Mozaikok a fővárosi iparbárók, a Goldbergerek, Spitzerek és Freudigerek történetéből 1. rész

 

Ha a textiliparról beszélünk, akkor a legtöbb ember a Goldberger névre asszociál, esetleg még Óbuda is feldereng előttük és a divatot igazán kedvelő szemei előtt talán felvillan a „Parisette” fantázianévre hallgató anyag. Viszont a Goldberger családdal kapcsolatos történetek és az iparágban szintén jelentős Spitzer és Freudiger családok már kevésbé ismertek – kétrészes cikkünkben ezekről ejtünk szót. Az első részben főképp a Goldberger gyár kezdeteiről és kibontakozásáról lesz szó, míg a második részben a Goldbergerek sikeréről a „Parisette”-ről, illetve a konkurenciáról. 

 

Berger Perecből Goldberger Ferenc

„Néhai nagyapja emlékére diktálták be a jó hangzású Perec nevet az anyakönyvvezetőnek és a bejelentőhivatalt helyettesítő sakternek. Amikor a gyermek felcseperedett, a svábok sehogy sem akarták megszokni e furcsa nevet. »Mi az, hogy Perec? Ha még pretzni volna! Jó lesz neki a Ferenc is.«  Ez aztán rajta ragadt. […] Különben a mester vezetékneve is komplikáltabb ügy. Ugyanabban a sikátorban, ahol maga is lakik, a Berger nevű nyápic termetű templomszolga is székelt, aki idővel der klane Bergerből egyszerűsödött Kleinbergerré.1 Míg a goldarbeiter Bergert Goldbergernek nevezték bizonyos idő után a helyiek. A »budai Goldberger« meg vala elégedve ilyetén családi nevével, legmerészebb álmában sem sejti, hogy ez a kitétel valamikor »köznemességet« fog jelenteni.”2

 

A Goldberger-manufaktúra, majd gyár

Az aranyműves Goldberger Ferenc (1750–1834) tüdejét kikezdte az állandó fújás, így szakmát váltott, és 1784-ben megalapította kékfestő manufaktúráját, ahol kezdetben hat munkás dolgozott három indigócsávával, és már ekkor volt egy debreceni üzletük is.3 1828-ban Goldberger legidősebb fia, Sámuel (1784–1848) vette át a vállalat vezetését, és 1842-ben már 110 munkás dolgozott az üzemben 120 különböző árucikk előállításán, melynek bizonyos részfolyamatait Ausztriában végezték, illetve újabb üzleteket is nyitottak Bécsben és Szegeden.4

 

A kétféle B-legények, „Blauhax­ler”-ek és a „Braunhaxler”-ek

Óbudán a 18-19. század fordulóján, és még jó pár évtizedig, a legtöbb férfi két területen dolgozott: az egyik a lankák szőlőkertjeit művelte, míg a másik a textiliparban, közülük sokan Goldberger kékfestőüzemében dolgoztak. Lábról már messziről meg lehetett állapítani, hogy az illető legény a napsütötte földeken szőlőmunkás, vagyis barna a lába, azaz „Braunhaxler”, vagy kékfestő és az indigótól kékre színezett a lába, azaz „Blauhaxler”.5

 

Az 1848/49-es szabadságharctól az 1857. május 7-ei, a császári pár látogatásáig

Az 1848/49-es szabadságharcban a hazai zsidók közül szinte mindenki részt vett; egyes vélemények szerint 20.000 zsidó egyként harcolt a magyar szabadságért.6 Ki nemzetőrként, majd honvédként ontotta vérét a szabadságért, ki pénzzel segítette a nemzeti ügyet, a Goldbergerek pedig a honvédek egyenruhájának elkészítésében vállaltak részt. A szabadságharc leverése után Haynau magas hadisarccal és a nyersanyagok elkobzásával bűntette a családot.

