Hetiszakaszunk, a Beháálotchá a lévi törzsre vonatkozó különféle parancsokat, valamint a peszách séni törvényét követően leírja, hogyan indult meg a nép Szináj hegyétől Izrael Földje felé. Ezen a ponton, ahogy arról már korábban szóltunk, fordulóponthoz ér a történet, a vágyott ideál és az emberi valóság találkozik egymással. A példás rendben meginduló nép zúgolódni kezd. Manna helyett húst, halat, uborkát, hagymaféléket és dinnyét kívánnak, megfeledkezve az egyiptomi fogság kínjairól. Mózes elkeseredik, az Örökkévaló pedig mellé állít hetven vént, hogy – mint ahogyan korábban apósa, Jitró javasolta – segítsenek neki a döntéshozatalban és a nép vezetésében:

„És leszállt az Örökkévaló a felhőben és beszélt vele; elvett a szellemből, mely rajta volt és adta a hetven férfiúra, a vénekre. És történt, mikor a szellem rajtuk nyugodott, akkor prófétáltak de nem többé.” (M.IV. 11:25)

Ezután érdekes, és csak néhány szóval leírt eseményről olvashatunk:

„És visszamaradt két férfiú a táborban; az egyiknek neve: Eldád, a másiknak neve Médád, és midőn a szellem rajtuk nyugodott, – ők is a följegyzettek között voltak, de nem mentek ki a sátorhoz, – prófétáltak a táborban. És futott az ifjú, tudtára adta Mózesnek, mondván: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. És felszólalt Jehosua, Nún fia, Mózes szolgája ifjúságától fogva, és mondta: Uram, Mózes, zárd be őket. És mondta neki Mózes: Vajon te buzgólkodol-e értem? Vajha az Örökkévaló egész népe próféták volnának, hogy adná rájuk az Örökkévaló az ő szellemét!” (M.IV. 11:26-28)

Mikor került sor erre az eseményre, kik voltak a szereplők és miről szólt vajon a prófécia? Ha mindezen részletet megfejtjük, talán megérthetjük, miért volt Jehosua (Józsué) reakciója ennyire heves.

Az Örökkévaló megparancsolja Mózesnek, hogy gyűjtsön össze a Miskánba, vagyis a pusztai Szentélybe hetven vént, és helyezze rájuk szellemének egy darabját, hogy prófétálni tudjanak, így könnyítve meg Mózes nehéz munkáját. A Talmud (Szánhedrin 17a) elmeséli nekünk, hogyan zajlott a hetven ember kiválogatása. Mózes nehéz választás elé került: ha minden törzsből hat férfit választ ki, összesen 72-en lesznek. Ha minden törzsből ötöt szemel ki, akkor csak hatvanan lesznek. Ha pedig egyes törzsekből hatot, másokból pedig csak ötöt választ, nehéz helyzetbe kerülhet, mert viszály keletkezhet a törzsek között. Mit tett végül? Minden törzsből hat embert választott ki. Előkészített 72 cédulát, hetvenre közülük azt írta: „vén”, kettőt pedig üresen hagyott. Ezután az összehívottak húztak a cédulák közül, így választotta ki a hetven vént Mózes a 72 ember közül. Azonban, folytatja a Talmud, nem volt ott mind a 72 kiválasztott. Eldád és Medád ugyanis úgy gondolták, hogy hiába szemelték ki őket törzsük vezetői a feladatra, ők nem érdemesek rá. Azt mondta erre Isten: „Mivel ilyen alázatosak vagytok, nagyságot adok a nagyságotokhoz.” Azok a vének, akik ott voltak a sátorszentélynél, csak egy bizonyos ideig prófétáltak, ők azonban nem hagyták abba a prófétálást. Amikor azonban Jehosua, Mózes szolgája meghallotta ezt, azonnal be akarta záratni őket. Azt gondolhatjuk tehát, hogy olyasmit mondhattak, ami igencsak feldühítette Jehosuát.

