A kézmosás szokása gyász után
próbálják betölteni. Ezek a „szellemi szennyeződések” elsősorban a kezekhez tapadnak, mivel azok vannak a leginkább kitéve a külvilágnak.
Ősi zsidó hagyomány
A kézmosás emlékeztet bennünket a Tóra azon előírására is, amikor egy elhagyott holttest kapcsán a város vénei mosták meg kezeiket, mondván:
„Kezünk nem ontotta e vért, és szemünk sem látta azt.”
Ez az aktus a felelősségvállalásról és a tisztaság visszaállításáról szólt, ugyanúgy, ahogy ma is tiszta lappal szeretnénk továbbmenni a gyász után.
Miért nem töröljük meg kezeinket?
Sok helyen nem szokás megtörölni a kezet kézmosás után. Ezzel jelezzük, hogy a gyász napját nem kívánjuk „letörölni”, hanem magunkkal visszük annak súlyát és emlékét. Aki mégis megtörli a kezét – például hideg időben –, az is próbálja ezt a gondolatiságot szem előtt tartani.
Nem adjuk tovább a gyászt
Érdekesség, hogy ilyenkor nem szokás kézből kézbe adni a kézmosó edényt. Ehelyett az edényt letesszük, és a következő maga veszi fel. Ugyanígy a temetésen a lapátot sem adjuk át kézből kézbe. A gyász fájdalma közös, de nem akarjuk azt szó szerint „továbbadni”.
A tisztulás három eleme
Vannak, akik a temetőből való távozáskor fűszálat és egy kis földet vesznek fel, és hátradobják maguk mögé. Ezt követi a kézmosás. E három elem: föld, növény és víz, a vöröstehén áldozatának tisztító hamvait idézi, mellyel a halál érintésétől való megtisztulást végezték.
Ne felejtsük el, hova tartunk
A kézmosás azt is üzeni, hogy az élet véges, a tetteinknek meg súlya van. Minden ilyen pillanat emlékeztet minket arra, hogy tisztán, szeretettel és felelősséggel szolgáljuk Istent.
Ahogy Jesája próféta mondta: „Megsemmisíti a halált örökre, és letörli az Örökkévaló Isten a könnyet minden arcról…” (Jesája 25:8)
Forrás: Chabad,org
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.