Szentek legyetek!
Magyar nyelvű ismeretterjesztő művek a mikvébe járó asszonyoknak (II. rész)
A sorozat előző részében1 elkezdtük felrajzolni azoknak a magyar nyelvű ismeretterjesztő műveknek a történetét, melyeket a mikvébe járó asszonyoknak állítottak össze és részletesen bemutattuk egy sok szerkesztést és újbóli kiadást megélt műnek az útját. A budapesti székhelyű, Orthodox Központi Bizottság Rabbikollégiuma által kiadott A zsidó házasélet törvényei (megjelent 1938 körül egy 1909-ben kiadott mű alapján) nem az egyedüli a magyar nyelvű mikve-füzetek sorában: az alábbiakban további két hasonló kiadványt szeretnék bemutatni.
Chovát násim – A nők kötelessége
Az első címe םישנ תבוח [A nők kötelessége] – Vallástörvények az izraelita házaséletre vonatkozólag címet viseli. A bevezetőben is megfogalmazott célja, hogy elérje a jiddisül olvasni nem tudó közönséget is: „…Ezeknek előre bocsátásával megkezdjük ezen törvény szabályait részletesen ösmertetni azokkal, kik a szokásos (zsidó) zsargon nyelven irt ezen törvény szabályait nem olvashatnák, azon megjegyzéssel, hogy e mellett szükséges még némely fontos kérdésben élő szóval is magukat ezen szent törvényt értő rokonok, ösmerősök által tájékoztatni”.
A Chovát násim nagyobb részt a nidá és a mikve törvényeivel foglalkozik, az ennek szentelt tíz fejezet után következik két fejezet a „kisózásról”, majd még egy a „cháló” tésztaáldozatról.
A 44 oldalas kiadvány „Nyomatott és kapható Kohn Sámuelnél Székelyhídon”, ám a szerzőjéről csak annyit tudunk, amennyi a címlapon szerepel: „Kidolgozta: egy orthodox rabbi”.
A könyvet átolvasva sem találtam semmi utalást, ami felfedné a szerző kilétét. Azonban a folyamatosan jelölt héber nyelvű forrásokból látszik, hogy valóban egy nagytudású ortodox rabbiról van szó, aki nemcsak a Sulchán áruchban és annak kommentrájaiban volt járatos, hanem a későbbi responsum irodalomban is. Ilyen művek közül idézi más egyebek mellett például Schreiber-Szófer Mose (1762–1839) pozsonyi rabbi Chátám Szoférét2, Chájim Halberstam újszandeci rabbitól (1797–1876) a Divré Chájimot3,Panet Menáchem Mendel (1818–1884) dési rabbi Sáré cedekét4, Spira Cvi Hirs (1850–1913) munkácsi rabbi Dárké tsuvá című háláchikus művének első kötetét, ami Vilnában jelent meg 1893-ban5 valamint Hurvitz Pichász (1858–1938) nagyváradi dáján Pitchá zutá című háláchikus művének első kötetét, ami Munkácson jelent meg 1902-ben6.
Egy helyen szerzőként dr. Kohn Sámuelt (1841–1920), a híres pesti neológ rabbi-tudóst említik, ezt azonban kizártnak tartom, mert a könyvnek sem a tartalma, sem a stílusa nem jellemző rá. Úgy vélem, a téves azonosítás két lépcsőben zajlott. Először elterjedt, hogy maga a kiadó, a székelyhídi Kohn Sámuel a szerző, majd később a mendemonda „áthelyezte” őt Budapestre, és így lett a névrokonság miatt dr. Kohn Sámuel „gyanúba fogva”.
Úgy vélem, a szerző egy ismert ortodox rabbi lehetett, aki nem akarta nyilvánosan vállalni, hogy magyar nyelven írt könyvet, mivel, ahogy erről az előző részben7 már írtunk, ez nem volt elfogadott a korban. Ha találgatnom kellene, akkor arra tippelnék, hogy a szerző Rosner Jehudá (1879–1944), aki 1905-től volt a Székelyhíd ortodox főrabbija8, aki az inkognitója megőrzése érdekében megállapodást kötött egy helyi könyvkiadóval, hogy ő jelentesse meg és terjessze a művet. Annál is inkább valószínű ez, mivel több helyen is láttam, hogy Rosner rabbi sógoraként hivatkozik9 Kohn Sámuelre (héber nevén: Sábtáj Kohn10 [lásd illusztráció]11). Kohn 1928-ban kezdett kiadni héber nyelvű könyveket12 is, azután, hogy sok éven keresztül megjelentetett más műveket és képeket nyomdájában13. Ezek után még inkább lehetséges, hogy Rosner rabbi a sógorával adatta ki a saját magyar nyelvű könyvét14, azonban erre nincs bizonyíték. Időközben megtaláltam a könyv egy példányát a Refaeli Auctions 8. árverési katalógusában15, ahol Rosner rabbi szerepel mint a könyv szerzője. Úgy vélem, a fenti gondolatmenet alapján tekintették őt a szerzőnek.
