Az asszimiláció ellen küzdő Jád Leáchim („A testvéreknek nyújtott kéz”) elnevezésű mozgalom ebben az évben is eljuttatta ünnepi csomagjait az arab városokban, falvakban, illetve menekült táborokban élő zsidó asszonyok, valamint arab apáktól származó gyermekeik számára, emellett a Szíriában és Irakban élő zsidókról is gondoskodott. Nekik több tucat csokrot juttattak el – számolt be az Israel Hayom.

A hagyományos szukkoti csokor négy növényt: etrogot, pálmalevelet, mirtusz- és fűzfaágat tartalmaz. A csokrok összeállításáról és célba juttatásáról a Jád Leáchim munkatársai gondoskodtak titkos akció keretében. A szervezet tagjai többek között azon fáradoztak az elmúlt években, hogy az arab országokban élő, illetve arab anyanyelvű zsidókat közelebb hozza egymáshoz. Nem egyszer fordult elő az is, hogy arab apától és zsidó anyától származó, vagyis a zsidó törvények értelmében zsidók fordultak a csoport képviselőihez, segítséget kérve zsidó identitásuk erősítésében.

A szervezet telefonos tóratanulás keretében ad át információt a zsidóságról és támogatja a hozzá fordulókat, emellett a zsidó ünnepek előtt az aktuális ünnephez szükséges kellékkel is ellátja azokat, akiknek erre szüksége van. Tevékenységük kiszélesítése egyben azt is eredményezte, hogy egyre több arab nyelvű információs anyagra van szükség a zsidóság, a zsidó törvényekkel, ünnepekkel, stb. kapcsolatban.

A Jád Leáchim Yahaduton nevű YouTube csatornáján már több tucatnyi kisfilm található arab nyelven és még számos videó van előkészületben. Szukkot előtt például egy „Hogyan építsük meg a szukkoti sátrunkat” című videót töltöttek fel, amelyben arab nyelven beszélő színészek adnak pontos instrukciókat. A készítők szándéka szerint ez a kisfilm elér majd olyan, arabul beszélő zsidókhoz is, akik korábban nem találkoztak még szukkot ünnepével, és így az ünnep elérhetővé, megélhetővé válik a számukra.

Borítókép: Wikipédia