Az izraeli állampolgárságú Shlomo Noginski rabbit több késszúrás is érte, állapota stabil. A rendőrség elfogta és letartóztatta az elkövetőt, a 24 éves Khaled Awadot, akinél a kés mellett lőfegyvert is találtak.

A támadás a Massachusetts államban található Brighton Shaloh Ház nevű zsidó iskolája mellett történt, ahol nyári napközis tábor folyik.

A híradások szerint a támadó először fegyvert szegezett a rabbira és megpróbálta rákényszeríteni, hogy beszálljon egy, a közelben várakozó autóba. A rabbinak sikerült elmenekülnie, és egy közeli parkban keresett menedéket, ám támadója itt utolérte és több késszúrással megsebesítette a karján. A megtámadott rabbi ellenállt, és a járókelők felfigyeltek a küzdelem hangjaira. Noginski rabbit kórházba szállították és ott látták el a sérüléseit.

„Mindannyiunkat nagyon megrázott, ami történt. Arra kérünk mindenkit, hogy imáiban gondoljon Noginski rabbira is.” – mondta Don Rodkin rabbi, a Shaloh Ház igazgatója. – „Nagyon megható az az aggodalom és együttérzés, mely az eset óta mindenfelől árad felénk.”

A nyári napközis tábor az iskola épületében zajlik. A támadás időpontjában csak néhány gyermek tartózkodott a Shaloh House épületében, őket biztonságba helyezték. Az 1962-ben alapított Shaloh Ház Zsidó Iskola elérhető zsidó oktatást kínál a Boston környéki zsidó családok számára. Dan Rodkin rabbi 21 éve, 2000 óta vezeti az intézményt. A közösség Slomó ben Zlata Mirjám gyógyulásáért mondhat zsoltárokat.

zsido.com

Forrás: JPress

 

Megszakítás