Szenes Hanna polgári halálozási évfordulója november 7-én van. A zsidó naptár szerint chesván 21-én, idén november 12-én tartjuk a jorcájtját.
Ebben az időszakban mi is újra és újra felidézzük Szenes Hanna alakját. Történeteket, verseket, emlékeket osztunk meg róla.
Nemcsak azért, hogy emlékezzünk, hanem hogy tanuljunk tőle.
Az egyik legmeghatóbb ének, amely elhangzik a holokauszt-emlékünnepségeken Izraelben, a rövid, mégis örökérvényű „Eli, Eli” című dal. A négysoros vers eredeti címe valójában Séta Cézáreába (Walking to Caesarea), és szerzője a modern zsidó történelem egyik leglegendásabb alakja: Szenes Hanna. A költőnő és ejtőernyős, akinek rövid, tragikus életútja örökre beírta nevét a cionizmus történetébe.
Gyermekévek Budapesten
Szenes Hanna 1921. július 17-én született Budapesten Szenes Anikóként, egy jómódú, művelt és asszimilált zsidó családban. Édesapja, Szenes Béla (1874–1929), elismert író és drámaíró volt, aki Hanna gyerekkorában elhunyt. Édesanyja, Katalin, elegáns, művelt asszonyként nevelte két gyermekét. Hanna korszerű magyar oktatásban részesült, ám gimnazista éveiben megtapasztalta az antiszemitizmus légkörét, ami arra késztette, hogy jobban megismerje zsidó gyökereit. Ekkor fedezte fel a cionista mozgalmat. Csatlakozott egy ifjúsági szervezethez, héberül tanult, és elhatározta, hogy Palesztinába (Erec Jiszráel) fog kivándorolni.
1939-ben, középiskolai tanulmányai befejezése után, meg is tette az első lépést. Palesztinába érkezett, hogy a nahalali mezőgazdasági leányiskolában tanuljon. Már Magyarországon elkezdett naplóját ott folytatta. Két év mezőgazdasági tanulmány után csatlakozott a Szedot Jam kibuchoz Cézáreában. Tudatosan választotta ezt a közösséget, nem akart a magyar bevándorlókról ismert kibucokban „Szenes Béla lányaként” élni, hanem önállóan, névtelenül akart helytállni. A konyhán és a mosodában dolgozott, naplójában pedig őszintén írta le a mindennapok nehézségeit és küzdelmeit.
Harcba a holokauszt idején
1943-ban a Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) titkos katonai programra toborzott önkénteseket, amelynek célja az volt, hogy segítséget nyújtsanak a náci uralom alatt sínylődő európai zsidóságnak. Szenes Hanna csatlakozott a Palmachhoz – a Hágáná fegyveres elit egységéhez –, ahol rádiókezelői képzésen vett részt, majd 1944 januárjában ejtőernyős kiképzést kapott.
Palesztinából való indulása előtt találkozott testvérével, Giorával, aki Európából menekült el. Ők ketten voltak az egyetlenek, akik a családból túlélték a háborút. Egy délutánt töltöttek együtt a Földközi-tenger partján, ahol hosszasan beszélgettek és elbúcsúztak egymástól.
1944 márciusában Szenes néhány palesztinai zsidó önkéntessel együtt ejtőernyővel Jugoszlávia területére ugrott, hogy a partizánok oldalán harcoljanak a nácik ellen, amíg be nem juthatnak Magyarországra, az igazi célterületre. Ám március 19-én a németek megszállták Magyarországot, így a küldetés késlekedett. Végül 1944 júniusában sikerült átlépnie a határt.
Szenes Hanna elfogása és a budapesti börtön
Néhány órával a határátlépés után elfogták, és Budapestre vitték. A magyar hatóságok kegyetlenül megkínozták, hogy kiszedjék belőle a szövetségesek rádiókódjait. Röviddel később társait is letartóztatták, közülük csak Joél Palgi élte túl a háborút.
Amikor a magyarok látták, hogy Hanna nem hajlandó vallani, letartóztatták az édesanyját is, hogy megtörjék. Öt év után látták viszont egymást, a fiatal nő összevert arccal, letört foggal állt az anyja előtt, aki mégis megőrizte méltóságát. Mindketten elutasították, hogy a kínzások hatására bármit is eláruljanak.
Három hónapon át ugyanabban a börtönben raboskodtak, de csak rövid pillanatokra láthatták egymást. 1944 szeptemberében Szenes Katalint hirtelen elengedték, aki minden erejét arra fordította, hogy jogi segítséget szerezzen lányának, akit kémkedéssel vádoltak.
A per és a mártírhalál
1944 novemberében került sor a perre. Szenes Hanna bátran és tisztán beszélt a bíróság előtt, figyelmeztetve a bírákat. A háború vége közeleg, és tetteikért ők is felelősségre lesznek vonva. Bár halálra ítélték, a döntés végrehajtását halogatták.
Az ítélet azonban bosszút szült. Simon ezredes, a börtön parancsnoka megsértődött Hanna bátor beszédén, és 1944. november 7-én személyesen ment be a cellájába, két lehetőséget adva neki, hogy könyörögjön kegyelemért – vagy nézzen szembe a kivégzőosztaggal.
Szenes Hanna nem kért kegyelmet. Úgy érezte, hogy a magyar hatóságoknak nincs erkölcsi joguk ítélkezni felette. Rövid búcsúlevelet írt édesanyjának és bajtársainak, majd 23 évesen a budapesti udvaron lőtték agyon. Nem engedte, hogy bekössék a szemét, szemtől szemben akart meghalni gyilkosaival. Ismeretlen emberek temették el a budapesti zsidó temetőben.
Öröksége és emlékezete
Édesanyja, Szenes Katalin, a hírhedt „halálmenetből” megszökve rejtőzött el Budapesten egészen a szovjet felszabadításig. 1945-ben Palesztinába emigrált, ahol fiával együtt élt tovább. Ő tette közkinccsé lánya hagyatékát – verseit, naplóit, drámáit –, amelyek azóta tizenöt kiadásban jelentek meg héberül, és máig a bátorság, a hit és az önfeláldozás szimbólumai.
1950-ben Szenes Hanna földi maradványait Izraelbe szállították, ahol a jeruzsálemi Hercl-hegyi katonai temetőben, az ejtőernyősök parcellájában helyezték örök nyugalomra. Ugyanabban az évben alapították meg a Jád Hanna kibucot, amely az ő emlékét őrzi.
Szenes Hanna alakja azóta Izrael nemzeti hősnőjévé vált – a fiatal nőé, aki zsidó testvéreiért, a szabadságért és a hitért áldozta életét.
Forrás: Judith Tydor Baumel írása a The Shalvi/Hyman Encyclopedia of Jewish Women jóvoltából, a Jewish Women’s Archive engedélyével.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.