Ha ostromolsz egy várost hosszú időn át, harcolván ellene, hogy bevedd azt, ne pusztítsd el fáját, fejszét emelvén rá, mert ehetsz róla, de ki ne vágd azt, mert ember-e a mező fája, hogy ostrom alá jusson előtted? Csak azt a fát, melyről tudod, hogy nem gyümölcsfa, azt megronthatod és kivághatod, hogy építs ostromot a város ellen, amely háborút visel veled, amíg el nem esik. (M.V. 20:19-20)

E heti szakaszunk, a Softim egyik fontos parancsolata a bál táschit – ne rombolj. A Tóra egy olyan esetet hoz, amikor könnyedén előfordulhat a meggondolatlan és indokolatlan rombolás, háborút, ahol a győzelem a tét. Bölcseink ezt már a talmudi időkben kiterjesztették minden egyéb, szükségtelen és indokolatlan rombolásra, meggondolatlan pazarlásra, felhasználva a kál váchomer elvet, vagyis azt, hogy ha egy kisebb horderejű dolgot sem szabad megtennünk, akkor komolyabb következményekkel járót egészen biztosan nem. Ha tehát háborús időkben, amikor a rombolás elkerülhetetlen, tilos valami hasznosat és jót tönkretenni, mennyivel inkább tilos azt békeidőben. Ha tilos egy gyümölcsfát kivágni, mivel az élelmet ad, tilos számtalan más, a világ számára hasznos dolognak (energia, víz, ruházat, stb.) is az értelmetlen tönkretétele, vagy elpazarlása is. Így ez az ősi tórai törvény nagyon is modern, napjainkban is fontos elvként él tovább, és ez a zsidóság környezetvédelem iránti elkötelezettségének alapja.

A fák a Tórában korábban is az egész környezet, a teremtett világ szimbólumaként szolgáltak. A midrás (Kohelet Rábá) így ír: „Amikor Isten megteremtette az első embert, megmutatta neki az Édenkert fáit, és azt mondta: »Nézd, milyen szépek és dicséretre méltók a teremtményeim. Mindent, amit teremtettem, neked teremtettem. Vigyázz, és ne tedd tönkre, ne rombold le a világomat, mert ha így teszel [lerombolod], akkor senki nem jön utánad, hogy kijavítsa.«” Miért éppen a fák képviselik az egész teremtett világot, melyet az Örökkévaló az embernek adott? A fák a növényvilág csúcsát jelentik, melyek segítségével az élettelen föld élő és életteret adó környezetté válik. Ahogy a midrás mondja, az ember olyan, mint a mező fája, és ez egy magyarázat szerint azt jelenti, hogy a fák éltetik az embereket. Ezért mondta az ismert középkori filozófus és kommentátor, Rábénu Becháje, hogy „Magyarázóink szerint az ember élete és étele a mező fájából ered… és egy bölcs és értelmes népnek nem az az útja, hogy szükségtelenül leromboljon bármit, ami értékes. Ezért nem szabad kivágnunk a mező fáját, hanem sokkal inkább meg kell őriznünk a rombolástól és a sérülésektől, és használnunk kell [amit ad nekünk].” A gyümölcsfák fontosságát az is mutatja, hogy bölcseink még egy áldás elmondását is elrendelték niszán hónapban, amikor virágzó gyümölcsfát látunk. Ez a birkát háilánot, a fák megáldása, amiről korábban itt írtunk.

Nem csoda hát, ha a Tóra itt, amikor a szükségtelen rombolás tilalmáról ír, környezetünk ajándékainak tönkretételét tiltja meg, szintén az ember számára hasznos gyümölcsfákat hozza példának. Bölcseink kiterjesztették ezt az egy példát életünk és környezetünk számos más aspektusára is. A talmudi Jismáel rabbi a gyümölcsfák kivágásának tilalmából azt a következtetést vonta le, hogy nemcsak a fát, hanem magát a gyümölcsöt sem szabad elpusztítani. Ma ez az általánosan elfogadott háláchikus (zsidó jogi) állásfoglalás Izraelben minden ennivalóra vonatkozóan: ami még ehető, azt nem szabad kidobni, vagy tönkretenni. Az évezredek során számos rabbi hangsúlyozta e törvény fontosságát, így például a Rámbám (Maimonidesz) Misné Torájában is olvashatunk róla. A XIII. századi Spanyolországban keletkezett Széfer háChinuch így fogalmaz: „jámbor zsidók még egy mustármag elveszejtését sem engedik meg maguknak, mert minden veszteség, vagy rombolás szomorúsággal tölti el őket. Ha csak módjukban áll, minden lehetséges eszközzel elejét veszik a rombolásnak.” Fontos azonban hangsúlyozni, hogy értelmetlen, szükségtelen rombolásról van szó, természetesen az életmentés is felülírja ezt a szabályt, amennyiben a bál táschit elkerülése, vagy egy élet megmentése között kell választanunk.

A Németországban a XIX. században működő Samson Rafael Hirsch rabbi a fent idézett tórai mondathoz fűzött kommentárjában így fogalmaz: „a ne rombolj az emberi nemhez intézett leginkább összefoglaló jellegű figyelmeztetés, hogy szeszélyes, szenvedélyes, vagy pusztán átgondolatlan, pazarló rombolással ne éljen vissza az Istentől kapott helyzetével, melyet a világ uraként élvez”.

 

zsido.com