Ám Jiszráel cháj! – Izrael népe él!

Mi a kapcsolat Nyíregyháza, a csicseriborsó és január 18-a között? Nem más, mint a Dugó-akció! Ahogy az akció idén 93 éves kezdeményezője és leglelkesebb hirdetője mondja:

„Minden zsidó menjen és egyen ezen a napon falafelt!”

A kezdeményezés idén az eddigieknél várhatóan jóval nagyobb méreteket ölt és Izraelen kívül is világszerte számos országban (pl. Franciaország, Dél-Afrika, Ausztrália, Svájc, Dubai, stb.) esznek majd Leitner Dávid, Dugó biztatására falafelt. Dugó napja nagy mértékben különbözik a legtöbb holokauszt-megemlékezéstől, Dugó ugyanis az életet ünnepli, saját megmenekülését és mindazokét, akik vele együtt túlélték a vészkorszak borzalmait, miközben nem feledkezik meg azokról sem, akik odavesztek.

A Dugó-akció, mint mondja „különleges nap, melyen emlékezünk mindazokra, akiket elindítottak a halálmenetben, ám nem élték túl és nem juthattak el Izrael Földjére és egyben megemlékezünk arról a több százezer túlélőről, akik túlélték az erőltetett meneteket és a lágereket. Felszólítom Izrael népének minden tagját, hogy most kedden egyen falafelt és tartsa észben: »Ám Jiszráel cháj« – Izrael népe él!”

1945. január 18-án, a budapesti gettó felszabadításának napján indították útnak Leitner Dávidot halálmenetben az auschwitzi megsemmisítő táborból. A kiéhezett, testileg legyengült, lelkileg összetört rabok közül csak néhányan élték túl a menetelést a mínusz 18 fokban.

„Csukott szemmel meneteltem. Az erős havazás miatt nem tudtam kinyitni a szememet. Menetelés közben elaludtam és az édesanyámról álmodtam. Mindig azt mondta, hogy majd Izraelben fogunk élni, és hogy Izraelben bilkelách – kis, kerek zsömlécskék – nőnek a fákon.”

A Dugó becenevű ifjú túlélte a menetet és testvérével együtt alijázott, vagyis Izraelbe költözött. Amikor alijázása után Dugó először látogatott el a jeruzsálemi Mácháne Jehuda piacra, vége megtalálta, amit a Birkenauban meggyilkolt édesanyja annyit ígérgetett gyerekkorában, a kis, kerek gombócokat. Vagyis a falafelgolyókat.

Nem sokkal később határozta el, hogy a halálmenet napján ő az életet fogja ünnepelni.

A kezdetben csak a családjára kiterjedő emléknap ünneplésébe eleinte csak kedvenc asdodi falafelezőjük közönségét vonták be,

David „Dugo” Leitner

később egyre jobban kiterjedt a mozgalom. Ma Izraelben országszerte ezrek vesznek benne részt vidám falafelezéssel és falafelosztással iskolákban, katonák között és számtalan más helyen. Idén először nemzetközi vizekre merészkedik az akció és a várakozások szerint egy tucatnál is több országból több ezren csatlakoznak majd a falafelezéshez.

A mivcá Dugó, vagyis a Dugó-akció a túlélésről szól. Leitner Dávid a holokauszt során nem egyszer menekült meg csodás módon, szó szerint utolsó pillanatban, büszke zsidóként, ajkán a huszadik zsoltár szavaival. Hite, humora, ereje, mindvégig töretlen maradt és részben ebből fakad az a meggyőződése, hogy ha az Örökkévaló ennyiszer megmentette az életét, akkor neki kötelessége megszentelni az Ő nevét, és az életét a kidus Hásem – Isten Nevének megszentelése jegyében kell leélnie. Akárhova megy, akármilyen összetételű közönség előtt beszél is, legyenek azok gyerekek, katonák, vagy járókelők, akik az általa szponzorált falafelt fogyasztják, nem mulasztja el kijelenteni: ám Jiszráél cháj! – Izrael népe él!

Nem véletlen, hogy a Dugó-akciónak is ez a jelszava: ám Jiszráel cháj! Még sok-sok falafelezős évet kívánunk Dugó Leitnernek!

Olvasóinknak pedig mi mást is ajánlhatnánk, mint falafel receptet? Jó étvágyat, ám Jiszráel cháj!

Falafel

Párve, tojásmentes

  • 2 pohár száraz csicseriborsó (ebben a receptben nem helyettesíthető konzervvel)
  • 2 fej hagyma
  • néhány evőkanálnyi felaprított petrezselyem
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 2 ek. liszt (gluténmentes változathoz csicseriborsó liszt)
  • 2 kk. őrölt római kömény
  • Só, bors, őrölt koriander, ízlés szerint
  • Olaj a sütéshez

A csicseriborsót átöblítjük, majd 12 órára vízbe áztatjuk (az áztatóvizet később levesek készítéséhez használhatjuk fel). Egy fél nap elteltével leszűrjük, a szemeket alaposan átnézzük, nehogy bogaras legyen. A csicseriborsót aprítógépbe vagy konyhai robotgépbe tesszük (ha nem elég nagy a gépünk, több adagban is felapríthatjuk). Sűrű paszta jellegű péppé dolgozzuk, majd tálba tesszük. A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát megtörjük (ezeket a csicseriborsóhoz is adhatjuk, és felapríthatjuk egyszerre). Ha az aprítógépben nem válik elég pépessé a csicseriborsó, botmixerrel krémesíthetjük egy kissé a tálban. A lisztet, a sót és a fűszereket a tál tartalmához adjuk, összekeverjük, és nedves kézzel diónyinál kicsit nagyobb gombócokat formázunk. Ha véletlenül nem állnak össze a golyók, adhatunk a masszához még egy-két kanál lisztet, de erre általában nincsen szükség. Egy széles serpenyőben felhevítünk kétujjnyi olajat, majd a forró olajban néhány perc alatt a golyók mindkét oldalát barnára sütjük. Papírtörlőn leitatjuk a felesleges olajat, pitában, izraeli salátával, humusszal, tchinával kínáljuk.

 

Fotók: American Society for Yad Vashem, Israel Defense ForcesIsraeli Navy זרוע היםסרוגים, Facebook

Megszakítás