A Tóra azt tanítja: ha valódi változást akarunk elérni (nevelés, közösségépítés vagy egyszerű emberi kapcsolatok terén) a „lágy beszéd” útját kell választanunk. Ez nem gyengeséget, hanem tudatosságot, érzékenységet és valódi felelősségvállalást jelent.
Nevelés Isten útmutatása szerint: a Lubavicsi Rebbe e heti tanítása a Smot szakasz következő mondatán alapul: „Az Örökkévaló szólt Mózeshez, mondván: »Szólj Áronhoz.«” (3Mózes 21:16–17.)
Nevelés rejlik a Tóra minden egyes szavában
„Az Örökkévaló szólt Mózeshez, mondván: Szólj Áronhoz.” – ez áll a Tóra egyik különösen érzékeny szakaszában, amely a papi törvények egy részét tárja elénk. Azonban nem csupán a tartalom, hanem a forma is tanulságos. A Tóra ugyanis nem véletlenül választja kiemelten az ámirá – azaz a „lágy beszéd” – kifejezést ebben a kontextusban.
A héber nyelv gazdagsága különbséget tesz a beszéd módjai között: a dibur kifejezés a határozott, erőteljes, olykor parancsoló hangvételű kommunikációt jelöli. Ezzel szemben az ámirá a gyengéd, tapintatos, az üzenet befogadójához igazított megszólalás. E két szó nemcsak nyelvi árnyalatot jelent, hanem mély tanítást is hordoz: a kommunikáció formája legalább annyira fontos, mint maga az üzenet.
A Tóra ebben a szakaszban – amely a papok nevelési kötelességéről szól – következetesen az ámirá kifejezést használja. Ez nem csupán stilisztikai döntés: Isten így adja Mózes tudtára, hogy
a nevelés, a tanítás, a következő nemzedékek formálása csak szeretetteljes, türelmes és empatikus módon lehet hatékony.
Ez nem csak a kohanitákra vonatkozik
Ez a gondolat túlmutat a kohaniták körén. Bár a konkrét parancsok a papokra vonatkoznak, a Tóra minden zsidót egy „papok királyságának és szent népnek” nevez. Vagyis a felelősség közös: mindannyian tanítók vagyunk valamilyen formában. Lehet, hogy szülőként, lehet, hogy barátként, kollégaként vagy egy véletlenszerű találkozás során kerülünk nevelői szerepbe. Amikor észrevesszük, hogy valaki iránymutatásra, korrekcióra, támogatásra szorul, az nem véletlen – ez Isten-i gondviselés.
Ilyenkor emlékeznünk kell: a tanítás csak akkor ér célt, ha nemcsak a tartalma, hanem az előadásmódja is megfelelő. Az igazságot lehet úgy mondani, hogy felemel, vagy úgy, hogy eltaszít. A dibur gyakran falat emel, az ámirá viszont hidat épít.
Mert ahogy az Örökkévaló is lágy hangon szólt, amikor nevelésre tanított, úgy nekünk is ezzel a hanggal kell fordulnunk egymás felé. Ez az a hang, amely nem csak hallatszik, hanem meg is érkezik – a szívhez.
A Lubavicsi Rebbe Napi bölcseletek című munkája alapján. (Likuté Szichot, 27. kötet, 158–159. o.; Hitvá’ádujot 5742. 3. kötet, 1421–1424. o.)
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.