Mivel a könyvnek nincs feltüntetett szerzője, aki a benne foglaltak hitelességéért jótállna, szükség volt rá, hogy más módon győzzék meg az olvasókat erről: erre szolgálhatnak a folyamatosan, minden összetettebb kérdésnél megjelölt héber nyelvű források. Egyértelmű, hogy ez a többi rabbinak szól, hogy hitelesnek, megbízhatónak tartsák a könyvet. Ebben tér el ez a kiadvány a fentebb említett A zsidó házasélet törvényei kiadványtól, amelyben egyáltalán nincsenek jelölve a források. Úgy vélem, ennek oka az, hogy annak a címlapján fel van tüntetve a három rabbi neve, akik felelősséget vállaltak érte.
A megjelenés éve nincs jelölve a könyvben. Az Országos Széchényi Könyvtár körülbelül 1900-ra datálja, de fent már rámutattunk, hogy idéz olyan művet is, amely először 1902-ben jelent meg, ezért biztos, hogy ez a kiadvány később jelent meg.
A könyvnek sikere volt, úgy tűnik, hogy még legalább két kiadást is megélt, amire fennmaradt példányok kétféle címlapjából következtetek. A Széchényi könyvtárban található példányának nem a fenti, hanem a következő címlapja van:
A sikerének további bizonyítéka a következő két forrás, ahol a kiadvány széles körű terjesztéséről esik szó.
A Vájlákét Joszéf Bonyhádon megjelenő rabbinikus folyóirat 5673. áv 1-jei (1913. augusztus 4.) számában „rövid beszámoló” jelent meg a Mácháziké Hádász tevékenységéről, és ott16 a következő szerepel: „Ki is nyomtatták Chovát násim füzeteket az ország nyelvén, és terjesztették ezerszámra”.
Melyik füzetről van itt szó?
Fentiek alapján kezdtem el a könyv jiddis nyelvű kiadást keresni. Úgy tűnik, ugyanezzel a címmel kettő is megjelent akkoriban Vácott, mindkettő németes jiddis nyelven.
Az egyik szerzője Lichtenstern Mose Wolf (1855–1921)17 ürményi rabbi volt. Ezt 1912-ben18 jelentette meg a nyitrai Mácháziké Hádász Egyesület. A másik, szintén váci kiadású, jiddis nyelvű Chovát násim évszám nélkül jelent meg. Szerzője Müller Simon, farkasdi dáján19. Mivel a beszámoló arról a füzetről beszél, amit ők „ki is nyomtattak”, biztos, hogy a Lichtenstern rabbi-féle füzetről van szó, amit ők adtak ki.
De valami még mindig nem teljesen világos itt, hisz a Chovát násimnak a jiddis nyelvű verzióját adta ki a Mácháziké Hádász, a magyar nyelvűt („az ország nyelvén”) nem ők, hanem Kohn Sámuel jelentette meg! Noha elképzelhető, hogy van egy másik, eddig nem ismert, magyar nyelvű Chovát násim című kiadvány, de valószínűbbnek tartom, hogy egy kalap alá vették itt mindkét azonos című könyvet, a jiddis nyelvűt, amit ők adták ki és a Kohn Sámuel által kiadott székelyhídi magyar nyelvűt. Ha ez igaz, akkor biztosan ki lehet mondani, hogy ez a Kohn Sámuel-féle füzet legkésőbb 1912 körül jelent meg, de semmiképpen nem korábban, mint 1902.
A fentiek alapján meg lehet válaszolni egy furcsa jelenséget. A sorozat előző részében írtunk arról, hogy már 1909-ben felmerült a Mácháziké Hádász Egyesület részéről az igény egy magyar nyelvű ismeretterjesztő munkára a mikvehasználatról. Azonban az egyesület csak 1920-ban jelentetett meg a témában egy magyar nyelvű könyvet Szugá básosánim címmel – kérdés, miért csak tizenegy évvel később léptek. Úgy vélem, az a magyarázat, hogy időközben székelyhídi kiadványt használták.
