A színészt és televíziós személyiséget leginkább a Netflixen futó, Shtisel című – a háredi zsidóság életét bemutatni kívánó sorozatból ismerhetik a nézők.
Aloni a napokban ellátogatott az Ohelhoz, a Rebbe sírjához a New York-i Queensben, ahol tfilint rakott és imádkozott is.
A színész Uriel Wiegler rabbi, manhattani Chábád küldött kíséretében érkezett a különleges helyszínre. Tfilinrakás és imádkozás

után kvitlit is írt: áldást és sikereket kérő kis cédulát, melyet a szokásoknak megfelelően a síron helyezett el.
A színész, rendező és író szerepében is feltűnő Aloni Tel-Avivban született 1984-ben, nem vallásos családban. Anyja jogász, apja könyvelő, ő maga 2005 óta játszik filmekben és sorozatokban, melyek közül a Shtiselen kívül a When Heroes Fly című sorozatban bukkan fel rendszeresen.
A Chábád haszidizmus követői számára az Ohel, nagy kezdőbetűvel, a hetedik lubavicsi Rebbe, az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi nyughelyét jelenti New York Queens negyedének Montefiore nevű temetőjében. Itt temették el 25 évvel ezelőtt, 1994-ben, támuz hó 3-án (június 12.) apósa, a hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneerson rabbi mellett. A Rebbe gyakran, általában heti több alkalommal is ellátogatott apósa sírjához, és ott felolvasta a hozzá segítségért folyamodók kéréseit. A felolvasott üzeneteket utána darabokra tépte (nehogy bárki más is elolvashassa), és emlékként a síron hagyta.
A Rebbe 25 évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta zsidók és nem zsidók százezrei özönlenek évente az Ohelhez, hogy áldást, lelki és
spirituális útmutatást, vagy inspirációt nyerjenek a sírnál való imádkozás és cédulák elhelyezése által. Mielőtt az Ohelhez mennek, szokás pénzadományt adni, Tórát tanulni és spirituálisan felkészülni a látogatásra. Vannak, akik mikvébe mennek, tartózkodnak az evéstől, és a bőrcipőjüket is leveszik, mielőtt belépnek az Ohelbe.
A látogatóközpont a nap 24 órájában várja a Rebbe sírjához érkezőket. Azok számára, akiknek nincs lehetősége odautazni, az üzemeltetők biztosítják, hogy a postai úton, e-mailben, vagy faxon küldött kvitlijüket (a sírra tett kívánság-, vagy áldást kérő cédula) elhelyezik az Ohelban. A speciális kiképzés lehetővé teszi, hogy az Ohel egy részét kohénok, a bibliai Áron leszármazottai is látogathassák, akik egyébként nem mehetnek temetőbe, és nem érintkezhetnek más módon sem halottal, például nem lehetnek egy fedél alatt halottal. Ezért külön helyet képeztek ki a számukra a Rebbe sírjánál, hogy mégis ellátogathassanak oda.