A haszidizmus újéve, kiszlév 19. alkalmából egy női est szervezői arra kértek, tartsak előadást arról, milyen szerepe van a haszidizmus tanításainak a munkámban. 

 

A világ körülöttünk folyamatosan lüktet, változik, ingereket küld, amiket nekünk be kell fogadni, fel kell dolgozni ahhoz, hogy létezni tudjunk. Ha egy pillanatra megállunk, észre fogunk venni olyan dolgokat, amiket amúgy nem is realizálunk. Ha körülnéz a környezetében (igen, most ebben a pillanatban, ennek a cikknek az olvasása közben), akkor biztos, hogy meg tud nevezni néhány dolgot még az otthona ismerős tárgyai között is, amit eddig is látott, de nem vett észre. Ha egy pillanatra az olvasást félbehagyva lehunyja a szemét és a környezet zajaira figyel, meg fog hallani olyan neszeket, amelyek eddig nem jutottak el a tudatáig, ahogy jól odafigyelve a testén is észre tud venni néhány érzetet, mint a széktámla keménysége, a ruha érintése vagy éppen az újságpapír simasága a tenyere alatt.

Agyunk megszűri az információt, ami beáramlik a fejünkbe, máskülönben megőrülnénk a sok zajtól, látványtól és más ingertől. Ráadásul nem tudnánk észrevenni a fontos dolgokat: elvonnák a figyelmünket még a táncoló porszemek is, és nem látnánk a mögöttük levő falat, nekimennénk. Nem hallanánk meg a szirénát, nem éreznénk meg, hogy valami megszúrt, mert a lényeges információ elveszne a lényegtelenek között.

Napjainkban elviselhetetlenül sok információ ömlik ránk, sokszor korlátozás nélkül, aminek a feldolgozása gyakran fáradtságot, idegességet, figyelmetlenséget okoz.

Ezért különösen fontos, hogy olyan forrásokból informálódjunk, amely megbízható, hiteles, értékes információt közvetít. Az újságíró is tulajdonképpen egyfajta szűrő: rengeteg adatot bevesz, amit aztán értékel, osztályoz, válogat belőle, összepárosítja az összetartozókat és így adja tovább az olvasónak, akihez így olyan információ jut, amit megért és fel tud dolgozni. (Itt természetesen magas színvonalú klasszikus, kulturális vagy oknyomozó újságírásról, tudósításról beszélünk, nem bulvármédia által előállított silány anyagokról.)

Újságíróként nekem az a feladatom, hogy a zsidó világ értékeit és híreit szűrjem át és adjam tovább. Ami érdekessége a feladatnak, hogy én magam nem vagyok haszid és nagyon sok olvasónk sem az, mégis egyfajta csatornaként át tudom adni a haszidizmus üzenetét a zsidóság sok más fontos tudnivalójával. A háború előtt több színvonalas magyar nyelvű zsidó újság is létezett, én azt remélem, hogy az Egységgel sikerül ezt a hagyományt továbbvinni és értéket teremteni.

Az újságíró, ahogy fentebb említettem, egyfajta szűrő vagy csatorna, amin át eljut az információ az olvasóhoz. Az újságírónak emiatt – bár nem szakértője más dolgoknak – nagyon sok mindenhez kell értenie, egy széles körű tudás mellett rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy átlátja az összefüggéseket és képes leképezni ebből egy emészthető információt, és a segítségével az emberek olyan tudáshoz juthatnak hozzá, amivel előtte nem rendelkeztek – sőt, a maguk erejéből nem is tudtak volna hozzájutni.

A haszidizmusnak megszületésekor az volt az elképesztő, forradalmi gondolata, hogy a zsidóság legmélyebb tudását is el lehet juttatni az egyszerű emberekhez: a tóratanulás, a Talmud tanulmányozása és azon túl a misztikus tanok ismerete nem lehet elzárva a zsidóság széles tömegei elől.

A haszid rebbék „dolga”, hogy becsator­náz­zák a legmagasabb szintű tudást a követőik számára. Egy rebbe ugyancsak egy szűrő és egy csatorna, amin át a zsidóság mély összefüggései eljuthatnak az egyszerű emberekhez. Olyan tanításokat és összefüggéseket tud megérteni, aminek mi a közelébe se kerülhetünk a magunk erejéből, de a rebbék ezeket képesek összegyűjteni, rendezni és többé-kevésbé emészthető formában továbbadni. És noha véletlenül se szeretném azt mondani, hogy bármelyik kollégám vagy én megközelíthetnénk egy haszid rebbének a szintjét, mégis, nem lehet nem észrevenni ezt a hasonlóságot.

A spirituális érzékelésünk, akárcsak a fizikai érzékelésünk, korlátozott – azért, mert nem lennénk képesek feldolgozni ennél többet. Gondoljunk csak arra, hogy az Örökkévaló elrejtette az arcát a tóraadásnál és Mózesen keresztül szólt a néphez, mert a zsidók nem bírták elviselni a belőle áradó szentséget „élő egyenes adásban”. Ugyanakkor, ha egy pillanatra elcsendesedünk és kifelé figyelünk, észrevehetjük azokat a jelenségeket, amiket amúgy nem látunk-hallunk-érzékelünk.

Ha megfelelő csatornákat választunk, akkor azokon keresztül olyan értékes tudás tud beáramlani az életünkbe, melyekhez másként nem tudnánk hozzájutni.

 

 

 

 

 

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 149. szám – 2021. december 15.