Nem újdonság, hogy Izraelben igen gyakran tartanak parlamenti választásokat. Ritka, amikor egy kormány kitölti a teljes mandátumát. Az utóbbi három és fél év öt voksolása azonban még a zsidó államban is erős túlzásnak számít. Az utolsó, 2022 novemberében rendezett kör azonban sikeresnek tekinthető, úgy tűnik, szilárd kormány alakult Jeruzsálemben. Érdemes áttekinteni, hogy vajon mi okozza az izraeli politika állandó bizonytalanságát, mi akadályozza a hosszútávú stabilitást.

 

Az alapvető választ az izraeli társadalom rendkívüli megosztottságában kell keresni, mely egészen más mélységgel bír, mint ami Magyarországon tapasztalható. Ha jobban belegondolunk, a magyar társadalom tagjai meglehetősen hasonló életmód szerint élnek, függetlenül attól, hogy éppen kormánypártiak, ellenzékiek vagy akár valamelyik szélsőséges erő támogatói. A mély ideológiai árkok ellenére napi rutinjuk, érdeklődési körük, szabadidős szokásaik, nyelvhasználatuk, kultúrafogyasztásuk, életcéljaik, vágyaik nemigen térnek el egymástól. Izraelben azonban egészen más a helyzet: az egymás mellett élő népek és szubkultúrák tagjai gyakran gyökeresen mást gondolnak az élet legnagyobb kérdéseiről és egymástól teljességgel eltérő válaszokat adnak rájuk. A nemzetiségi, vallási, nyelvi, világnézeti, származási törésvonalak mentén olyan csoportidentitások alakultak ki, melyek értékrendje, igénye és jövőképe egészen távol áll egymástól. Ennek megfelelően a politikai paletta is rendkívül színes és összetett, rengeteg párt verseng a szavazatokért, ráadásul számos párt valójában több kisebb erő szövetsége, ami tovább nehezíti mind az eligazodást, mind a stabil kormányzást.

Alább azokat a pártokat és támogatói csoportjaikat vesszük górcső alá, melyek a legutóbbi választások alkalmával – egyedül vagy szövetségben másokkal – elérték a Kneszetbe jutáshoz szükséges 3,25 százalékos küszöböt.

 

Likud

A párt 32 mandátumot szerzett Binjámin Netánjáhu vezetésével, s ezzel ismét a legnagyobb frakciót alakította meg a Kneszetben. A likud szó jelentése tömb, 1973-ban ugyanis Menáchem Begin és Áriel Sáron több jobboldali erő összefogásával hozott létre egy új erőt, mely négy évvel később elsöprő győzelmet aratott a választásokon. Ez volt az első alkalom a modern Izrael történetében, hogy nem a baloldal kapott felhatalmazást a kormányalakításra. A Likud konzervatív, jobboldali erő, mely a szabad piacgazdaságot támogatja. Alapvetően szekuláris párt, a zsidó vallási hagyományok felé azonban tisztelettel fordul, ezért szavazói között sok vallásos zsidót is találunk. Az észak-afrikai és közel-keleti származású zsidók hagyományosan nagy számban szavaznak a Likudra, mert sokáig alulreprezentálva érezték magukat a baloldali világi, askenázi elit vezette országban, továbbá igen fontosak számukra a zsidó hagyományok, még ha nem is élnek teljes mértékben a vallási előírások szerint. A párt kiemelt helyen kezeli a gazdasági és a biztonsági kérdéseket, a hatnapos háború során felszabadított területeken létesült zsidó települések fejlesztését és az ország zsidó jellegének megőrzését.

 

Jes Átid

A „Van Jövő” pártot Jáir Lapid alapította mindössze tíz évvel ezelőtt, s a novemberi választásokon eddigi legjobb eredményét érte el 24 megszerzett mandátummal. A párt a középen álló, középosztálybeli, liberális, szekuláris (javarészt askenázi) zsidók között népszerű. Támogatói közül sokan tartoznak a baloldali pártokból és a zátonyra futott „békefolyamatból” kiábrándult választók népes táborába. Bár a Jes Átid számára fontos Izrael szekularizációja, a pártvezér apja, a magyarul jól beszélő Tomi Lapid által vezetett és elődjének tekinthető Sinuj (változás) párt harcos vallásellenessége valamivel kevésbé jellemző rá, korábban vallásos és háredi miniszterei is voltak. A Jes Átid nem zárja ki egy palesztin állam megalapítását, hajlandó lenne területek feladására és akár zsidó települések felszámolására is. További törekvése a háredi társadalom iskolázottságának és a munkaerőpiaci részvételének növelése.

