Peszách az egyetlen ünnepünk, amelyhez pótünnep tartozik: ez az ijár hónap 14-én (ebben az évben május 8., péntek) ünnepelt peszách séni, a második peszách. Akik a Szentélyben nem tudtak részt venni a peszáchi bárányáldozatban niszán 14-én, a peszách áldozat kijelölt idejében, azok egy hónappal később, ijár 14-én részesülhettek a peszách áldozatból.

Praktikus szempontból azt a magyarázatot adhatjuk a pót-ünnepnap létére, hogy peszáchból könnyű kimaradni. Bár napjainkban elsősorban a maceszra gondolunk peszách kapcsán, ám az ünnep központi, legfontosabb eleme a Szentély idejében a korbán peszách, vagyis az ünnepi bárányáldozat volt, melyről az ember önhibáján kívül is nagyon könnyen lemaradhatott, ha nem tudott idejében odaérni Jeruzsálembe, vagy nem volt a rituális tisztaság állapotában éppen azon az egy napon, niszán 14-én. A peszách áldozatot keserűfűvel (máror) és kovásztalan kenyérrel (mácá) kellett elfogyasztani a Szentély (illetve a pusztai sátorszentély, a Miskán) körzetében, peszách ünnepének első estéjén.

Így már érthető, miért fordulhatott elő igen könnyedén, hogy valaki nem tudott részt venni az ünnepen, ezért igen hasznos volt egy „második forduló”. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért azoknak szól (eredetileg) az ünnep, aki nem evett a peszách áldozatból. Azoknak, akik nem ettek maceszt, keserűfüvet, vagy nem olvasták el a hágádát, nem kell ezeket bepótolniuk. Erről tanúskodik a Tóra is, amikor beszámol arról, hogy az Egyiptomból való kivonulás első évfordulóján az Örökkévaló elrendelte, hogy emlékezzenek meg a kivonulásról, és mutassák be a peszách áldozatot niszán 14-ének délutánján. Voltak azonban olyanok, akik a rituális tisztátalanság állapotában voltak, mivel holttesthez értek, ezért nem ehettek az áldozatként bemutatott húsból, a korbán peszáchból. Ők Mózesnek panaszkodtak, aki pedig az Örökkévalóhoz fordult. Válaszul a Mindenható Isten a zsidó népnek adta peszách sénit, a második peszáchot, amikor mindazok, akik távolság, vagy tumá – rituális tisztátalanság – miatt nem részesültek a valódi korbán peszáchból, megtehetik ezt.

Az ünnep mögött azonban a praktikus magyarázat mellett egy mélyebb értelmű gondolat is meghúzódik. Ez pedig nem más, mint a nagyünnepi időszakból is ismert tesuvá – megtérés. A zsidó hit és törvénykezés szerint soha nincs túl késő saját hibáink korrigálásához. Isten bármikor elfogadja a megtérésünk, a tesuvánkat, és ad egy második esélyt a számunkra. Még akkor is, ha szándékosan maradt távol valaki, vagy tette magát rituálisan tisztátalanná éppen peszáchra, lehetőséget kapunk a javításra. Az áldott emlékű lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneersohn rabbi szerint ez a gondolat különösen peszáchkor aktuális, azon az ünnepen, mely a zsidó nép születésének időszaka. Ha lekésünk egy buszt, felszállhatunk a következőre, ha lemaradtunk egy dolgozatról, más alkalommal bepótolhatjuk azt. De ahhoz, hogy legyen mit bepótolni, először is létezni kell, meg kell születni. Ezért ilyen fontos peszách, nehogy valaki éppen erről a jeles eseményről maradjon le. Az Örökkévaló célja az volt, hogy minden egyes zsidó ember, még azok is, akik szándékosan nem tudtak részt venni a niszán hónapban megtartott peszách ünnepén, második esélyt kapjon peszáchkor. Az üzenet világos: soha nem késő kijavítani a hibáinkat.

Bár napjainkban még nem áll Jeruzsálemben a Szentély, és nem mutathatjuk be ezért a peszách áldozatot, mégis megmaradt a szokás, hogy megemlékezünk a második peszách napjáról. Maceszt eszünk, lehetőleg smurá, azaz őrzött maceszt, mint peszáchkor, és nem mondunk táchánunt (bűnbánó fejezeteket) az imában. A nap azonban leginkább spirituális üzenettel bír számunkra napjainkban: akármilyen messzire is jutottunk, akármilyen tisztátalanságba is keveredtünk, az Isten mindig lehetőséget ad a visszatérésre, ha komolyan gondoljuk azt.

zsido.hu

Forrás: chabad.org