És vette Mirjám, a prófétanő, Áron nővére a dobot kezébe, és kimentek mind a nők utána dobokkal és körtánccal. És Mirjám elkezdte nekik: Énekeljetek az Örökkévalónak, mert fenségesen fenséges volt, lovat és lovasát a tengerbe döntötte. (2Mózes 15:20-21)
Mirjámot csak néhány helyen említi a Tóra. Életét a családjának, illetve – bábaasszonyként – más zsidó nők segítésének szentelte, és bár a midrás több fontos próféciáját említi, csak ritkán vette ki részét látványosan a közéletből. Amikor Mirjám megszületett, akkor kezdődött a zsidó nép rabszolgasága, ezért nevezték őt el így a szülei, utalva arra, hogy milyen keserű – héberül „már” – a helyzetük. A midrás szerint beszélő neve miatt kisgyermekként sokan ferde szemmel tekintettek rá, és a neve miatt a keserű sorsukat kötötték hozzá. Mirjám azonban ösztönző választ adott nekik, és a szülés fájdalmaihoz hasonlította a rabszolgaságot: ahogyan a fájdalom növekedése egyre közelebb visz a gyermek világra jöveteléhez, úgy visz a keserűség növekedése egyre közelebb a megváltáshoz. Amikor Mirjám később, a kivonulás után látta, hogy az egyiptomiak belefulladtak a fejük fölött összezáródó tengerbe, így szólt: „Most láthatjátok, hogy igazat mondtam: a keserűségből emelkedik ki a megváltás’”.
Mirjám és Áron születése után a szülők a rabszolgaság nehézségei miatt úgy döntöttek, hogy elválnak, mivel nem akartak több gyermeket erre a keserű sorsra a világra hozni. Mirjám azonban – mondja a midrás -, prófétai képességével, előre látta, hogy Mózesnek a szüleitől kell megszületnie, ezért meggyőzte őket, hogy házasodjanak össze újra, és valóban, ebből a frigyből született meg a zsidó népet a szabadságba kivezető Mózes. Ámrám, Mirjám apja, a zsidók vezetője volt, így nagyon sokan követték példáját és elváltak házastársuktól. Erre azt mondta Mirjám a szüleinek: „A ti döntésetek még kegyetlenebb, mint Fáraó ítélete, mert Fáraó csak a fiúgyermekeket akarja megölni, ti pedig se fiúkat, se lányokat nem hoztok a világra.” Lánya bölcsességének köszönhetően Ámrám, majd az ő nyomán mindenki más is újra elvette a feleségét.
Prófétai képességei miatt úgy is nevezték őt: Puá, a suttogó. A legelterjedtebb magyarázat szerint ugyanis Mirjám és anyja, Jocheved, nem volt más, mint Sifra és Puá, akik a zsidó csecsemőket megmentették a Fáraó gonosz ítélete elől. Bátor tetteik jutalmaként Jocheved leszármazozttai lettek a kohénok (fia, Áron révén), Mirjámtól pedig Dávid háza származott, a zsidó királyi ház, ahonnan a messiás is ered majd. Mirjámtól származott továbbá az első zsidó művész, Becálél ben Uri, akit maga az Örökkévaló nevezett ki, hogy művészi képességeinek felhasználásával elkészítse a pusztai Szentélyt és annak kellékeit, többek közt a faragott díszű frigyládát.
Vannak, akik azt elmondják, hogy Jocheved és Mirjám mellett még rengeteg bába volt a zsidók között, hiszen, ahogyan a midrás meséli, a zsidó nők hatos ikreknek adtak életet, és ez a két asszony volt a szülésznők vezetője, ám a középkori magyarázó, Rási úgy véli, hogy valóban ők ketten látták el ezt a feladatot a zsidók között, hiszen, ahogy Fáraónak is jelentették, az asszonyok hamarabb adtak életet a gyermekeiknek, mint hogy ők megérkezhettek volna. A lubavicsi Rebbe hozzáteszi, hogy Jocheved és Mirjám komplikációk esetén mindig a szülő nők rendelkezésére álltak, és a zsidók bíztak bennük, mert szentéletűek és istenfélők voltak.
A Tóra leírja, hogyan találta meg Fáraó lánya a gyermek Mózest a Nílusban. A tórai történeteket kiegészítő midrás elmeséli, hogy Mirjám a közeli nádasban várakozott, és amikor látta, hogy Bátjá, Fáraó lánya magához veszi a gyermeket, azonnal felajánlotta, hogy talál neki megfelelő szoptatós dajkát. Így biztosította, hogy öccse kóser tejet kaphasson és megfelelő nevelésben részesülhessen élete első éveiben.
Miután a zsidók kivonultak Egyiptomból, és átkeltek a Nádas-tengeren, Mózes a férfiakkal diadaléneket énekelt az Örökkévalónak, a nők pedig – a prófétanő, Mirjám vezetésével – zenével, dallal és tánccal, méghozzá körtánccal dicsőítették Istent. Mirjám karizmatikus vezető volt, aki személyes példamutatással vezette a zsidó nőket és adott példát nekik, hogy miként dicsérjék az Örökkévalót.
