A háláchá, vagyis a zsidó jog a tórai szabályokból kiindulva pontosan szabályozza az étkezést. A hagyomány pedig – bölcseink magyarázatai és a folklór egyaránt –, további szokásokkal gazdagította a törvények amúgy is széles palettáját. E hagyományok között vannak praktikusak, melyek más parancsolatokból következnek: például hogy páratlan számú tojást főzünk egy lehetőleg csak tojásfőzésre félretett edényben. A magyarázat logikus: ha a megfőzött tojások között több a véres, mint a vérpötty nélküli, az összeset ki kell dobni. Páratlan számú tojás esetében nem fordulhat elő, hogy „döntetlen” lesz az eredmény.
A zsidó folklór számos szegulát, azaz jó jelet ismer arra nézve, hogy az ember meggazdagodjon.
Vannak, akik a kovásztalan kenyérben keresik a gazdagság kulcsát, és egy kis darabot egész évben megtartanak a széder esti lakoma utolsó fogásából, az áfikománként, vagyis utóételként fogyasztott maceszből. Mások épp ellenkezőleg, a kovászoshoz kötik a gazdagodást és azt mondják, ha valaki felcsipegeti péntek este a terítőről a szombati kalács (bárchesz) lehullott morzsáit, meggazdagszik. Szintén a bárcheszhez kapcsolódik és gazdagsággal kecsegtet a sliszel-chálá, vagyis a kulcs alakú kalács készítésének szokása (elsősorban a haszid közösségekben) a pészah ünnepét követő első szombatra, ami éppen a mostani szombat. Vannak, akik nemcsak kulcs alakot formáznak, hanem bele is sütnek a tésztába egy valódi kulcsot. Sok helyen alaposan megszórják a bárcheszt szezámmaggal is.
Miért pont kulcs?
Ezen a szombaton hirdetik ki ijár hónap újholdját. A kulcs arra emlékeztet, hogy a párnászá, jiddis kiejtéssel párnósze, vagyis az ember megélhetése csakis az Örökkévaló kezében van, a bőséges szezámmagos szórás pedig arra, hogy a manna ijár hónapban kezdett hullani a sivatagban. Azt mondják, a szezámmag megjelenésében is emlékeztet a mannára (bár nem tudjuk, hogy pontosan hogyan nézett ki), ahogyan a Tórában olvassuk: „apró szemcsés, apró, mint a dér a földön” (2Mózes 16:13). A kulcs alakú bárchesz tehát azt a kívánságunkat szimbolizálja, hogy Isten árasszon el minket minden jóval.
Pészahtól kezdve az Ég kapui egy hónapon át – peszách seniig, a második pészahig – nyitva állnak, a kulcs a nyitott kapukra emlékeztet. Vannak, akik azt mondják, hogy a kapuk pészah után bezáródnak, és a kulcs éppen a kinyitásukhoz szükséges. A kulcs alakú bárcheszt jó ómennek tartják az ember jövedelmére nézve: a zsidó nép pészahkor vonult be az Ígéret Földjére, és az ünnepet követően már nem hullott manna az égből. A zsidóknak ettől fogva saját maguknak kellett előteremteniük a táplálékukat. A kulcs azt szimbolizálja, hogy az imáink nyitják meg az Ég kapuját, melyen keresztül érkezik Istentől a párnászá, vagyis a megélhetés áldása.
Pészah második estéjén kezdődik a hét héten át, egészen sávuotig, a tóraadás ünnepéig tartó ómerszámlálás (szfirát háomer). A haszidizmus azt tanítja, hogy ahogyan haladunk előre a számlálásban, úgy jutunk keresztül minden nap az értelem és a megértés egy-egy misztikus kapuján. E kapuk kinyitását, vagy megnyílását is jelképezi a kulcs forma. További kapcsolat a nemrég véget ért pészah ünnepével a jirát sámájim, vagyis az istenfélelem koncepciója. A kovásztalan kenyér ünnepén a lapos, nem felfuvalkodott, szerény macesz jelképezi ezt. Van azonban egy olyan tanítás is, hogy az istenfélelem egy kulcshoz hasonlítható, így a kulcs alakúra formált bárchesz azt szimbolizálja, hogy a zsidók törekednek arra, hogy az istenfélelem az ünnep elmúltával is bennük maradjon. A Talmud (Sábát 31a-b) így magyarázza a kapcsolatot: „Azt mondta Rábá bár Chuná: Aki ismeri a Tórát, de nincsen benne istenfélelem, olyan kincstárnokhoz hasonlítható, aki rendelkezik a [kincstár] belső kulcsaival, de nem kapta meg a külső rész kulcsait. Hogyan juthatna be a belsőbb részekbe [ha nem képes bejutni a külső helyiségekbe]?”
További magyarázatokra kíváncsi? Kattintson!
Meghoztuk a kedvét? Még van idő megsütni a szombati bárheszt. Bármelyik receptünkből, saját fantáziája szerint elkészítheti, válasszon!
Fahéjas-mazsolás ünnepi kalács