A gross-roseni koncentrációs táborban két rab egy rögtönzött beszéddel és egy dallal adott vissza valamit abból, amit a nácik el akartak venni: a reményt.
Purim az öröm, a fordulat és a megmenekülés ünnepe. De mit jelent ez ott, ahol az élet maga is csoda, és a halál tűnik az egyetlen bizonyosságnak? Pinchász Menáchem Feivlovitz visszaemlékezése megrendítő pillanatképet ad arról, hogyan születhet meg a hit és a bátorság még a náci pokol mélyén is.
A gondolkozásra sem maradt erő a nap végére
Fáradtan, éhesen, megalázva vonszolták be magukat a zsidó foglyok a barakkba. A kemény priccsek csak néhány órányi nyugtalan pihenést ígértek, mielőtt újra kezdődne a csonttörő kényszermunka. A gondolkodáshoz sem maradt erő, de amikor a múlt emlékei mégis felvillantak, szinte hihetetlennek tűnt, hogy valaha létezett egy másik élet. Egy élet szülőkkel, gyerekekkel, ünnepekkel. Egy élet a pokol előtt.
Purim előestéje volt. De mit lehet ünnepelni a németországi Gross-Rosen koncentrációs táborban?
Ekkor az egyik rab hirtelen leugrott a priccsről. Szenvedélyes beszédbe kezdett, olyanba, amely örökre bevésődött Feivlovitz emlékezetébe.
Egy rögtönzött purimi beszéd a pokolból
„Zsidó testvéreim, szenvedésben osztozó fivéreim! Ma van a mi purimunk. Arra emlékezünk, milyen csodákat tett az Örökkévaló őseinkkel. Aki az égben lakik, megmentette népünket a pusztulástól. Az ellenség a saját vermébe esett.
Most újra kétélű kard szorul a torkunkhoz. Ellenségeink el akarnak pusztítani minket, de ne engedjetek a félelemnek! A mi korunk Hámánja, Hitler és csatlósai nem győzhetik le Isten választott népét.
Izrael örökkévalósága nem hazudik. A szabadság harangjai már a távolban zúgnak. Még megérjük, hogy igazságot szolgáltatnak ellenségeink felett, ahogy őseink idején, Susánban. Legyetek erősek, testvéreim, a zsidó nép él!”
Gyöngyöző verejték jelent meg az arcán, ajka remegett, szeme lázasan csillogott, de nem szólt többet.
Purim dallamai töltötték meg a barakkot
Egy másik rab lépett mellé. Lágy, nosztalgiával és reménnyel teli hangon énekelni kezdte a megilaolvasás utáni áldás szavait, amelyben hálát adunk Istennek, „aki megvívja harcainkat és megfizet halandó ellenségeinknek”.
A dallam utolsó rezdülései még ott lebegtek a levegőben, amikor a két férfi visszamászott a helyére. A barakkban újra csend lett, de a csend már nem volt ugyanaz. A rabok gondolatban visszarepültek a hajdani, boldog purimokhoz. Tudták, hogy az öröm törékeny, de néhány percre újra emberek voltak, nem puszta számok.
Másnap reggel berontott a blokkparancsnok
„Átkozott zsidók! Tegnap este valaki gyalázta a Führert. Mondjátok meg, ki volt az! Ha nem tudom meg, estig mindannyian megfizettek!”
A válasz: dacos csend.
Tíz percet kaptak. Tíz percet az árulásra, az életért.
Senki nem szólalt meg.
A parancs elhangzott: futni. A foglyok rohantak, amilyen gyorsan csak tudtak, miközben a fegyverek tusai és az ostorok záporoztak fejükre, hátukra. Vér patakzott, hátak roskadtak meg, a tüdő levegőért kapkodott. Minden pillanat örökkévalóságnak tűnt.
De a legnagyobb félelem nem a fájdalom volt. Hanem az, hogy a két bátor férfi előlép, és feladja magát a többiek megmentéséért. Az egyikük valóban megpróbált kitörni a sorból, társai azonban visszatartották.
„Ne! Maradj erős. Mind felelősek vagyunk egymásért.”
A futás végül véget ért. Senki nem halt meg. Senki nem árult el senkit.
Gross-Rosen két purimi csodája
Feivlovitz később úgy emlékezett: Gross-Rosen rabjai is megértek purim egy csodáját, sőt kettőt. Az egyik, hogy túlélték az ördögi futást. A másik, hogy volt bátorságuk hallgatni.
Pinchász Menáchem Feivlovitz túlélte a holokauszt öt évét a náci uralom alatt. Később harcolt és megsebesült Izrael függetlenségi háborújában, a gur haszid közösség tagjaként pedig egész életében azon dolgozott, hogy elmondja, leírja, továbbadja a borzalmak emlékét. Feleségével, Ciporával, akit a felszabadulás után ismert meg, Izraelben alapított családot. Amikor 2007-ben elhunyt, tucatnyi, Tórához és zsidó élethez hű leszármazottat hagyott maga után.
A borítókép a gross-roseni koncentrációs tábor AI színezett változata.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.