 

Cionut Hádátit

Nevéből következően ez a párt a vallásos-cionista mozgalom tagjait képviseli. A viseletükről „horgolt kipásoknak” is nevezett izraeliek ortodox zsidóként határozzák meg magukat (az irányzat teljes palettáját felölelve, a liberálistól a hárediig), hisznek abban, hogy Izrael Állam megalakulása a megváltás folyamatának kezdete, emellett kiemelten fontos számukra a katonai szolgálat és a társadalom életében való aktív részvétel. A 14 mandátumot szerzett párt a veterán Máfdál (Vallásos-Nemzeti Párt) és az abból kivált számtalan kisebb frakció romjaira épült. A választásokon együtt indultak a politikailag náluk radikálisabb, ám nem vallásos képviselőket is indító Ocmá Jehudit (Zsidó Erő) párttal, melynek karizmatikus vezetője, Itámár Ben-Gvir sokat lendített a pártszövetség népszerűségén. Elsősorban neki köszönhető, hogy a Cionut Hádátit képes volt a tradicionális szavazóbázisán kívül álló csoportokat is megszólítani, legyen szó a vegyes városokban élő izraeliekről vagy a saját képviseletükkel elégedetlen háredi fiatalokról. A 14 helyet fele-fele arányban osztja meg egymás között a két erő. A pártszövetség célja Izrael zsidó karakterének erősítése, a vallási törvények szerepének növelése, a terrorizmussal való könyörtelen leszámolás és a Júdea-Somron (Szamária) területén lévő zsidó települések számának gyarapítása. A Chábád mozgalom tagjai között mindig igen népszerű volt Ben-Gvir politikája, többségük így a Vallásos Cionizmus pártra szavazott novemberben.

 

Mácháne Háleumi

A 12 helyet szerző, Nemzeti Tábor nevet viselő, középjobb pártszövetség élén Beni Gantz leköszönt védelmi miniszter áll. A szövetségben az általa alapított Káchol-Láván (Kék-Fehér) párt és a Likudból kivált Gidon Száár vezette Tikvá Chádásá (Új Remény) párt vesz részt. A Nemzeti Tábor elsősorban a biztonsági kérdésekre koncentrál, a palesztin állam kérdését pedig jelenleg nem tartja aktuálisnak. Az állam és a vallás viszonyát tekintve a Likudhoz áll közel és nem zárja ki a háredi pártokkal való együttműködést. Szavazói elsősorban a Netánjáu vezette Likudot elhagyókból és a Jes Átidtól jobbra álló liberálisokból, illetve valamelyeset a Vallásos Cionistákat túl radikálisnak tartó horgolt kipásokból áll.

 

Sász

A háredi (szigorúan ortodox), közel-keleti és észak-afrikai származású zsidókat tömörítő, 11 mandátumot szerző pártot a néhai országos szfárádi főrabbi, Ovádjá Joszef alapította. A név a Somréj Szfárád (a szfárádi zsidók védelmezője) rövidítése, de utal a szóbeli tan egyik elnevezésére is. A párt célja a keleti zsidók érdekeinek védelme, saját oktatási hálózatának fejlesztése, Izrael zsidó karakterének erő­sítése és a nélkülöző rétegek támoga­tása. Mivel a keleti zsidók túlnyomó többsége igen tradicionális szemléletű, továbbá úgy érzi, hogy származása miatt hátrányba kerül az élet különböző területein, a Sász sokkal nagyobb szavazóbázissal rendelkezik, mint azt a szfárádi-hárediek száma indokolná.