Dédnagyanyám öccsének, Grünwald Eliezer Dávid (1867–1928) szatmárnémeti főrabbinak egy 1921-ben elhangzott, Peszách előtti dróséjához írt jegyzetei között az alábbi utalást találtam20: „…jöjjenek átvenni a Chovát násim című könyvet, amit beszereztem, hogy terjesszem Jáákov házának [ez a kifejezés a zsidó nőkre vonatkozik általában21 – O.B. megjegyzése], akár jiddis nyelven, akár az ország nyelvén azok számára, akik nem tudnak jiddisül”. Nem lehet tudni, hogy a fent említett két jiddis verzió melyikét terjesztette Grünwald rabbi, de itt is, ugyanúgy, mint fent, úgy vélem, kijelenthetjük, hogy mivel nem ismerünk másik magyar nyelvű kiadvány Chovát násim címmel, az említett mű a Kohn-féle könyv lehetett. Ebből látszik, hogy annyira hitelesnek tartotta ezt a magyar nyelvű művet, hogy ő maga vállalta a terjesztését saját városában.
Nehezen tudom elképzelni, hogy minden kétséget kizáróan fény derüljön még a magyar nyelvű Chovát násim szerzőjének kilétére.
Ohel Ráchel – a zsidó családi otthon22
Ezt a művet Schück Bráchjá [Bernát] (1895–1941) temesvári rabbi írta édesanyja, Ráchel emlékére – innen a könyv címe: „Ráchel sátra”. A rabbi a trianoni határok miatt nem tudott eljutni édesanyjához, amikor értesítették, hogy haldoklik, ahogy az Előszóban írja: „…midőn váratlanul kaptam a távirati értesítést, hogy édes jó Anyám súlyos beteg lett, jöjjek mielőbb haza. Az állomáshoz futva felszállhattam még az indulásra készen álló vonatra, ami az én fájdalmasan kínos izgatottságomat némileg enyhitette, reményt adva, hogy 14 óra múlva viszontlátom jó Anyámat. De a határ őrei a távirat szomorú szövege és könyörgésem dacára nekem nem engedték meg a szülőhazám határain való belépést, passzusom dacára, vízum hiányában… Igy bizony meg lettem fosztva gyermeki kötelmem teljesitésétől, olyasmitől, amit én a gyarló földi létben többé nem pótolhatok… Jó Anyámat, a 85 éves matrónát is igen megrendítetté értesítésem, hogy visszaküldtek a határról és csak három nap múlva juthatok hozzá vízumosan. Ez a hír végleg elvette jó Anyám erejét és szó szerint mondotta: …három nap múlva én már nem leszek e földön…”.
A 158 oldalas mű több témával foglalkozik, mint az eddig vizsgált kiadványok. A hosszú előszó és bevezetés után olyan fejezetcímeket találunk, mint „A Zsidóság viszonya a többi felekezethez”, „Az ember”, „Jiszroél kiválasztottsága” stb. Ezek mellett több mint 30 oldalon keresztül foglalkozik a házassági törvényekkel, aztán a nidá törvényeit vizsgálja. Ezek után további nőket érintő témák következnek: „Az áldott állapotú nő”, „A gyermekágyas időszak”, „A Cháló törvénye” és „A Sábbosz gyertyák gyújtása”.
A könyv sok lábjegyzettel van ellátva, ezekben a szerző magyarul jelöli meg a forrásokat és idéz rabbinikus és világi irodalomból. Mivel az előszó23 „5668 Mönáchem Ov”-ra van datálva, sejteni lehet, hogy körülbelül 1929-ben jelent meg a könyv.
Az, hogy Schück rabbi magyar nyelven írta a könyvét, nem meglepő, ha tudjuk, hogy apja, Schück Slomó Cvi (1841–1916), aki hosszú éveken keresztül volt karcagi főrabbi, ortodox rabbi létére sokkal nyitottabb volt a kortársainál, héber nyelvű könyveiben sokszor idézett világi történelemről és kultúráról szóló művekből is. Az ortodox neológ kettéválásról is az volt az álláspontja, hogy közelednie kellene egymáshoz az irányzatoknak és nem szabad éles szakadékot képezni közöttük24. Emiatt sok ortodox rabbi elzárkózott tőle és a könyveitől, mondván, hogy nincsenek teljesen rendben a hitelvei25. (Bráchjá rabbi édesapja védelmében még egy külön kis könyvet is megjelentetett 1912-ben26.)