Alig tíz évvel később I. Ferenc József felesége és kísérői társaságában Óbudára látogatott. Itt részt vettek a hajógyár ünnepségén, ahol róluk nevezték el a két legújabb hajót, aztán a római kori ásatásokat is megtekintették, végül ellátogattak a Goldberger gyárba is:

„Ő cs. kir. Felsége legmagasabb látogatása alkalmával a tulajdonos a legmagasabb kegy elfogadására gyárát az ünnepélyes alkalomhoz méltólag igyekezett feldíszíteni. A gyárnak egy bejárása és két udvara lévén, a falak a háztetőig sátor formában vörös, fehér, kék és sárga-fekete szövettel voltak bevonva, és zászlók-címerek és egyéb átlátszó díszítésekkel, melyek Ő Felségeik képeit ábrázolták, ünnepileg fölékesítve, a második, vörös bársonnyal bevont kertudvar virágpompában mosolygott, s itt szintén Ő Felségeik képei díszelegtek, a járda gazdag szőnyegekkel volt bevonva, és a munkások mindnyájan kék egyenruhába öltözve, kiknek élén a tulajdonos és családja fogadta a leereszkedő legkegyelmesebb Fölséget.”7

 

„Virtute et labore”

1867. november 1-jén Goldberger Sá­muel özvegye, született Adler Er­zsébet (1783–1869) „[…] figyelembe vévén azon érdemeket, melyeket néhai Goldberger Sámuel és családja, Magyarországnak ipari ke­reskedelmi és földmívelési téren, Ó-Budán alapított kartongyári ipar­üzlete ennek rendkívüli kiterje­dés és virágzó állapotba hozatala ál­tal szerzett, s mellyel nem csak Ma­gyarországnak összes gyáriparo­sai között kitűnő helyet foglal el, ha­nem gyártmányaival a külföld el­ismerését is kiérdemelte […]” és utódai budai előnévvel nemességet kaptak.8

 

Goldberger címer

Goldberger Károlynak (1812–1901), a gyár harmadik vezetőjének, gyászjelentése

„[…] Gyermekeiből mélységes fáj­dal­mat, tisztelőiből őszinte részvé­tet vált ki halála, és sok szegény em­ber, sok jótékonysági egyesület siratja meg benne nemeslelkű adakozóját, pártfogóját. Az elhunyt ezelőtt főnöke volt a Goldberger F. Sámuel közismert nagyiparos cégnek, és mint ilyen, mindig díszére volt a magyar iparnak, közel negyedszázadja azonban már teljesen visszavonult és csakis a jótékonyságnak élt. Sokáig elnöke volt a pesti Hevra Kadisának, valamint vezető szerepet vitt a fővárosi jótékony egyesületeiben, amelyek erkölcsi és anyagi tekintetben mindig egyik első emberüket találták meg benne. […]”9 A gyászmenet a zsidó szokásoknak megfelelően a halott lakásából, a Teréz körút 6. szám alól indult, ahol a hitközség, különböző egyletek mel­lett a városi elöljáróság is képvi­sel­tette magát, így természetesen az óbudai választmány is. Mivel a zsidó temetőkbe nem illik virágot, koszorút vinni, mely a pusztulást és mulandóságot hordozza magában, helyette „koszorúmegváltás” címen adományokat gyűjtenek. A koszorúk árán kisebb vagyon gyűlt össze, melyet a szegények között osztottak szét.

 

A gyár negyedik vezetője, Goldberger Berthold (1847-1913)

A gyár elnöke még apja életében Ber­thold lett, akit kitüntettek a III. osztályú Vaskorona-renddel is. Kitűnő pénzügyi szakértő volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az Egyesült Budapesti Főváro­si Takarékpénztár igazgatósági tag­ja és az Osztrák-Magyar Bank cenzora volt – ennek ellenére a gyár vezeté­sét szakemberre akarta bízni, így el­sőszülött fiára, dr. Goldberger An­talra (1876–1899) esett választása, aki vegyészmérnökként a textilszakmában is jártas volt. Ám Antal igen fiatalon elhalálozott,10 így a jogi pályán lévő Leónak kellett fivére helyébe lépnie.

