A Tóra a négylábúakkal ellentétben a madarak esetében nem közli a kóserság ismérveit. Ehelyett 24 olyan madárfajtát sorol fel, melyek nem kóserek. Ebből logikusan következik, hogy minden más madár kóser. Csakhogy a helyzet nem ennyire egyszerű, hiszen ma nem tudjuk mindegyik, ott felsorolt madarat pontosan azonosítani, továbbá egyes fajoknál azt nem tudjuk, hogy melyik név pontosan melyik szárnyast takarja, illetve hogy a tórai besorolás szerint – ami nem vagy nem feltétlenül egyezik meg a biológiai besorolással – melyik madár tartozik a felsorolt tilalmas szárnyasok családjába.

A zsidó bölcsek általában egyetértenek abban, hogy semmiféle ragadozó madár nem kóser.

Emellett meghatározták, hogy a kóser madárnak kell, hogy legyen egy olyan lábujja, amelyik nem a többivel egy sorban áll (hanem például hátrafelé vagy feljebb), valamint kell, hogy legyen begye és olyan zúzája, melynek a belsejéből kézzel lehúzható a bőrréteg. Az, hogy ezeknek a feltételeknek egyszerre kell teljesülniük vagy elég egy vagy két feltétel megléte, viták tárgyát képezi a különböző rabbik között, így természetesen vannak vitatható kóserságú fajok is. Ide tartozik például a pézsmaréce vagy más néven néma kacsa, amelyet egyes közösségekben kósernak tartanak, máshol viszont nem.

Fontos szabály még a hagyomány elve, mely szerint ma azokat a madárfajokat tartják kósernek, amelyek fogyasztásának folyamatos hagyománya van.

Ide tartozik például a csirke, a kacsa és a liba, viszont a pulyka nem, így vannak olyan közösségek, ahol éppen ezért nem is fogyasztanak pulykahúst. A kacsával kapcsolatban tehát elmondhatjuk, hogy biztosan vannak kóser fajtái. Aggályos azonban a tömés gyakorlata, és – amellett, hogy számos országban ez tilos – sok rabbi egyetért abban, hogy tömött kacsát nem szabad fogyasztani, mert ez az állatkínzás kategóriájába esik, továbbá belső sérülést okozhat az állatnak, ami fogyasztásra alkalmatlanná teszi.

 

Villamossá akart változni egy kacsacsalád Budapesten

Tegnap délelőtt rövid ideig nem közlekedett a 14-es villamos, mert egy kacsacsalád manőverezett a síneken.

 

 

Fotó: Ramona Edwards on Unsplash

Megszakítás