A Tóra ezen a ponton nevezi Mirjámot először a nevén, és rögtön prófétának is mondja. A midrás szerint a kivonulás és Mózes diadaléneke után az angyalok is dicsőíteni akarták Istent, ám Mirjám felelt nekik, és szólt az asszonyoknak, hogy először ők énekeljenek. Vannak, akik azt mondják, hogy a nők a férfiak dalát ismételték meg, vagy Mirjám után énekelték szakaszról szakaszra a diadaléneket. Érdemes megemlíteni, hogy egyes kommentátorok szerint a nők valójában nem énekeltek, mivel nők számára illetlenség olyan férfiak jelenlétében énekelni, akik nem közvetlen rokonaik. Mások viszont azt mondják, hogy énekeltek, és olyan köztes vélemény is akad, mely szerint zeneszerszámokkal valódi dallamot játszottak, ám nem, vagy csak halkan énekeltek, nehogy szemérmetlenül viselkedjenek a férfiak jelenlétében, a zeneszerszámok hangja pedig elnyomta a halkan énekelt dallamot. A Chida néven ismert Chájim Joszef Ázuláj rabbi azonban azt mondta, hogy – mivel az isteni jelenlét nyugodott az egész népen, a nők nyugodtan énekelhettek a férfiak füle hallatára. Bölcseink azt tanítják, hogy ahogy az első száműzetésből való megváltás végül, ahogyan fentebb említettük, az istenfélő nők érdemében történt, ugyanígy a második és végső megváltás is az ő érdemükben jön el.
A Tóra azonban nemcsak Mirjám különleges tetteiről, hanem hibáiról is beszámol. Népünk nagyjai hús-vér emberek voltak, akikkel előfordult, hogy hibáztak. Így értesülünk arról, hogy Mirjám láson hárát beszélt, vagyis pletykálkodott, ezért ugyanúgy a cáráát bibliai betegsége sújtotta, mint bárki mást a zsidók közül, ha ebbe a vétekbe esett. A nép – tiszteletét kifejezve – csak akkor vonult tovább, amikor Mirjám megtisztult a betegségből.
A három testvér viszonylag közeli időpontokban, 12 hónapon belül hunyt el. Mirjám 126 évesen halt meg niszán hónap tizedikén Kádesban, pontosan egy évvel az Izraelbe való bevonulás előtt. Áron áv hónap újholdján, Mózes pedig ádár hetedikén (zájin ádár). Bölcseink azt is elmondják, hogy a három áldást, mely a zsidókat kísérte a sivatagban: a manna, a dicsőség felhője és a tiszta vizet adó kút a három testvér, Mózes, Áron és Mirjám érdemében adta Isten a népnek. Mirjám haláláról ezt olvassuk:
És elérkeztek Izrael fiai, az egész község Cin pusztájába az első hónapban és a nép maradt Kádesben. Ott meghalt Mirjám és eltemették ott. És nem volt vize a községnek; és összegyülekeztek Mózes meg Áron ellen. (4Mózes 20:1-2)
Mirjám, a prófétanő, Mózes és Áron testvére meghal a Cin pusztájában fekvő Kádesben, a közösségnek pedig nincs vize, és ezért lázadozni kezdenek. Bölcseink ebből azt a következtetést vonták le, hogy a víz hiánya minden bizonnyal Mirjám halálával volt összefüggésben, hiszen a két eseményről közvetlenül egymás után tudósít a Tóra. Innen ered tehát a Mirjám kútjának története, mely szerint a zsidó nép Mirjám prófétanő érdemében csodálatos ajándékot kapott a sivatagban: egy kutat, mely követte őket, bárhova mentek, így nemcsak a táplálékukról nem kellett maguknak gondoskodniuk, hiszen minden nap hullott az égből a manna, hanem a szomjukat is bármikor olthatták a kútból nyert vízzel.
Mirjám, korábban már többször is kapcsolatba került a vízzel. Először akkor, amikor újszülött öccsét, Mózest a Nílus vizére bízta, majd a kellő pillanatban közbelépett, hogy gondoskodhasson számára a világ legtáplálóbb folyadékáról, az anyatejről. Másodszor pedig a Nádas-tengeren való átjutás után zenélt és táncolt az asszonyokkal a tenger vize által történt csoda feletti örömét kifejezve. A kút nemcsak az éltető vizet adja, hanem gazdag szimbolikával is bír: a múltat, a gyökereinket, a hagyományainkat jelképezi. Tiszta forrás, melyhez bármikor visszanyúlhatunk, ahgy Mirjám is nagy elszántsággal védte a hagyományainkat és ragaszkodott hozzájuk a legnehezebb pillanatokban is. Hite, mondják a magyarázók, olyan volt, mint a víz: ahogyan a víz is kitölti a rendelkezésre álló teljes teret, legyen az bármilyen tekervényes alakzat, ugyanúgy töltötte meg teljes mértékben Mirjámot, a prófétanőt az Örökkévalóba vetett tökéletes és megingathatatlan hit.
Hagyományos vendég a második napon: Jicchák (Izsák), Chábád haszid vendég: Mezricsi mágid