Szociális programjuk miatt a szegényebb rétegekből (akár a drúz vagy az arab közösségben is) sokan voksolnak rájuk, a keleti zsidók kultúrájának és hagyományainak hangsúlyozása miatt pedig a vallásos-cionista rétegből is szereznek szavazatokat, különösen mióta politikájuk jobbra tolódott biztonsági és palesztin ügyekben.

 

Jáhádut HáTorá

A hét hellyel rendelkező Tóra Zsidósága pártszövetség az askenázi háredi zsidók politikai ereje. Két frakcióból áll: a hászidokat képviselő Águdát Jiszráelből (Izrael Szövetsége), ahol a guri rebbe szava számít elsősorban, illetve a nem-hászid, más néven litván zsidókat tömörítő Degel HáTorá (A Tóra Lobogója) pártból, ahol a 99 éves Gerson Edelstein rabbi a legnagyobb tekintély. A két frakció kapcsolata nem teljesen harmonikus, de egy rövid időszakot leszámítva mindig sikerült elkerülniük a szakadást. A pártszövetség legfontosabb és szinte kizárólagos feladatának a háredi közösség védelmét, jogainak megőrzését és a számukra folyósított állami támogatások növelését tartja, illetve igyekszik a vallási törvényeknek érvényt szerezni az élet minden területén. Kiemelt helyen kezelik a háredi férfiak katonai szolgálat alóli mentességének fenntartását és a világi tárgyak oktatását mellőző iskolák működtetését. Mind a jobb-, mind a baloldallal együttműködnek, amennyiben financiális követeléseiknek eleget tesznek. A cionista ideológiától való távolságtartásukat jelzi, hogy nem fogadnak el miniszteri tisztséget, képviselőjük miniszterhelyettesként végzi feladatát.

 

Jiszráel Béténu

Az Avigdor Liberman vezette, hat mandátumhoz jutott Izrael az Otthonunk párt elsősorban az egykori Szovjetunió­ból bevándorolt polgárokat képviseli. Fontos célkitűzése az állam és a vallás teljes szétválasztása. Ennek fő oka, hogy szavazóinak jelentős része vallási értelemben nem számít zsidónak vagy egyáltalán nem az, illetve az, hogy a szovjet zsidóság túlnyomó többsége nem kötődik a hagyományokhoz. Liberman sokáig Netánjáhu hű szövetségese volt, az utóbbi években azonban ádáz ellenfelévé vált, így az ellenzéki erőkkel működik együtt. A párt politikai és gazdasági kérdésekben alapvetően jobboldali beállítottságú.

 

Ávodá

Az államalapító Munkapárt, mely évtizedek keresztül Izrael vezető politikai ereje volt, a legutóbbi választáson éppen csak átlépte a küszöböt és négy képviselői helyhez jutott. A magát szociáldemokrataként definiáló erő jelenleg az egyetlen baloldali-cionista párt a Kneszetben, miután a radikális Merec nem jutott be a törvényhozásba. A Munkapárt továbbra is kiáll a palesztin állam megalapítása mellett, fontos számára az állam szekularizációja, a kisebbségi jogok szavatolása és a liberális gazdaságpolitika megregulázása.

 

Arab pártok

Az izraeli arab társadalom hasonlóképpen megosztott, mint a zsidó. Az állammal való szembenállásuk, illetve az arab pártok felé érzett elégedetlenségük miatt sokan nem vesznek részt a szavazásban, egy apró kisebbség különböző cionista pártokra szavaz, a többiek pedig négy párt közül válogathatnak, melyek között van marxista, iszlamista és nacionalista is. Az iszlamista és főképpen a beduinok között népszerű Ráám szakítva a hagyományokkal kormányzati pozíciót vállalt a Bennett-Lapid kormányban, a többiek nem hajlandóak erre. Az arab kisebbség jogainak biztosítása mellett e pártok magukénak érzik a Palesztin Autonómia területén élő arabok ügyét is, a terrorcselekményekkel megértőek, sőt esetenként támogatóak is. Egy részük a zsidó állam felszámolását tűzte ki célul. Amikor egységbe tömörültek, 15 mandátumot kaptak, ám a legutóbbi választás előtt három külön listát indítottak, melyből két párt jutott be, öt-öt helyet szerezve a Kneszetben.