A haj eltakarása a zsidó hagyományban nem pusztán vallási előírás, hanem mély spirituális jelentéssel bíró gyakorlat. Különösen a házasság után válik ez a szokás hangsúlyossá, amikor a nő külső megjelenésén keresztül is kifejezi elköteleződését, személyes határait. De ki hord kendőt és ki parókát?

A woman in a white dress smiles joyfully amidst a sunset-lit wheat field.

A kiszuj ros, azaz a fej eltakarása évezredes hagyomány, amelyet különféle zsidó közösségek más-más módon valósítanak meg – van, ahol kendőt, van, ahol kalapot, és van, ahol parókát, azaz seitelt viselnek. A gyakorlat mögötti gondolat azonban közös: a szerénység, a tisztaság és az intimitás védelme. Az alábbiakban arról lesz szó, hogyan viszonyul a Chábád a hajtakarás kérdéséhez, milyen szerepet tölt be ebben a paróka, és miért tévednek azok, akik pusztán esztétikai logikával próbálják értelmezni ezt az ősi szokást.

 A házas nő

A zsidó vallásjog előírásai szerint egy nő a házasságkötése után elkezdi takarni a haját. A kiszuj ros célja, hogy a házas nő ezzel is szerénységét és elköteleződését fejezze ki. A különböző zsidó közösségek eltérő módon értelmezik és gyakorolják ezt a szokást, ám az alapelv közös: egy férjes asszony ne mutassa a haját olyan férfiak előtt, akik nem tartoznak a legszűkebb családi körébe. A Chábád irányzat külön hangsúlyt fektet arra, hogy a nő teljes haja fedett legyen, ne csak egy része, és ehhez elfogadható eszköznek tartják a parókát, azaz seitel viselését is.

Paróka vagy nem paróka?

Egy antropológus egyszer a seitelekről, azaz a zsidó nők által viselt parókákról beszélt. Szerinte különös ellentmondás rejlik abban, hogy az istenfélő zsidó asszonyok parókát viselnek. A bibliai időkben – érvelt – a hajtakarás célja az volt, hogy a nő szerény és kevésbé vonzó megjelenésű legyen. Ezzel szemben ma sok nő olyan parókát visel, amely olykor még a természetes hajánál is szebb. Így szerinte a paróka viselése éppen az eredeti célt hiúsítja meg. Ezt a példát arra hozta fel, hogyan felejtik el a kultúrák ősi hagyományaik valódi okait, és hogyan alakulhatnak át szokások úgy, hogy azok végül ellentmondjanak eredeti jelentésüknek.

Ez az értelmezés azonban nemcsak a parókát téveszti össze az igazi hajjal, hanem a szerénység (cniut) valódi lényegét is félreérti. Az antropológus szemléletében a szerénység azonos az esztétikai visszafogottsággal vagy épp a szándékos csúnyasággal. Ez azonban nem a zsidóság, hanem a saját fogalmi rendszere. A zsidó gondolkodás szerint a szerénység célja nem az, hogy valaki kevésbé legyen szép, hanem az, hogy a személyes tér és méltóság megőrzését szolgálja. Ebben a megközelítésben a paróka nem akadálya, hanem eszköze a szerénység megvalósításának.

Egy nő ne legyen csúnya

A haj eltakarásának soha nem az volt a célja, hogy egy nő csúnyának tűnjön. A szépség az isteni teremtés része és érték. A zsidó hagyomány pedig arra bátorít, hogy férfiak és nők egyaránt ápoltan és esztétikusan jelenjenek meg. A szerénység ezzel nem szemben, hanem ezt keretezve jelenik meg: nem elvenni akar a szépségből, hanem azt a megfelelő helyre irányítani, a házasságon belülre.

Amikor egy házas nő elfedi a haját, azzal egyértelmű üzenetet közvetít: „Látható vagyok, de nem vagyok nyitva a nyilvánosság számára.” 

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás