A muszlim környezetben élő zsidók hazatalálást segítő Jád Leáchim szervezet a Chábáddal együttműködve a tfilin parancsolatáról készített ismertető videót arab nyelven. Azóta egyre többen keresik meg őket, segítséget kérve a zsidó hagyományok gyakorlásához – írja a Crownheights.info.

A kezdeményezés célcsoportjában azok a zsidók állnak, akik arab országok állampolgárai vagy a Palesztin Autonómia területén élnek Júdeában és a Somronban (Szamária) olyan zsidó asszonyok gyermekeiként, akik muszlim férjet választottak maguknak.

A Jád Leáchim régóta foglalkozik ezzel a témával s most nagy segítséget kaptak a zsidóságot több nyelven terjesztő Yahaduton YouTube csatornától, amelyet a Lubavicsi Rebbe küldöttei működtetnek. A tfilinnel foglalkozó rész előtt már közzétettek olyan arab nyelvű filmeket, amelyek a pászahhal, szukkottal, hanukával és purimmal foglalkoznak, illetve a különböző áldásokat mutatják be.

Az arab kődobálóból lett zsidó katona

A 21 éves Muhámmád Kelet-Jeruzsálemben nőtt fel. Ő maga is, akárcsak a társai, gyakran dobálta kövekkel a faluja határában járőröző biztonsági erőket. Az volt az álma, hogy merényleteket követ el, és végül mártírrá válik. Egy nap azonban minden megváltozott: kiderült, hogy valójában zsidó. Azóta találkozott izraeli nagymamájával, és most már azért küzd, hogy ő is … Olvass tovább

Fontos, hogy az elméletben megszerzett tudást gyakorlati cselekedetek kövessék, ezért a Jád Leáchim rendszeresen küld zsidó kegytárgyakat arab országokba. Már küldtek tfilint Irakba, illetve egy harmadik ország érintésével mezuzákat, Eszter tekercsét, peszách hágádát, maceszt és szukoti csokrot olyan államokba, melyekkel Izraelnek nincs diplomáciai kapcsolata.

A zsidó életet bemutató filmsorozat nagy népszerűségre tett szert az Izraellel ellenséges országokban élő zsidók között, akik közül többen felvették a kapcsolatot a szervezettel és további témákat is érintő videókat kértek.

A Jád Leáchim vezetője a tfilinről szóló részt különösen nagy jelentőségűnek tartja:

„Amellett, hogy ez az egyik legfontosabb tórai parancsolat, a tfilin védelmet nyújt a nehéz és veszélyes körülmények között élő zsidóknak. Bölcseink tanítása szerint a fejen viselt tfilinre vonatkozik a következő tórai idézet: »És az ország népei látják majd, hogy az Örökkévaló nevén hívnak titeket és félni fognak tőletek«. Nagyon sok ember érdeklődését felkeltette a videó és egyre többen akarják gyakorolni ezt a micvát”.

A filmek elkészítése és a tfilinek, illetve az egyéb, a vallási élethez nélkülözhetetlen tárgyak beszerzése igen nagy költséggel jár, ezért a Jád Leáchim egy tombolát szervezett, melynek fődíja egy kóser tóratekercs.

„Nagy örömmel látjuk, hogy hatalmas az érdeklődés a tevékenységünk iránt és rengetegen vásároltak a tombolajegyekből. Nagyon sok izraeli számára fontos, hogy a távolba szakadt testvéreink is megismerhessék ősi gyökereiket”

– áll a Jád Leáchim közleményében.

Megszakítás