Goldberger Bertholdot a „Fekete-erdő ékszerében”, Freiburgban hosszú betegeskedés után érte a halál. Testét természetesen hazahozták, viszont elődeivel ellentétben nem a Kerepesi temető izraelita részlegében, hanem az új Kozma utcai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra.11

 

A gyár utolsó királya, dr. Buday-Goldberger Leó (1878-1945)

„Dr. Budai Buday-Goldberger Leó 1878. május 2-án Budapesten született. Gimnáziumi tanulmányait az evangélikus gimnáziumban, a jogot a budapesti és a lipcsei egyetemen végezte, 1900-ban avatták a jogtudományok doktorává.

Ugyanezen évben tisztviselői mi­nőségben belépett a Goldberger Sam. F. és Fiai közkereseti társa­ság­hoz, mely 1905-ben alakult rész­vénytársasággá. Ekkor a vállalat ügyvezető-igazgatója lett és az igaz­gatóság tagjává választották: 1908-tól ő a részvénytársaság vezérigazgatója, 1920-tól pedig a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója.

Dr. Budai Buday-Goldberger Leó nevéhez fűződik az 1784-ben alapított Goldberger-gyár teljes re­or­ganizálása. 1900-ben, amikor dr. Bu­dai Buday-Goldberger Leó a vál­lalat kötelékébe lépett, alig 400 sze­mélyt foglalkoztatott a vállalat. A munkások száma ma 2600, a tisztviselők száma 230 felett van.

A Goldberger-vállalat nyomó- és festőgyárának teljes technikai újjászervezése szintén dr. Budai Buday-Goldberger Leó munkája; ezen átszervezés terjedelmére jellemző, hogy míg működésének elején a sok száz munkagép kis önálló gőzmotorokkal hajtatott meg, ma a legmodernebb gőzturbina generátorok szolgáltatják az erőt a technikai haladásnak tökélyén álló munkagépek számára. A nyomógyár ma 19 nyomógéppel rendelkezik, köztük két darab 12 szintnyomó géppel. […]

Legújabban berendezkedett címerrel ellátott zászlók gyártására is; a Goldberger-vállalat az első gyár Magyarországon, amely a címeres magyar zászlót előállítja: mind a mai napig ezek a zászlók kivétel nélkül külföldről importáltattak. […]

Dr. Budai Buday-Goldberger Leó mutatott rá először Magyarorszá­gon teljesen céltudatosan annak a szükségességére, hogy a magyar piacot a magyar gyártású áruk számára meg kell nyerni. Minden eszközt megragadott ezen cél elérésére, és minden alkalmat ahhoz, hogy ezen programjának megfelelő propagandát kifejtse. Ő vetette fel először a »Magyar Hét« gondolatát és lanka­dat­lan energiával harcolt ennek keresztülviteléért.”12

Goldberger a divatdiktátor

„Minek Párizsba mászkálni a divat után, ha idehaza itt van nekünk minden?” – tette fel epésen a kérdést Goldberger Leó, aki családi vállalkozásukból az ország legvirágzóbb gyárát építette fel, melynek termékei nemcsak kiszorították a külföldi – akár francia – árut, hanem hatalmas exportja révén szinte ő határozta meg a divatot Párizsban.13

Persze mielőtt Goldbergerék dik­tálták volna a divatot a francia fő­városnak, ők is ellesték a párizsi for­télyokat. A gyár eredetileg utazóügynököktől szerezte be a mintákat, ám a család felismerte a saját tervezésben álló lehetőségeket, így 1905-ben ösztöndíjat alapítottak, mellyel Lakatos Artúr (1880-1968) iparművészt egyéves párizsi tanulmányútra küldték. Egy év múlva Lakatos textilművészeti szakosztályt szervezett az Iparrajziskolában, ahol a későbbiekben P. Szabó Éva (1910–1997) szövött- és nyomtatottanyag-tervező, és Zala Tibor (1920–2004) grafikus is dolgoztak.14

Kovács Margit, híres keramikus, 1937-ben a tervező szövőműhelyének megnyitása alkalmával nagyméretű reliefet készített, mely körül az alábbi szöveg fut: „Tiszteljük a nőket, szőnek és fonnak, mennyei rózsákat ezen földi honnak”. A mű a Goldberger Textilipari Gyűjteményben található.

