Aristides de Sousa Mendes a hivatalos rendelkezésekkel ellenszegülve vízumot adott a nácik elől menekülő zsidóknak, legalább tízezer ember életét mentve meg ezzel. Mostantól tér viseli a nevét az izraeli fővárosban – írja a Times of Israel.

A Kiriját Hájovel negyedben tartott avatóünnepségen a polgármester mellett Portugália nagykövete, a Mendes által megmentett zsidók számos leszármazottja és Mendes unokája is megjelent.

„Jeruzsálem, az örök város e kis szeglete mától egy hős nevét viseli. Itt naponta emberek ezrei haladnak keresztül. Bizonyára vannak közöttük olyanok, akiknek felmenői éppen Sousa Mendes bátorságának köszönhetik az életüket. Időbe telt, mire a világ felfigyelt a hősiességére, de ma nagyobb szükségünk van az hozzá hasonló bátor emberekre, mint valaha”

– jelentette ki Mose Leon polgármester.

Mendes 1940-től teljesített szolgálatot portugál konzulként Bordeaux-ban. Látva a menekülő zsidók tragédiáját, vízumokat kezdett osztani Portugália diktátora, Antonio de Oliveira Salazar parancsa ellenére. Emiatt hamarosan felmentették tisztségéből, de ez nem állította meg őt a további vízumok kiadásában. Keresett egy olyan határátkelőt, ahol nem hallottak arról, hogy az általa kiadott vízumok már érvénytelenek. Amikor a németek elfoglalták Bordeaux-t, portugál útlevek kiosztásába fogott, amit hamarosan szintén jelentettek Salazarnak, aki ismét felszólította Sousa Mendest, hogy azonnal hagyja el Franciaországot, de ő még folytatta a munkáját néhány napig, mielőtt visszatért volna hazájába. Jehuda Bauer, a neves holokauszt-kutató szerint Mendes tette a „legnagyobb olyan mentési akció volt a holokauszt során, amelyet egyetlen ember irányított”.

A Lisszabonba visszarendelt diplomata elvesztette munkáját és feketelistára került. A nagy nélkülözések között élő családot a zsidó közösség támogatta. Mendes rehabilitációja a Salazar-diktatúra megdöntése után is sokáig váratott magára. Történetét igyekeztek elhallgatni s a hivatalos hozzáállás csak izraeli és amerikai nyomásra változott meg.

Az avatóünnepségen Jorge Cabral portugál nagykövet a következőt mondta:

„Mendes rendkívüli és igen bátor ember volt, aki diplomataként zsidók ezreinek életét mentette meg. Előtte tisztelegve érdemes magunkba tekinteni, és a béke, a szeretet és az empátia érzését erősíteni. A jelent és a jövőt csak akkor érthetjük meg, ha tisztában vagyunk a múltban történtekkel”.

Fleur Hassan-Hanhoum, Jeruzsálem polgármester-helyettese ígéretet tett arra, hogy a téren hamarosan egy Mendesre emlékező köztéri műalkotást helyeznek el.

Fotó: centerofportugal