A zsidó élet szíve-lelke a szombat, azaz a sábesz vagy sábát, amely nem pusztán pihenőnap, hanem a teremtés, az identitás és a túlélés ünnepe.
Hetente egyszer, péntek este napnyugtakor megváltozik a világ ritmusa, beköszönt a sábesz vagy másképpen a sábát. A hét rohanása elcsendesedik, a profán idő átadja helyét a szentnek. A zsidó szombat nem csupán vallási előírás, hanem évezredeken átívelő tapasztalat: egy nap, amely újra és újra megtartotta a zsidó népet.
A sábesz mint királynő
A sábesz a zsidó hagyomány szerint a legszentebb ünnep, jom kipur után a „második”, vagy ahogy a Tóra nevezi: jom kipur „a Szombatok Szombatja”. A szombat azonban nem egyszerűen munkaszünet. A teremtés emlékezete: hat nap alkotás után a hetedik a megpihenésé, de nem fáradtságból, hanem teljességből.
A zsidó misztika és folklór különleges képpel él: a sábesz egy királynő, sőt, menyasszony.
Péntek este a zsinagógákban elhangzó Lechá Dodi ének a Szombat fogadásáról szól: „Jöjj, barátom, fogadjuk hát, Szombatot, a szép arát.” A zsidó nép mint vőlegény, örömmel és ünnepléssel fogadja a Szombatot, „Sábát Hámálká”-t, a Szombat-királynőt.
A sábát, amely megtartotta a zsidóságot
A zsidó történelem nemcsak népek és birodalmak története, hanem eszméké is, és ezek az eszmék gyakran súlyos szenvedést hoztak. A sábát mégis mindvégig megmaradt biztos pontnak. Áchád Háám híres mondása szerint:
„Nem annyira a zsidók tartották meg a szombatot, mint inkább a szombat tartotta meg a zsidóságot.”
Nem véletlen, hogy a Bölcsek úgy tanították: ha a zsidó nép két egymást követő szombatot maradéktalanul megtartana, eljönne a megváltás. A sábát megtartása azonban sosem volt magától értetődő. A Tóra már a pusztai vándorlás idejéből feljegyez egy történetet egy emberről, aki szombaton rőzsét gyűjtött, mintha már akkor is világos lett volna: ez a nap különleges próbatétel.
A későbbi évszázadokban sokan életüket kockáztatták azért, hogy ne mondjanak le róla. A modern világban sem könnyű: a szombat 52-szer tér vissza évente, újra és újra döntés elé állítva az embert.
Egy nap más szabályok szerint
A szombat péntek este, napnyugta előtt „jön be”. A gyertyagyújtás, mely hagyományosan a nők feladata nemcsak fényt hoz a lakásba, hanem határt is von a hétköznap és az ünnep közé. A televízió elnémul, a telefon félrekerül, az asztal ünneplőbe öltözik.
A családfő ősi áldással áldja meg gyermekeit, majd borra mondott kidussal köszönti a szombatot. A kalács, vagyis a bárchesz vagy a chálá megtörése után nemcsak vacsora következik, hanem beszélgetés, ének, Tóra-magyarázat. A péntek este bensőséges együttlét, amelyben test és lélek egyszerre pihen.
Szombaton a zsinagógai ima hosszabb, ünnepélyesebb, a Tóra heti szakaszát olvassák fel. Bölcseink szerint „az alvás Szombaton élvezet”, ezért a reggel is később kezdődik. Az ünnep szombat este, a hávdálá szertartásával ér véget, illatokkal, borral, lánggal búcsúztatva a távozó királynőt.
Mi tehát a különbség a sábesz és a sábát között?
Természetesen semmi, azaz csupán kiejtésbeli különbség van. A szombat héberül sábát, melyet az askenáz kiejtés szerint, – melyet a jiddis is használ –, a sábátot sábesznek ejtik.
Ezért is vannak az eltérő szombati köszöntések, mint a sábát sálom, vagyis „békés szombatot” vagy gut sábesz, azaz „jó szombatot”.
A borítókép illusztráció. Fotó: SVEN NACKSTRAND / AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.