Pesten 1799-től volt rabbi Wahrmann Izrael (1755–1826) személyében. A pesti zsidó közösség eleinte a régi óbudai hitközség felügyelete alatt működött, de ahogy létszámilag és anyagilag is gyarapodott, úgy igyekeztek függetlenedni Óbudától. 

Idővel a pesti közösség vallási életét a „főrabbi” egyedül már nem volt képes ellátni, ezért mellé vallási döntéshozó rabbit vagyis dájánt, vagy magyar szóval élve úgynevezett rabbiülnököt is választottak. Pest első rabbiülnöke ráv Oppenheimer Simon (1751–1851 / 5611. svát 22.) volt, aki igen hosszú, százéves életének a felében, 1801-től szolgálta a pesti hitközséget. Egész életét a Tórának szentelte, amit bizonyít hagyatéka is, mely a 200 kötetes könyvtárán kívül két kopott szekrényből, egy asztalból, egy kanapéból és az ezüstórából állt.

Pest második rabbiülnöke Brill Azriel (1778–1853 / 5613. svát 25.) volt, aki 1813-tól Oppenheimer rabbival együtt volt dáján. Ő elsősorban a kósersági ügyekkel foglalkozott, ő felügyelte a pesti kóser éttermeket és ivókat is. Sírverse igen nemes vonásokkal festi le alakját: „Igazsággal ítélt szegények felett, de kimondta az igazat a nagyok előtt is”.

Oppenheimer és Brill rabbikkal együtt tevékenykedett Kunitzer Mózes (1774–1837 / 5597. svát 27.) rabbi is, aki először szülővárosában, Óbudán, majd később Breslauban tanult először hagyományos zsidó, majd modern egyetemi keretek között. Hazatérése után kereskedőnek állt, ám folytonos kudarcok után 1828-ban végleg csődbe ment, ekkor mankóként jött neki a pesti rabbiülnök pozíció és a budai rabbiszék. Kunitzer mindkettőt elfogadta.

1826-ban Wahrmann rabbi halálával szinte egy időben nyitották meg a haladóbb gondolkodású zsidók az úgynevezett Kultusztemplomot az Orczy-ház egyik udvarán. Főrabbi és hitszónok hiányában – akkori feljegyzések szerint ugyanis Oppenheimer és Brill rabbik, amilyen kiváló bírók voltak, annyira kevéssé voltak a retorika mesterei – a pesti haladó zsidók közössége Bach József (1784–1866 / 5626. svát 18.) talmudistát hívta meg hitszónoknak.

Mind a négyen svát hónapban adták vissza lelküket az Örökkévalónak, s eredetileg mindannyian a régi, Váci úti zsidó temetőben pihentek, melyet azonban a városi hatalom felszámoltatott. 1910 nyarán a négy dájánt és a még ott pihenő másik négy rabbit a Kozma utcai központi temetőben temették újra. Sírjaik ma is zarándokhelynek számítanak.

Emlékükből fakadjon áldás!

Forrás:

Cseh Viktor, „Nyüsgő élet a halál csendes kertje helyén – Mozaikok az egykori Váci úti zsidó temetőből”, Egység, 2017. 28. évf. 100. szám, 27–29.

Megszakítás