A felfedező családi hátterét homály fedi. Sokak szerint nem véletlenül.

  1. augusztus 3-án két hajókaraván hagyta el a spanyolországi Palos kikötőjét, és indult a tenger felé a Tinto folyón haladva. Az egyik kiutasított zsidókat vitt a fedélzetén. Ők választhatták volna a kikeresztelkedést, vagy a halálos veszélyekkel járó maradást, ám inkább úgy döntöttek: elköltöznek arról a földről, ahol őseik már évszázadok óta éltek, és az ismeretlen felé veszik az irányt.

A másik, három hajóból álló csoport India felfedezésére indult Kolumbusz Kristóf vezetésével. Bizonyos vélemények szerint Kolumbusz nem véletlenül indult egy napon az elüldözött zsidókkal. Egy nappal elhalasztotta az indulást, mert abban az évben augusztus 2-ra esett a zsidó naptár legszomorúbb napja, tisá beáv böjtje, mely a jeruzsálemi szentélyek lerombolásának állít emléket. A spanyol király rendelete értelmében a kikeresztelkedést visszautasító zsidóknak 1492-ben, éppen tisá beáv napján kellett elhagyniuk az országot. Vannak olyan történészek, akik szerint nem véletlen, hogy Kolumbusz is ekkor kihajózott ki: valójában ő is zsidó volt.

Az általánosan elfogadott vélemény szerint a Colombo család az olaszországi Genovából származik, bár létezik olyan elképzelés is, mely szerint a család eredeti neve Colon volt, és az észak-spanyolországi Galiciában, Pontevedrában éltek. Írásos bizonyítékok híján egyik elképzelést sem lehet szilárdan alátámasztani.

Rám Ben-Sálom, a jeruzsálemi Héber Egyetem spanyol zsidóság tanszékének professzora szerint korántsem véletlen, hogy a felfedező családi hátterét homály fedi. „Kolumbusz múltja ködbe vész, és feltehetően szándékosan. Hivatalos dokumentumok nem igazolják a genovai eredetet, és több jel mutat arra, hogy valójában spanyol családról van szó, amit az is alátámaszt, hogy Kolumbusz sokkal jobban tudott spanyolul, mint olaszul. Ferdinánd és Izabella uralkodása alatt számos oka lehetett a hajósnak arra, hogy átírja családja történetét. AZ is lehet, hogy csak arról volt szó, hogy szegény, kereskedésből élő ősei helyett keresett valami elegánsabbat, hogy potenciális támogatóira jobb benyomást tegyen. Az is elképzelhető, hogy kitért zsidó családból származott, és ezt akarta palástolni. Amikor 1480-ban Kolumbusz kapcsolatba került a spanyol királyi házzal, az inkvizíció már teljes gőzzel működött, és veszélyt jelentet minden újkeresztényre. Bizonyíték azonban erre a feltevésre sincs” – mondta Ben-Sálom.

Más kutatók arra mutatnak rá, hogy a még genovai leszármazás is előnyösebbnek tűnik a madridi bemutatkozásnál, mint a zsidó háttér, mert bár Genova ellenséges területnek számított, a zsidókat – még a kikeresztelkedetteket is – mindenkinél jobban megvetették.

Ezzel együtt voltak olyan kitértek, akik magasra jutottak, legyen szó a királyi udvarról vagy a katolikus egyházról. Lehet, hogy az ő példájuk bátorította Kolumbuszt.

Az is figyelemre méltó tény, hogy a közvélekedéssel ellentétben Kolumbusz felfedezőútját nem  a spanyol uralkodóház finanszírozta, hanem két kikeresztelkedett zsidó kereskedő és a kor egyik legnevesebb rabbija, Don Jicchák Abarbanel. A felfedező első beszámolóit szintén egy conversónak, az aragóniai kincstárnoknak, de Santangelnek küldte el. Vannak kutatók, akik szerint ez elegendő bizonyíték arra, hogy maga Kolumbusz is zsidó felmenőkkel rendelkezett.

A beszámolóiban a hajós lelkes keresztényként fogalmaz: „Az első szigetnek, melyet felfedeztem, a San Salvador nevet adtam, ő isteni szentsége tiszteletére. Az egész keresztény világ vigadhat és imádkozhat, mert annyi embert fogunk szent vallásunkra téríteni”.

Dr. Aliza Moreno-Goldschmidt, az Izraeli Nemzeti Könyvtár judaika gyűjteményének vezetője szerint a misszionárius stílusban fogant levél nem bizonyít semmit, inkább csak alkalmazkodik a kor elvárásaihoz. „A spanyol gyarmatosítás hivatalos célja mindig is az új kontinens megtérítése volt, már az inkvizíció megalapítása előtt is” – mondta.

„A kor Spanyolországában rengeteg kikeresztelkedett zsidó élt, közülük sokan titokban őseik hitét követték. Már 1492 előtt is több kikeresztelkedési hullám volt. Az újkeresztényeket mindig gyanakvással figyelték, ezért sokan igyekeztek „tisztára mosni” családjuk múltját. Ezzel együtt a tudományos világban inkább arra hajlanak, hogy Kolumbusz nem zsidó felmenőktől származott, és én is ezzel értek egyet. Egyértelmű választ azonban nem adhatunk a kérdésre – még nem találtak olyan születési bizonyítványt, ahol Kolumbusz zsidónak lenne feltüntetve…” – tette hozzá.

zsido.com

Forrás: TOI

 

 

 

 

Megszakítás