80 évvel ezelőtt, tévét 28-án hunyt el egy régi rabbidinasztia sarja, Büchler Zsigmond irsai főrabbi. Évfordulója kapcsán emlékezünk rá.

Büchler Zsigmond, héber nevén Jehosua Zélig 1860-ban született a neves pásztói rabbi, Büchler Dávid (1815–1907) második fiaként. Apai nagyapja Büchler Jehosua Falk (1793–1849) szécsényi rabbi, anyai nagyapja pedig a híres Jehuda Aszód (Jehuda Jáále, 1796–1866) dunaszerdahelyi (Dunajská Streda, Szlovákia) rabbi volt.

1886-ban foglalta el az irsai rabbiszéket, ahol egészen haláláig maradt. A negyven éves papi évfordulójáról részletes beszámolót találunk az Egyenlőségben, melyből felsejlik a rabbi széles körű szeretete és tisztelete, s az akkor ott még meglévő felekezeti béke:

„Az alberti-irsai izr. hitközség rendkívüll meleg ünnepség keretében ülte meg január 6-án rajongva szeretett lelkipásztorának, Büchler Zsigmond főrabbinak 40 éves papi jubileumát. A vallásossága és tudományos munkássága révén országszerte megbecsült főrabbi jubileuma alkalmából a hitközség díszközgyűlést tartott, amelyet Bergl József hitközségi elnök nyitott meg. Négytagú küldöttség ment érte lakására, hol Tábor Gyula gyógyszerész üdvözölte. Mikor a küldöttség kíséretében a közgyűlési terembe ért, az egybegyűltek szűnni nem tudó lelkes éljenzéssel fogadták. Bergl Gyula elnök megindultan köszöntötte hitközsége, majd dr. Kovács Sándor volt és jelenlegi tanítványai nevében.

Mélyen meghatva köszönte meg az ünnepelt a szeretet spontán megnyilatkozásait, aztán az ezrekre menő közönség a templomba vonult, ahol már várták a helyi notabilitások, köztük Szapáry Lajos gróf orsz. képviselő, Irsay Károly cs. és kir. kamarás, a felekezetek lekészei, Alberti és Irsa elöljárói, a testületek képviselői, valamint az abonyi, ceglédi, kecskeméti, monori és nagykátai hitközségek küldöttei. A »Má tóvu«, a mincha-ima és az alberti-irsai dalárda által előadott »Hiszekegy« után dr. Feldmann József ceglédi főrabbi méltatta megkapóan a jubiláns áldásos munkáját. A Rosenfeld Miksa ceglédi főkántor által művésziesen előadott alkalmi zsoltár következett most, majd a jubiláns Büchler főrabbi mondott szívekbe markoló hálaadó szónoklatot. Dr. Kálmán Ödön kőbányai főrabbi hitközsége és az Országos Rabbiegyesület nevében köszöntötte a jubilánst, mire a templomi ünnep a Himnusz hangjai mellett ért véget.

A küldöttségek keresték fel ezután Büchler főrabbit lakásán: gróf Szapáry Lajos orsz. képviselő után az egyházak küldöttségei élén Királymezei Dezső róm. kath. esperesplébános, Mágócs Károly ev. lelkész, Szurmó László ref. lelkész, Zólyomi Pál ág. ev. lelkész, Fodor István baptista prédikátor üdvözölték, aztán Irsa és Alberti községek elöljáróságai, az állami iskola tantestülete, az Ipartestület, a Tűzoltó Egylet, a Kereskedelmi EGyesület, az iparos ifjúság, a dalárda, a pilisi, ceglédi, abonyi, monori, nagykátai izr. hitközségek, az irsai izr. nőegylet, a Chevra Kadisa gondnoksága, a zsidó ifjúság és a polgári leányiskola küldöttei köszöntöttek.

Este 200 terítékes vacsora volt a Lichtner-féle vendéglőben. Büchler Márton orosházi, Büchler Gyula mindszenti, Dr. Borsódi József kecskeméti, dr. Pfeiffer monori, dr. Feldmann József ceglédi, Breuer Soma nagykátai, dr. Kálmán főrabbik, dr. Bolgár Ferenc tanár, Popper Dezső pilisi hitk. elnök, dr. Steiner Zoltán tanár, Steiner László és még többen ünnepelték a tudós jubilánst mindvégig emelkedett lelkes hangulatban.”

