A zsidó államban hosszú évek óta mintegy 40-60 ezer illegális menekült él, akik főként Eritreából és Szudánból érkeztek. Kiutasítani nem lehet őket, más afrikai országba pedig nem mennek, mert az életükért aggódnak.
Gyökeres változást nem hozhat, de ismét felpörgetheti az izraeli menekültügyi vitát, hogy megkezdődött az afrikai migránsok és menedékesek kiengedése az eddig zárt táborokból. Az érintett, mintegy 2500 menekültet – akiknek az ügye nem keverendő össze az Izraelben élő etióp zsidókéval – elsősorban a Negev sivatagban fekvő holoti táborban szállásolták el, ám egy két héttel ezelőtti bírósági döntés nyomán most szabaddá kell engedni az egy évnél régebb óta ott tartózkodókat, mivel a bíróság 20-ról 12 hónapra csökkentette a benntartás alkotmányosságát.
A döntés része az is, hogy a most kiengedettek – egyelőre határozatlan ideig – nem lakhatnak és nem vállalhatnak munkát a két fontos turistaközpontban, Tel-Avivban és Eilatban, ugyanakkor jogosultak havi 600 sékel (kb. 134 euró) segélyre. Ha ezt a tilalmat megszegik, Saharonimba, egy elzárt fogva tartást biztosító helyre viszik őket, míg a Holot tábort eddig napközben szabadon elhagyhatták, csak naponta háromszor kellett ott jelentkezniük. Aki elmulasztja az aláírást, könnyen letartóztathatják.
Az utóbbi évtizedben egyre nagyobb számú afrikai menekült lépett illegálisan izraeli területre az egyiptomi határ mentén, a hullám tetőpontján, 2012 elején a belügyminisztérium 55 ezer emberről számolt be. A zsidó állam a menekültáradat megfékezésére 2013 decemberére kerítést húzott fel az egyiptomi határ mentén, és a menekültek egy részét táborokban helyezte el. A kerítés létesítése óta drasztikusan visszaesett az illegális határátlépők száma.
A holoti menekültek kiengedése ellen a Tel-Aviv déli kerületeiben élők protestáltak, mivel a menekültek jelentős beáramlásától és a bűnözés növekedésétől tartanak. Tény, hogy már így is több tízezer, főként Eritreából, Kongóból és Szudánból érkezett, menekültstátusért folyamadott ember él és dolgozik a két városban, főként a vendéglátóiparban, de a hatályos törvények szerint nem lehet őket kizsuppolni, amíg életük a hazájukban veszélyben forog.
Az izraeli állam tavasszal megállapodást kötött Ugandával és Ruandával a menekültek egy részének befogadásáról, és meghirdette, hogy egyösszegű, nagyobb támogatást kap, aki kész alávetni magát az „önkéntes deportálásnak.” Civil szervezetek, köztük a The Hotline for Refugees and Migrants és az Amnesty International azonban élénken tiltakoztak a döntés ellen, mondván, a két megnevezett ország korántsem jelent garanciát arra, hogy nem toloncolják ki az érintetteket saját hazájukba. Másrészt a lépésben semmi önkéntes nincs, hiszen aki marad, elvileg azt kockáztatja, hogy az ugyancsak a Negevben lévő Saharonim börtön kemény körülményei közé zárják.
Az Izraelben élő afrikaiak számos alkalommal tüntetéseken hívták fel a figyelmet rendezetlen státusukra, őrizetbe vételükre („szabadságot igen, börtönt nem!”). A legnagyobb, menedékjogért folytatott tüntetésüket tavaly tartották több Tel-Aviv-i nagykövetség, valamint az ENSZ és az EU képviseletei előtt, azt állítva, hogy Izraelben nem veszik őket emberszámba. Izraeli politikusok viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a csupán nyolcmilliós Izrael arányában több menekültet fogadott be, mint az őt bíráló európai országok.
Izrael túlnyomórészt „dolgozó migránsoknak”, nem pedig politikai menekülteknek tartja az Afrikából érkezetteket, ezzel együtt a menekültek ügye nagyon érzékeny kérdés Izraelben. Sokak szerint a zsidó állam – amely történetéhez hozzátartozik a vészkorszak túlélőinek befogadása – köteles menedéket nyújtani az elnyomottaknak. Mások viszont attól tartanak, hogy túl sok afrikai befogadása megváltoztatja az ország zsidó jellegét, ezért határt kell szabni a nem zsidó menekültek befogadásának.
Zsido.com, MTI
Kép: Afrikai menekültek tüntetése Izraelben (fotó: MTI/EPA)