Bizonyára rengetegen látták a Disney legújabb, nagy sikert aratott animációs filmjét, az Encantót, amely a kolumbiai hegyek között, egy kis faluban élő, elvarázsolt Madrigal család életébe nyújt bepillantást. A film hamar népszerű lett, amiben egyaránt nagy szerepe van a számtalan fülbemászó slágernek, a rendkívüli számítógépes animációnak, a remek történetvezetésnek és a kolumbiai kultúra autentikus bemutatásának. Ez az első alkalom, hogy egy Disney-film teljes egészében a latin-amerikai régióban játszódik. Sokak szerint a mesében a zsidó hatások is meghatározók – írja az Aish.com.
A film erőskezű női főszereplője, Abuela Alma (Alma nagymama) menekülni kényszerül otthonából és gyermekivel együtt újjáépíti az életét. Mágikus erejét felhasználva a család hamar az őket befogadó falu egyik támasza lesz. Abuela Alma magas elvárásokat támaszt a felnövekvő nemzedékek felé, melynek tagjai nehezen bírják a nyomást. Ráadásul a varázserejük alapja egy gyertya, amely csodálatos módon évtizedeken át égett. Ha ezeket összeadjuk, inkább egy zsidó család képe rajzolódik ki előttünk, mintsem egy latin-amerikaié.
Az erőszak elől való menekülés, az újrakezdés és a generációkon átívelő trauma sok zsidó család számára ismerős, különösen azoknak, melyeknek holokauszttúlélők is a tagjai.
„Bár ebben a filmben nincs szó a holokausztról, mégis átszövi az öröklődő trauma és a nemzedékről nemzedékre továbbadott fájdalom. Ez igen ismerős lehet azok számára, akik a vészkorszak túlélőinek leszármazottjai”
– véli Lior Zaltzman újságíró.
Viola Levy, a The Jewish Chronicle szerzője is hasonló párhuzamra lelt a film megtekintése közben:
„Az Encanto számos témája ismerős lehet azoknak, akik olyan kultúrában nőttek fel, ahol a családi kötelékek rendkívül fontosak, legyen szó kolumbiaiakról vagy zsidókról. Az elidegenedett rokon, akivel senki sem beszél. A legidősebb lány, akit a család fenntartással kezel. A fiatalabb nemzedékkel szemben támasztott hatalmas elvárások, amelyek célja, hogy kárpótolják a nagyszülőket az őket ért megpróbáltatásokért. Na és persze ott van a sokáig érő gyertya és a hanuka kapcsolata”.
Egyesek odáig mentek, hogy a filmben szereplő családot szefárd zsidók leszármazottjának vélik, többek között a Madrigal név miatt, amelyet többen is viseltek a Spanyolországból és Portugáliából elűzött zsidók közül. Ez persze csak egy gondolatkísérlet, ám az biztos, hogy a latin-amerikai lakosság jelentős része – akár 25 százaléka – rendelkezik zsidó gyökerekkel, mert sok, kényszerből áttért ibériai zsidó kezdett új életet az inkvizíció elől menekülve Amerikában. Nem véletlen, hogy csak Kolumbiából 26 ezren kérvényeztek spanyol állampolgárságot arra hivatkozva, hogy az 1492-ben elűzött zsidók leszármazottai.
A sok zsidó kapcsolódási pontot látva a filmben, érdemes egy kicsit megismerni a kolumbiai zsidók történetét. Hátha igaz a találgatás és a Madrigal család ősei valóban spanyol zsidók voltak…
Kolumbiában már évszázadok óta élnek zsidók. Először valóban a katolikus egyház nyomására áttért, ám őseik hitét titokban gyakorló conversók érkeztek, hogy megmeneküljenek az utánuk koslató inkvizítoroktól. Sajnos sokuk nem járt sikerrel, mert az inkvizíció keze Kolumbiáig is elért. 1636-ban sok zsidót gyilkoltak meg azért, mert új hazájukban ismét a Tóra törvényei szerint kezdtek élni. A XVIII. században Jamaicából és Curaçaóból érkeztek zsidó bevándorlók. Ezek az emberek korábban brit és holland fennhatóság alatt éltek, ahol nyíltan gyakorolhatták vallásukat. Ezt Kolumbiában is folytatták, noha ott akkor ez még tilos volt.
Amikor Kolumbia kivívta függetlenségét Spanyolországtól a XIX. század elején, megszűntek a korlátozások. Ezt követően több hullámban érkeztek zsidók az országba. Jöttek szefárdok Törökországból, Görögországból, Szíriából és Észak-Afrikából, majd askenázok Európából a húszas és harmican években. Sokan a nácik elől menekültek, mert Kolumbiába könnyebb volt a belépés, mint az Egyesült Államokba. A közösség növekedése az ötvenes-hatvanas évekig tartott.
Ezt követően a növekvő gazdasági problémák, az erőszak és a bűnözés hatására sok zsidó vándorolt tovább. Voltak, akik valamelyik latin-amerikai országba mentek, mások Izraelt vagy az Egyesült Államokat célozták meg. Napjainkban csupán ötezer zsidó él Kolumbiában, elsősorban a fővárosban, Bogotában vagy a karibi Barranquillában, ahol az ország legrégebbi hitközsége működik. Az utóbbi időben némi fellendülés tapasztalható a közösségen belül. Ennek egyik oka az ország helyzetének stabilizálódása, illetve az, hogy az összeomló Venezuelából sok zsidó települ át.
Ahogy más diaszpórabeli közösségekben, úgy Kolumbiában is létrejött a helyi konyha és a különböző országokból bevándorló zsidók jellegzetes ételeinek különleges elegye. A helyi zsidók megalkották a tradicionális, általában disznóhúst tartalmazó fogások kóser változatát, és sok mindent átvettek szomszédaiktól, mint például a banánlevélben való főzést.
A Tel-Avivban élő írónő, Méráv Levkowitz édesanyja Kolumbiában nőtt fel, nagyszülei még mindig ott élnek. Konyhájukban egyaránt jelen vannak a hagyományos askenázi ételek, mint a gefilte fis vagy a maceszgombóc leves, de a jellegzetes kolumbiai fogások sem hiányoznak a menüből. Az is előfordul, hogy egyes zsidó ételeket helyi alapanyagokkal egészítenek ki, ilyen például a guavakrémmel töltött mandelbrot, vagy a sóletbe tett panela, ami egyfajta finomítatlan nádcukor.
Levkowitz családja egykor az egyik legfőbb kolumbiai alapanyagnak számító kukoricalisztet gyártó üzemet birtokolt, melyből a nemzeti eledel, az arepa is készül. Természetesen a filmbéli Mirabel édesanyja, Julieta is ilyet készít, ráadásul varázserővel megáldva, ami gyógyhatással bír. Épp, mint a péntek esti húsleves, ugye?
Deborah Benaim séf a Kolumbiával szomszédos Venezuelában született. Ő is az arepa népszerűségéről számolt be, és elmondta, hogy a zsidók még pészahkor is ezt fogyasztják.
„Nálunk is keveredek a kulináris hagyományok. Szombatra a sólethez hasonló dafinát főztük, de az asztalon volt avokádó, pálmaszív és főzőbanán is. Akárcsak Abuela Alma asztalán!”
Fotó: Youtube képernyőkép