A tavaly júniusban Bostonban történt merényletben nyolc késszúrás ért egy lubavicsi rabbit. Felépülése közben arról álmodozott, hogy olyan jesivát alapít a városban, ahol a magas szintű zsidó tanulmányok mellett a rabbihivatás fortélyait is elsajátítják a hallgatók. Terve mára valóság lett – tudósít a Crownheights.info.

A Shlomo Noginski rabbi által megálmodott intézményt lág báomer napján avatták fel ünnepélyes keretek között a Bostonhoz közeli Brightonban, számos neves rabbi, közéleti személyiség és a fő adományozó, Robert Kraft jelenlétében. Egy évvel korábban a rabbi tíz percen át küzdött a késsel rárontó muszlim terroristával, aki megpróbálta meggyilkolni. A védekezés közben csak arra gondolt, hogy nem engedheti a támadót a közeli zsidó iskola közelébe. A rabbit nyolc késszúrás érte, de hála Istennek egyik sérülés sem bizonyult végzetesnek.

Megkéseltek egy bostoni Chábád rabbit

A támadás egy zsidó iskola mellett történt, ahol nyári napközis tábor folyik. A rabbi állapota stabil.

A merénylőt végül a rendőrök elfogták. A történet keserű iróniája, hogy a 12 gyermekes Noginski rabbi éppen az antiszemitizmus elől menekült el a Szovjetunióból Izraelbe. Onnan az Egyesült Államokba költözött, ahol ismét utolérte a zsidógyűlölet. 

Noginski rabbi már régóta azt tervezte, hogy rabbiképzőt alapít Bostonban, ahol nem működik hasonló ortodox intézmény. A merénylet után eldöntötte, hogy nem halogatja tovább az ügyet és a nyolc késszúrásra adott válaszként nyolc rabbijelölttel kezdi meg a munkát. Első lépésként adománygyűjtő akciót szervezett Dan Rodkin rabbi segítségével, aki azt a zsidó intézményt vezeti, amely előtt a támadás történt. Hamarosan több mint egymillió dollár jött össze a világ minden tájáról. A legtöbbet, negyedmillió dollárt, az ismert zsidó mecénás, Robert Kraft utalta át.

A rabbiképző különleges oktatási programot valósít meg, amelynek keretében a hallgatók a szövegtanulás mellett szakmai gyakorlaton is részt vesznek a helyi közösségben. Tórát tanítanak, bérá micvát szerveznek, temetnek és esketnek.

„A szörnyű késelés után világossá akartuk tenni, hogy nem tudtak megfélemlíteni minket. Mi továbbra is folytatjuk a fény terjesztését és egyre csak növekszünk. Célunk az, hogy olyan intézmény jöjjön létre, ahol a következő nemzedék rabbijait képezhetjük ki. A terv megvalósulásával új fejezet nyílik a bostoni zsidó közösség történetében”

– mondta Rodkin rabbi.

Fotó: chabad.org

Megszakítás