A lehajló ágú szomorúfűz a gyász és az elmúlás egyik legismertebb jelképe, amely a magyarországi zsidó temetők régi sírkövein is gyakran felbukkan.
A régi zsidó temetők síremlékei valóságos szabadtéri múzeumot alkotnak: egy-egy faragott virág, kéz vagy fa sokszor többet mond a múltról, mint elsőre gondolnánk. A szomorúfűz különösen beszédes motívum, amelynek jelentése a zsidó hagyományhoz és a 19. századi temetőművészethez egyaránt kapcsolódik.
Amikor a szomorúfűz is gyászol
A szomorúfűz lecsüngő ágai szinte maguktól idézik fel a veszteség és a szomorúság képét. Nem véletlen, hogy a 19. században, illetve a 20. század elején Európa-szerte népszerű sírkődísszé vált, és nemcsak a keresztény, hanem a zsidó temetőkben is elterjedt. Azaz jóval kevésbé specifikus, mint mondjuk az áldásra nyíló kezek, vagy a korsó, mely utóbbiak egyértelműen zsidó sírkőszimbólumok.
A szomorúfűz ábrázolása a gyászolók fájdalmát jeleníthette meg: mintha maga a természet is meghajolna az elhunyt emléke előtt. A motívum ugyanakkor nem kizárólag a személyes veszteségről szólhatott. A zsidó emlékezetben a szomorúfűz a történelmi gyászhoz, mindenekelőtt a jeruzsálemi Szentély pusztulásához és a száműzetés fájdalmához is kapcsolódik.
Egy bibliai kép, amely évszázadokon át élt tovább
A szomorúfűz egyik fontos héber bibliai vonatkozása a 137. zsoltárban jelenik meg. A babilóniai fogságba hurcolt zsidók Jeruzsálemre emlékeznek, és így hangzik a vers egyik legismertebb képe:
„Bábel folyóinál, ott ültünk, sírtunk is, mikor megemlékeztünk Cionról. A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat. Mert ott kértek tőlünk foglyul-ejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Cion énekeiből!”
A füzek így nem egyszerű növények a bibliai történetben: az otthontól való elszakadás, a közösségi emlékezet és a gyász jelképeivé válnak. Ez a kép a későbbi korok művészetében is tovább élhetett.
Nem minden sírkő mesél ugyanarról
A szomorúfűz jelentése azonban nem minden esetben egyforma. A 19. századi sírkőművészet általános jelképrendszerének is része volt, ezért pusztán a fűzfa ábrázolásából nem lehet biztos következtetést levonni az elhunyt életére vagy halálának körülményeire. Ugyanakkor a nagy általánosságban elmondható, hogy inkább a női sírokon jelenik meg.
A zsidó temetőkben látható fűzfák különösen szépen példázzák, miként találkozhat egyetemes emberi érzés és sajátos történelmi emlékezet. A lehajló ágak egyszerre idézhetik fel egy család veszteségét, egy közösség fájdalmát és az évszázadokon át továbbörökített bibliai képeket.
Borítókép: a szarvasi ortodox zsidó temető részlete, Cseh Viktor gyűjteményéből.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.