Mivel a gyár a belvárostól távol üzemelt, ráadásul Óbudának nem a legfrekventáltabb helyén, a századfordulón a részvénytársaság felívelésével időszerűvé vált egy illusztris központ és bemutatóterem kialakítása. A Goldberger-család 1909-ben szemelte ki az Arany János utca 32. számú telket, ahol akkoriban egy 1830 körül épült, egyemeletes klasszicista ház magasodott a járda fölé. A nem különösebben meghatározó épületet lebontatták és a kor egy népszerű építész-testvérpárosával, Jónás Dáviddal (1871–1851) és Zsigmonddal (1879–1936) irodaházat terveztettek, mely 1911-re épült fel. A premodern stílusú, elegáns épület felső homlokzatára aranyozott betűkkel helyezték el a „Goldberger” család nevét. A család neve máig utal a ház eredeti tulajdonosára; igaz, a betűk ma már szürkére vannak festve.15

Folytatás következik.

 

Cseh Viktor írása

 

 

1 Helyesen: „der kleine”; 2 Csontó Sándor, „Az óbudai aranyember – Goldberger-variációk”, in: Óbudai Anziksz (2017) 3. évf. 1. szám, p. 88. – idézet: Balla Vilmos, A Nibelungok. Közgazdasági regény két részben (Budapest: Légrády Testvérek, 1930); 3 Kenyeres Ágnes (szerk.), Magyar életrajzi lexikon I., (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1867), 601. o. A továbbiakban: Kenyeres, M.É.L. I. 4 Kenyeres, M.É.L. I., 602. o.; 5 Kutasi Csaba, „Textilipar Óbudán”, in: Óbudai Anziksz (2017) 3. évf. 1. szám, 82. o. A továbbiakban: Kutasi, „Textilipar”.; 6 Fábián Béla, „A magyar zsidóság 1848-ban vérrel szerezte meg a jogát az egyenjogusitáshoz”, A Magyar Zsidók Lapja (1940), 2. évf. 12. szám, 5. o.; 7 Komoróczy Géza, (szerk.), A zsidó Budapest, vol. 1. (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport), 75-79. o.; 8 Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára – Királyi könyvek – 68. kötet –, 46-48. o.; 9 „Hirek – Budai Goldberger Károly”, Egyenlőség (1901), 20. évf. 39. szám, 9. o.; 10 Goldberger Antal elhunyta után jóbarátai 1000 forintot gyűjtöttek össze, melyből egy alapítványt állítottak fel, hogy az összeg kamatait háromévente a Műegyetem egy szegény hallgatója kaphassa ösztöndíjként. Forrás: „Hirek – Alapítvány”, Egyenlőség (1899), 18. évf. 20. szám, 9. o.; 11 „Gyászeset – Budai Goldberger Berthold”, Egyenlőség (1913), 32. évf. 25. szám, 10-11. o.; 12 „Dr. Buday-Goldberger Leó”, Egyenlőség (1931), 51. évf. 23. szám, 10. o.; 13 Ugron Gárbor, „Buday-Goldberger Leó”, Egyenlőség (1934), 54. évf. 26. szám, 5. o.; 14 Winkler Nóra, „Minták, mintázatok – A Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállítása”, in: Artmagazin (2015) 13. évf. 6. szám, 48-53. o.; 15 „Arany János utca 32.” (Internetcím: http://budapest100.hu/arany-janos-utca-32/ [2018.08.19.]). Az itt közölt szöveg a Cseh Viktor, Dohi Gabriella, Mozaikok a fővárosi zsidó iparosok életéből – Óbudai, csepeli és angyalföldi iparszilánkok (Budapest: Mazsike, 2019) című kiadvány előtanulmányának egy részlete.

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287