A Talmud három magyarázatot hoz:

  1. Azt mondták, hogy Mózes meg fog halni, és Jehosua viszi be a népet az Ígéret Földjére.
  2. A fürjek történetéről beszéltek, ami közvetlenül ezen esemény után olvasható a Tóra szövegében. Azt mondták: „emelkedjetek fürjek”, és valóban el is jöttek a fürjek.
  3. Góg és Magóg háborújáról prófétáltak, mely a messiás eljövetelét előzi majd meg.

Jonátán ben Uziel, az egyik legnagyobb talmudi bölcs, Hilél legnagyszerűbb tanítványa, akiről azt mondják, hogy olyan átéléssel tanulta a Tórát, hogy ha ilyenkor átrepült fölötte egy madár, az azonnal megégett, azt mondja, hogy Eldád éd Medád megosztozott a próféciákon. Eldád Mózes haláláról és Jehosua vezetőségéről beszélt, Medád a fürjekről, és közösen jövendölték meg a végső megváltás előtti háborút.

A midrás (Bámidbár Rábá) azt mondja, hogy az igazi nevük Elidád volt, Kiszlon fia, Binjámin törzsének feje (M.IV. 34:21), illetve Kemuél, Siftán fia, Efrájim törzsének vezetője (M.IV. 34:24). míg a többi törzsfő odaveszett a pusztában, és nem juthattak be az Ígéret földjére, addig ők ketten, szerénységük és alázatosságuk jutalmaként, beléphettek Erec Jiszráelbe. A fentebb már említett Jonátán ben Uziel másként magyarázta leszármazásukat: amikor Mózes apja, Ámrám (Fáraó gonosz rendeletei miatt) elvált a feleségétől, Jochevedtől, az asszony hozzáment egy bizonyos Elicáfán ben Párnách nevű férfihoz, Zvulun (Zebulon) törzsének fejéhez. Két fiuk született, Eldád és Medád. Később Jocheved elvált második férjétől és újra hozzáment Ámrámhoz. Második frigyükből született a nép legnagyszerűbb vezére, Mose rábénu, Mózes mesterünk. Mások szerint éppen ellenkezőleg, Mózes apja, Ámrám házasodott újra, és második feleségétől született Eldád és Medád. Eszerint ugyanúgy Mózes féltestvérei voltak, de nem anyai, hanem apai oldalról. (Itt fontos azonban megjegyezni, hogy a Tóra törvényei tiltják, hogy ha egy asszony elválik a férjétől, és hozzámegy egy másik férfihoz, akkor később, második válása után, hozzámenjen az első férjéhez. Az újraházasodás csak akkor megengedett, ha nem volt még második férje az asszonynak. Ám itt a tóraadás előtti időszakról beszélünk, amikor ezek a törvények még nem voltak érvényesek.)

A rövid epizódnak rajtuk kívül még két szereplője van, a név szerint említett Jehosuá bin Nun, aki később valóban átvette a vezetést Mózes halálával, és ő volt az, aki bevezette a zsidó népet Erec Jiszráelbe. A másik pedig az „ifjú”, aki jelentette a prófétálás tényét Mózesnek. Ő, a középkori magyarázó, Rási szerint az ifjú Mózes nagyobbik fia, Gersom volt.

Amikor Mózes megkapta a két férfi prófétálásáról szóló hírt, nyugalommal fogadta azt, noha, legalábbis az egyik, rá nézve igencsak kellemetlen volt, hiszen az ő haláláról szólt, és arról, hogy nem fog bejutni Izrael Földjére. Mózes azonban lecsillapította Jehosua dühét, és nemhogy megállította volna Eldád és Medád jövendölését, még azt kívánta, hogy bárcsak az egész nép tudna prófétálni. Bölcseink szerint e kívánsága a messiási korban valóra is válik majd. Joel próféta szavaival: „Lészen pedig ez után: kiöntöm szellememet minden halandóra., és majd prófétálnak a fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak – ifjaitok látomásokat látnak.” (Joel 3:1)

 

Adja az Örökkévaló, hogy ez minél előbb, még napjainkban bekövetkezzen!

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

 

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Beháálotchá hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide. A kisfilm segítségével nézőink megismerkedhetnek a jeruzsálemi Kneszet (parlament) előtt álló menórával is.