Schück Slomó Cvi rabbi „fiai nevelésében hűséges volt elveihez”, ahogy arról egy visszaemlékezés is tanúskodik27: „Fiai, Bernát és Mór, kiket rabbiknak szánt, az otthoni talmudtanulással egyidőben a helybeli gimnáziumban iskoláztak, ami egyedül elegendő volt arra, hogy a korabeli orthodoxia kiközösítse. Azután jesivákba küldte fiait, előbb az országban, majd Frankfurtba, a magyar származású dr. Horowitz rabbihoz. Onnan mint világi tudományokban is jártas rabbik tértek vissza. Schück Bernát előbb Székesfehérváron, majd Temesváron volt rabbi, Schück Mór pedig apja utóda a karcagi rabbi állásban”.
Mindezekből érthető, hogy egy ilyen fontos ügyben, mint a magyar zsidó nők megismertetése a mikve törvényeivel és más, nőkre vonatkozó előírásokkal, Schück Bráchjá rabbi könnyen felvállalhatta egy magyar nyelvű mű megjelentetését nem anonim módon, hanem a saját neve alatt.
1 Egység 143. szám 19–22. oldal; 2 Chovát násim 7–8. oldal; 3 Uo. 8. oldal; 4 Uo. és 32. oldal; 5 Uo. 41. oldal; 6 Uo. 7. és 15. oldal; 7 Egység uo. 19. oldal; 8 Apósa, Kohn Peszách Jehudá rabbi utódjaként, aki 1869-től haláláig volt ott rabbi (Cháchmé Tránszilvánia 2. rész 125. oldal); 9 Lásd lent a 10. lábjegyzetben és az ajánlásában (hászkámá) a Dárké jösárim című könyvhöz. Lásd még Igrot Lechem Slomo 184. levél; 10 Meghalt 1943 – lásd Imré Jehudá a Tórához, Ácháré hetiszakasz végén, 234. oldal; 11 Forrása: Sulchán áruch, Orách chájim 1. kötet címlapja, ami a kiadásában jelent meg kb. 1940-ben. Lásd még Igrot Lechem Slomo uo.; 12 Cháchmé Tránszilvánia 1. rész 117. oldal végén; 13 Szerepel a „Melléklet a Magyar Könyvszemle 1898. évi IV. füzetéhez” listáján 14. oldal; 14 De az is lehet, hogy apósa, Kohn rabbi a szerző, aki fiával, Sámuellel adatta ki a művét. Mivel azonban nincs tudomásunk arról, hogy Kohn rabbi könyveket írt volna, inkább Rosner rabbira tippelek, akinek sok más héber nyelvű könyve jelent meg az évek során, lásd Cháchmé Tránszilvánia 2. rész 229–230. oldal; 15 233. tétel, nincs oldalszám; 16 168. oldal 11. paragrafus; 17 Róla lásd Álé zikáron 40. szám 49–52. oldal; 18 Ez derül ki a rabbik ajánlásainak (hászkámot) dátumáról és a Vájlákét Joszéf beszámolója is megerősíti; 19 Náftáli Ben-Menáchem szerint ez a füzet az 1930-as években jelent meg (lásd Sinai folyóirat 64. kötet 46. oldal 23. szám). A jiddis nyelvű Lexikon fun der jiddiser literátur (2. kötet 417–418. oldal) teljesen összekeverte az adatokat a füzetekről.; 20 Kerem löDávid, Moádim 2. kötet, 2008. kiadás, 515. oldal végén; 21 Lásd RáSI kommentárját a 2Mózes 19:3-hoz; 22 Köszönettel tartozom Carciente Joélnek, aki a gyűjteményéből rendelkezésemre bocsátotta ezt a könyvet; 23 13. oldal; 24 Lásd Cháchmé Hungárjá 1. rész 155–158. oldal; 25 Lásd uo. 158. oldal végén és írásom in: Heárot ubiurim folyóirat 926. szám 57–58. oldal 6. lábjegyzet; 26 Cháchmé Hungárjá uo. 51. lábjegyzet, lásd még Cháchmé Tránszilvánia uo. 255. oldal; 27 A karcagi zsidók története, Jeruzsálem 1977, 67–68. oldal.
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 149. szám – 2021. december 15.