Büchler rabbi az irsai status quo ante hitközséget valóságos fogalommá változtatta. A rabbik régi táborába tartozott, akik számottevő tórai és talmudikus tudással bírtak, de a modern tudományokat sem vetette meg; ő írta le az egyik legrégebbi magyarországi zsidó emléket, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött 4. században kifaragott menórás sírkövet. Mély vallásosságával sikerült meggyőznie az irsai hitközségből kiválni akaró orthodoxokat, hogy maradjanak egységben. Komoly felvilágosító munkát végzett, így például magyarra fordította a legolvasottabb jiddis nyelvű könyvet, a Cenerenét, a Tóra és más bibliai könyvek nem szószerinti fordítását és magyarázatát, melyet elsősorban nőknek, illetve kevéssé tanult férfiaknak írtak, akik nem értettek héberül; Magyar C’enuh Urenuh (Dunaszerdahely, 1905).

Büchler rabbinak nagyon fontos volt a háláchá betartatása, amiért többször írt intő jellegű cikkeket is. Nagy feltűnést keltett például egy 1889-es cikke, melyben egy érvénytelen házasságot részletezett. Hogy kissé megismerjük a rabbi stílusát, az írás bizonyos részleteit közlöm. A cikk az alábbiakban kezdődik:

„Morális kötelességet vélek teljesíteni, midőn egy fölötte komplikált válási ügyet ez úton a nyílvánosság elé hozok, nem törődve azzal, ha ezen esetnél kompromitált egyéniségeknek a szégyenpír futja át arcáikat. Sőt azt tartom, hogy az ilyen dolgot micva hírdetni.”

Majd ezt követően Büchler rabbi az esetet részletezi, hogy egy irsai születésű, de Cegléden élő férfi, nevezetesen Deutsch Salamon azzal a kérdéssel fordult hozzá, hogy ha újból házasodni szeretne, akkor hajlandó lenne-e esketését vállalni, mert ő feleségétől, Weisz Reignától már hat éve elvált a magyar bíróság („m. kir. Curia”) törvényei szerint, azonban getet, vagyis rituális válólevelet nem adott feleségének. Azaz a zsidó törvények szerint házasok maradtak, ehhez képest Deutsch polgári értelemben egykori, hitközségi értelemben az idő szerint is neje, a Dohány utcai zsinagógában házasságot kötött Gelb Jánossal, Kayserling Mayer (1829–1905) rabbi jelenlétében. Az esketés előtt Kayserling rabbinak az Ercsiben szolgáló Halas Simon rabbi válási bizonylata lett bemutatva.

Azonban az ercsi rabbi által kiállított get hamis indokkal egy harmadik szermély által lett kicsalva, ráadásul Hallas Simon bét din mellőzése nélkül adta át a nyilvánvalóan érvénytelen válólevelet Weisz Reginának. A nem megfelelő körültekintéssel végzett válás lebonyolítóját Büchler kemény szavakkal bírálta:

„Úgyde – a tekintetes szerkesztő úr engedelmével – egy komoly szavam volna még az ercsi rabbihoz. Úgy látszik Hallas Simon rabbi úrnak még csak halvány fogalma sincsen a háláchot Gitinről. Persze a még csak nemrég előimádkozó sakterből avancirozott rabbi azt meg nem álmodhatta, hogy milyen körülmények között lehet sliách [küldött] által válólevelet adni. De mégis csak elképzelhette volna, hogy miután a férj nem »bámedinot hájám« túl az óceánon, sem más világrészben, sőt nem is más országban, hanem csak a főváros szomszédságában Cegléden lakik, hogy talán itt szerfölött szükségtelen ily kényes módon a »get ál jádéj sliách« [küldött kezein keresztüli get] válólevél átadását eszközölni. […]

De mit szóljunk azon hallatlan ignoranciához, hogy bét din mellőzésével csak egymaga fogadta a delegált sliáchot és adta át a válólevelet Weisz Reginának. Bizonyára soha életében nem tanulmányozta az erre vonatkozó törvényeket és rituális szabványokat, különben megtalálta volna…” – ezek után a rabbi héberül idézte az idevágó talmudi részeket. Büchler rabbi tehát harcos természetű volt, aki nem riadt vissza a nyilvánosságtól sem, ha a Tóra törvényeinek betartatása volt a cél.

 

Emlékéből fakadjon áldás!

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

Büchler Zsigmond, „Botrányos válási eset.”, Egyenlőség, 1889. 8. évf. 33. szám, 5–6. old.

 

Az irsai pap halála”, A Magyar Zsidók Lapja, 1941. 3. évf. 5. szám, 4. old.

„Hirek – Negyven éves papi jubileum”, Egyenlőség, 1927. 46. évf. 3. szám, 15. old.

 

Megszakítás