„A 15 éves lányom úgy tűnik, nem osztja az értékrendemet. Nekem a családi összetartozás a legfontosabb, ő viszont legszívesebben minden percét a barátaival töltené. A szerénységben hiszek – ő pedig abban, hogy a divat szabályai az igazi iránytű.
Engem arra neveltek, hogy tisztelettel viszonyuljak a szüleimhez és az idősebbekhez – ő viszont úgy beszél velünk, mintha minden szűrő nélkül szólná, ami az eszébe jut. Úgy érzem, kudarcot vallottam. Állandóan kritizálom őt, és szinte minden interakciónk kellemetlen. Van még remény? Vagy már túl késő bármit is tenni?” Erről írt a chabad.org.
Soha nincs túl késő a gyermek neveléséhez
Egy gyermek szíve mindig szomjazza a szülői szeretetet és elismerést. Még ha látszólag ellenáll is, amikor ez az elismerés érkezik – úgy issza magába, mint szomjas föld a friss esőt.
A levélben leírt kapcsolat jól ismert minta szerint alakul: egy gyermek viselkedése szülői kritikát vált ki, ami további lázadást szül, ez pedig újabb és újabb elutasításhoz vezet. Így jön létre az úgynevezett „negatív spirál”, amelyből egyre nehezebb kilépni. A kapcsolatban elvész az öröm, a szülő elfárad, a gyermek pedig egyre távolabb kerül attól, amit a szülő szeretne látni benne.
Ki tudja megtörni ezt az ördögi kört?
Ez a szülő feladata. Ő az idősebb, a tapasztaltabb. A Tóra tanítása szerint az áhává – a szeretetteljes feddés – alapfeltétele a valódi nevelésnek. Ha a gyermek úgy érzi, hogy elutasítják, akkor a szülő elveszíti a nevelés erejét.
De hogyan lehet szeretettel fordulni valakihez, akinek a viselkedése épp most annyira fájdalmas? A válasz a zsidó hit mély forrásaiból fakad: úgy, ahogy az Örökkévaló is szeret bennünket. Ő látja hibáinkat, de látja lelkünk ragyogó gyökerét is. Türelmes velünk, míg tanulunk, míg felnövünk a saját utunkon. A Tomer Dvorá könyve arra tanít, hogy próbáljuk meg utánozni ezeket az isteni tulajdonságokat – így nemcsak a gyermekünk fejlődik, de mi is magasabb spirituális szintre emelkedünk.
Állítsuk le a „nevelést” – és kezdjük el a kapcsolatépítést
Az első lépés tehát: hagyjuk abba a nevelést – átmenetileg. Most nem az a cél, hogy gyermekünk másképp öltözködjön, vagy többet legyen otthon. Az első és legfontosabb cél: visszahozni a kapcsolatba a melegséget, a közelséget, a szeretet hangját.
Kezdjünk el újra mosolyogni rá. Mondjunk apró, őszinte dicséreteket: „Szépen megcsináltad a hajad”, vagy „Örülök, hogy most együtt vagyunk.” Kérdezzük meg a véleményét: „Neked melyik ruha tetszik jobban rajtam?” Kérjünk mi tanácsot tőle: „Tudnál segíteni abban, hogy most mi számít divatosnak?” Osszuk meg vele saját nehézségeinket is – de tanács helyett most csak hallgassuk. Empátiával. Türelemmel.
A gyógyulás időbe telik
De a gyógyulás ezzel kezdődik. Ahogy javul a kapcsolat, újra lehet majd beszélni a nehéz témákról is. Nem úgy, mint eddig – hanem meghallgatva, megértve, visszatükrözve az ő gondolkodását is. Lehet, hogy számára a szemérmesség nem úgy fontos, mint nekünk – de valamilyen értékrendje biztosan van. Ha ezt megkeressük, közös pontokat is találhatunk.
Ne feledjük: jelenleg a barátai könnyebben kezelhetők számára – mert ők nem ítélkeznek. Nekünk, szülőknek, lehet, hogy nem kell mindenben barátságosnak lennünk – de az alapot, az elfogadást, a nyitottságot meg kell teremtenünk, ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk újra hozzánk forduljon.
A befolyásunk alapja a kapcsolat
Talán sok mindent nem úgy csináltunk, ahogy szerettük volna. Talán a gyerekünk is messze jár attól, amit elképzeltünk. De a Tóra útja nem a tökéletességről, hanem a haladásról szól. Minden lépés, amit a kapcsolat javításáért teszünk – közelebb visz minket is az Örökkévalóhoz.
Mert egy gyermek nevelése nemcsak róla szól – hanem a mi fejlődésünkről is.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.