Miért temetik el a zsidók a könyveket?

A zsidó hagyomány szerint a megszentelt írásokat, mint például a tóratekercset, imakönyveket, hágádákat vagy tfilint, különleges tisztelettel kell kezelni, még akkor is, amikor már használhatatlanná váltak. Ezeket nem lehet egyszerűen kidobni, el kell őket temetni.

When Temple B’nai Israel in White Oak, Pennsylvania closed down in 2025, Rabbi Howie Stein buried the remaining yahrzeit plaques and other Jewish objects at the synagogue’s cemetery. Photo by Debbie Iszauk

Sok zsidó közösségben évente tartanak külön szertartást az ilyen tárgyak eltemetésére. Ilyenkor a közösség tagjai összegyűlnek a temetőben, és csöndes, méltóságteljes módon helyezik a földbe az elhasználódott könyveket, tekercseket és pergameneket.

A gyakorlat bibliai gyökerekkel rendelkezik. Mózes ötödik könyvében (12:4) szerepel a parancs: „Ne tegyetek így az Örökkévalóval, a ti Istenetekkel” – miután előtte az idegen istenek bálványainak elpusztításáról esik szó. Bölcseink ebből a mondatból vezették le azt az alapelvet, hogy az isteni névvel ellátott tárgyakat (héberül sémot, vagyis „nevek”) nem szabad megszentségteleníteni.

A zsidó jog rendelkezése

A zsidó jog szerint minden olyan tárgy, amely szentséggel bír – például a tóratekercs, a mezuzában lévő pergamen, a tfilin, vagy az imakönyv, temetést igényel. De még az ilyen tárgyakhoz kapcsolódó eszközök, mint a tfilin zsákja vagy a mezuzatok tokja is gyakran a földbe kerülnek, tiszteletből.

Hogyan történik mindez a gyakorlatban?

Számos zsinagóga gyűjti a már nem használható könyveket, majd egy nagyobb temetés, vagy külön szervezett alkalom keretében helyezi őket a földbe. Előfordul, hogy ezeket egy elhunyt mellé temetik, sok család számára ez különösen megható gesztus.

Ez a gyakorlat a sémot l’geniza néven ismert. A geniza szó héberül „rejtekhelyet”, „elzárt helyet” jelent – szimbolikusan és fizikailag is. A legismertebb genizát Kairóban, a Ben Ezra zsinagóga padlásán fedezték fel a 18. században. Több mint kétszázezer szövegtöredéket őriztek ott évszázadokon át, egészen addig, amíg Salamon Schechter a 19. század végén tudományosan feltárta és rendszerezte az anyagot. Ma ezek közül sokat könyvtárakban és múzeumokban őriznek. A legtöbb szent szöveg azonban nem múzeumba kerül, hanem a földbe.

A zsidóság lényege nemcsak a tanulás, hanem, hogy a tanult dolgok megmaradjanak és ezeket továbbadjuk generációkon át akkor is, ha a könyv már nem áll rendelkezésünkre.