.
[51] 1Sámuel 10:5.
[52] 4Mózes 7:89.
[53] 4Mózes 12:8.
[54] 2Mózes 33:11.
[55] 4Mózes 12:11.
[56] 4Mózes 12:8.
[57] 2Mózes 33:11.
[58] 4Mózes 9:8.
[59] 5Mózes 5:27-28.
[60] 5Mózes 18:15.
[61] 5Mózes 29:28.
[62] 5Mózes 5:4.
[63] 5Mózes 5:3.
[64] 2Mózes 19:9.
[65] 2Mózes 3:18.
[66] 2Mózes 4:1.
[67] 2Mózes 3:12.
[68] 5Mózes 13:1.
[69] 5Mózes 29:28.
[70] 5Mózes 30:12.
[71] 5Mózes 18:18.
[72] Máláchi 3:22.
[73] 5Mózes 18:19.
[74] 5Mózes 12:13.
[75] 5Mózes 13:3-6.
[76] 5Mózes 18:21.
[77] 1Sámuel 3:20.
[78] Jesájá 44:25.
[79] 2Királyok 10:10.
[80] Jeremiás 23:28.
[81] 5Mózes 18:10; 14-15.
[82] Jeremiás 28:7., 9.
[83] 5Mózes 6:16.
[84] 2Mózes 17:7.
[85] Jechezkél 2:5
  • Küldés emailben

Fejezetek