Várkonyi Zoltán a magyar színházat és filmet nemcsak formálta, hanem generációk számára irányt is mutatott.
A 20. századi magyar kultúra egyik legsokoldalúbb alakja volt Várkonyi Zoltán: színész, rendező, tanár és intézményvezető, aki egyszerre volt alkotó és mester, akinek hatása ma is érezhető a színpadon és a vásznon.
Várkonyi Zoltán, a színpadra született tehetség
114 évvel ezelőtt, 1912. május 13-án született Várkonyi Zoltán. Már gyermekkorában kitűnt rendkívüli színészi adottságaival. Az Országos Magyar Színművészeti Akadémián 1934-ben végzett, majd pályáját rögtön a Nemzeti Színházban kezdte. Korai éveiben számos kisebb és nagyobb szerepben tűnt fel, filmekben is megmutatva sokoldalúságát.
A második világháború idején a Madách Színház társulatának tagjaként dolgozott. Jóllehet a menlevél egy ideig megvédte az életét, ám eljött az idő, amikor már neki is veszélyes volt mutatkoznia. Két hónapot a Vígszínház pincéjében, egy olyan aknaszerű részben töltött, ahol még felegyenesedni sem lehetett.
Zsidó családi örökség
Magánéletében is erős szálak kötötték a művészethez. Édesapja az ismert újságíró, Várkonyi Titusz volt, míg édesanyja Grosz Julianna szabónő volt. Családnevüket még nagyapja, Várkonyi Hugó ügyvédsegéd magyarosította, eredeti vezetéknevük Weissenstein volt.
A Várkonyi család eredetileg Szegedről származott, s az anyakönyvi bejegyzések szerint már a nagyszülők életében kikeresztelkedtek. Várkonyi Hugó 1882-es születését a Szeged-palánki (belvárosi) római katolikus anyakönyvbe jegyezték meg, a megjegyzések rovatba írták, az eredeti családnevet.
Anyai nagyszülei viszont megmaradtak az ősök vallásában. Nagyapja Grosz Lipót szeghalmi vendéglős, nagyanyja Goldner Julianna háztartásbeli volt.
Színházvezető és alkotó
A háború után gyorsan meghatározó alakjává vált a magyar színházi életnek. 1945-től a Művész Színház igazgatója lett, majd a Nemzeti Színház művészeként és a Magyar Néphadsereg Színházának főrendezőjeként dolgozott.
Igazi otthonát azonban a Vígszínházban találta meg: 1962-től főrendező, 1971-től haláláig igazgató volt. Vezetése alatt a színház a korszak egyik legfontosabb kulturális műhelyévé vált.
Rendezőként nemcsak a színpadon, hanem a filmgyártásban és az akkor induló televíziózásban is úttörő szerepet játszott. 1957-ben részt vett az első szilveszteri tévékabaré megvalósításában is, ezzel a magyar televíziózás egyik korai mérföldkövéhez járult hozzá.
A mester, aki generációkat indított útnak
Várkonyi nemcsak alkotó volt, hanem szenvedélyes tanár is. 1949-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amelynek később rektora lett. Tanítványai között a magyar színjátszás meghatározó alakjai szerepeltek, és sokan közülük egész pályájukon mestereként tekintettek rá.
Különleges érzéke volt a tehetségek felismeréséhez: legendás történet, hogy egy étteremben fedezte fel Bárdy Györgyöt, aki később szintén jelentős színművésszé vált.
Várkonyi Zoltán 1979-ben hunyt el, de életműve túlmutat saját korán. Rendezései, tanítványai és színházszervező munkája révén olyan örökséget hagyott maga után, amely ma is meghatározza a magyar színház és film arculatát.
Borítókép: Fortepan / Kotnyek Antal.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.