A nyolc késszúrással megsebesített rabbi válasza: nyolc Chábád-küldöttet szeretne kiképezni.

A 41 éves Shlomo Noginski rabbi 12 gyermek édesapja. Története tragédiával is végződhetett volna, ám – ahogy ő értékeli – egy csodának köszönhetően megmenekült a halálos veszélyből. A rabbi két évvel ezelőtt költözött az izraeli Kfár Chábádból Brightonba. A támadásra egy zsidó nyári napközis tábor mellett került sor, a támadót, a 24 éves Khaled Awadot nem sokkal a merénylet után elfogták.

Noginski rabbit a támadás után kórházba szállították. „A feleségem aggódott. De hála Istennek erős emberek vagyunk. Minden rosszban meg kell találnunk a jót és minden sötét helyen rá kell lelnünk a fényre.” Ezt a gondolatot felhasználva határozta el, hogy a nyolc késszúrásra válaszul, nyolc Chábád-küldöttet képez ki. 

Noginski rabbi később elmondta, hogy a támadás első pillanataiban úgy vélte, a férfi az autóját akarja elvenni. Ezért átnyújtotta neki a slusszkulcsát, ám a támadó ahelyett, hogy elvette volna, fegyvert rántott és a rabbinak szegezte azt. „Csoda, hogy nem használta. Úgy hallottam, hogy amikor letartóztatták, a rendőrökre is fegyvert fogott.” A rabbi elmondta, hogy miután világossá vált számára, hogy a támadó el akarja rabolni, elrohant a másik irányba, elfelé a tábortól. „Nem akartam, hogy akármelyik gyerek, rabbi vagy csoportvezető belekerüljön ebbe. Szilárdan hittem Istenben és ez erőt adott nekem” – mondta.

Ahogy kirohant az utcára, meglátott egy másik embert és megpróbálta felhívni magára a figyelmet. A támadó ekkor eltette a fegyvert és kést vett elő. „Amikor előkapta a kést, a halált láttam a szemében. Nyilvánvaló volt, hogy meg akar ölni.” – mondta Noginski. – „Rám üvöltött, de nem értettem a szavait. Csak a késre összpontosítottam és az volt a célom, hogy ne tudjon túlságosan megsebesíteni. Megpróbált szíven, torkon és nyakon szúrni, hogy elvérezzek. Folyamatosan szurkált, megállás nélkül. Azért sikerült túlélnem, mert bár sikerült a hasamba, a bordáim közé és a karomba szúrnia, a sebek nem voltak nagyon mélyek, mert sikerült őt magamtól egy kis távolságra tartanom. Sok vágás van a kezemen és a bal karomon – ezzel tartottam távol a kést. Láttam a szemében, hogy meg akar ölni, de hittem abban, hogy az Örökkévaló vezet engem és minden rendben lesz. Azt kérdezik az emberek, hogy a gyakorlatozás mentett-e meg. Isten mentett meg” – mondta és hozzátette, hogy tíz percen át birkózott a támadójával. – „Ennek a fickónak fegyvere és kése is volt. Világos, hogy [a megmenekülésem] isteni csodának köszönhető. Annyi minden sikerülhetett volna félre. Isten elrejti a csodákat, hogy a természetes világ részének tűnjenek, de velem csoda történt.”

A rabbi azt is elmondta, hogy ugyan nem tartja hősnek magát, annak kifejezetten örül, hogy abban az érdemben részesült, hogy képes volt megbirkózni a helyzettel. Más esetleg másként reagálhatott volna és egy rossz mozdulat ne adj Isten tragédiához vezethetett volna. A rabbi azzal is tisztában van, hogy a legtöbb ember lefagyott, vagy pánikolni kezdett volna és fogalma sem lett volna, mihez kezdjen. Neki azonban eszébe jutott, mit tett az előző lubavicsi rebbe, amikor letartóztatták azért, mert a zsidóságról oktatott. Valaki előhúzott egy fegyvert és azt mondta gúnyosan, hogy a fegyver mindenkit szóra bír. A rebbe azt válaszolta, hogy azok, akik hisznek Istenben, tudják, hogy létezik ez a világ és létezik a következő világ is, és nem félnek a fegyverektől.

Az elmúlt hetekben egyre több olyan beszámoló látott napvilágot, mely amerikai zsidók ellen elkövetett támadásokról szól. Noginski rabbi ennek ellenére nem gondolta, hogy ez megtörténhet az ő környezetében. Szerinte ugyanis a brightoni lakosok nem antiszemiták. Egyiptomi merénylője, mint mondta, illegálisan, lejárt vízummal tartózkodott a városban. Abban azonban bizonyos, hogy a merénylet gyűlölet-bűncselekmény volt, és abban sem kételkedik, hogy Awad antiszemita indíttatással cselekedett, bár a hatóságok ezt még nem mondták ki egyértelműen. És ugyan a nyári tábornak helyet adó zsidó oktatási intézmény védelmét megerősítik, szerinte semmiképpen sincs ok pánikra.

Forrás: JPress

Megszakítás