Mel Alexenberg művész és pedagógus rendkívüli életútja a brooklyni zsinagógától a negevi sivatagig vezet, ahol a Rebbe tanácsa nyomán egy elfeledett városból pezsgő egyetemi központ született.
Mel (Menachem) Alexenberg története egyszerre személyes és sorsfordító. A brooklyni zsidó kórházból, flatbushi zsinagógából és New York-i egyetemek világából indul, majd a Lubavicsi Rebbével való különleges kapcsolata egészen Jeruchámig, a Negev-sivatag egyik legszegényebb településéig vezeti. Itt, ahol akkoriban még áram sem mindenhol volt a Rebbe víziója és Alexenberg merészsége hat nap alatt alapított felsőoktatási intézményt, amely később egy egész város arcát formálta át.
A múlt zsidó helyszínei mind megváltoztak
Menachem Alexenberg a nevem, de sokan csak Melnek szólítanak. New Yorkban, a Brooklyni Zsidó Kórházban születtem, mely ma napság Ökumenikus Kórház néven üzemel. A bár micvámat egy flatbushi zsinagógában ünnepeltük, ahol a nagybátyám, Morris imádkozott. Ez az épület ma egy mecsetnek ad otthont. A feleségemet, Miriamot a Park Manor házasságkötő teremben vettem el, amit azután baptista templommá alakítottak át.
Ortodox cionista családban nevelkedtem. Jesivába jártam, majd a Queens Főiskolán tanultam biológiát. Később a Yeshiva Universityn szereztem pedagógusi végzettséget, majd a New York-i Egyetemen doktoráltam. Témám a művészet, a tudomány és a pszichológia kapcsolata volt.
A Rebbe nagy érdeklődést mutatott a kutatási területe iránt
A Rebbével először 1962-ben találkoztam. Bár nem voltak hászid gyökereink, a sógornőm férje egy lubavicsi jesivában tanult akkoriban, és ő ajánlotta, hogy látogassak el a Rebbéhez. Rendkívül érdekes beszélgetést folytattunk a művészet, a tudomány és a pszichológia, illetve a zsidóság összefüggéseiről. A Rebbe nagy érdeklődést mutatott a kutatási területem iránt, ami nem véletlen, hiszen ő maga mérnökként végzett és érdekelték a tudományok.
Az első találkozót még számos másik követte, továbbá élénk levelezésbe kezdtünk. Az egyik beszélgetésünk során a Rebbe mondott valamit, ami azután alapvetően meghatározta a gondolkodásomat. Rámutatott arra, hogy héberül az anyag (chomer) és a szellem (ruách) szavak betűi felcserélhetők, csupán egy betűt kell kivenni az elsőből.
„Mi a különbség a szellemi és az anyagi világ között?” – kérdezte a Rebbe
„Ez nézőponttól függ. Ha egy bizonyos módon tekintünk a világra, akkor az anyagi dimenziót látjuk. Ha azonban nézőpontot váltunk és egy másik, újabb és frissebb felfogással nézünk körbe, akkor a spiritualitást látjuk meg ugyanabban a világban. Az anyagi és a szellemi világ tehát nem két külön entitás. Az ember és a materiális dimenzió kapcsolata teszi szellemivé a világot” – adta meg a feleletet.
Ez volt az a tanítás, amiért azóta is mindig héber szavakra vagy a Tórából eredő gondolatokra alapozom a művészi munkáimat. Lehet, hogy valami olyasmit alkotok, amely modern technológiát vesz igénybe, de az alapot ez a gondolatsor jelenti.
„Egy alkalommal pedig az egész életemet megváltoztatta a Rebbe.”
Éppen a Columbia Egyetemen tanítottam, amikor azt éreztem, hogy vissza kell térnem Izraelbe. Ahhoz azonban nem volt kedvem, hogy a Tel Avivi Egyetemen folytassam a karrieremet. Nem akartam ugyanazt csinálni, mint New Yorkban. Radikálisan új élményre vágytam. Olyan helyet kerestem, ami New York szöges ellentéte. Így jutottam el Jeruchámba.
Jeruchám egy mindentől távol eső kisváros a Negev-sivatag közepén. Lakói Észak-Afrikából, leginkább Marokkóból érkeztek. Abban az időben Izrael egyik legnyomorultabb települése volt, komoly gazdasági, oktatási és szociális problémákkal. Más szóval, ha volt olyan hely Izraelben, ami a legkevésbé hasonlított New Yorkra, akkor ez volt az!
Egy úttörő terv megvalósítása
Mielőtt belekezdtem volna őrült tervem megvalósításába, kikértem a Rebbe véleményét. Ő a következőt mondta: „Szép gondolat úttörő szerepet vállalni. Az ön háttere lehetővé teszi, hogy hozzájáruljon Jeruchám fejlesztéséhez. Ha alapítana ott egy felsőoktatási intézményt, azzal egyetemi várossá tehetné Jeruchámot. Ez megállítaná az elvándorlást, sőt, máshonnan költöznének oda, hogy ott tanulhassanak. A diákok beáramlása megváltoztatná az emberek hozzáállását Jeruchámhoz”. Ezután olyan amerikai példákat sorolt fel, ahol kistelepülések váltak egyetemi városokká. Emlékszem, hogy jó példaként említette a floridai Gainesville-t, ahol hasonló folyamatok játszódtak le.
Megtettük tehát a nagy lépést, és a feleségemmel Jeruchámba költöztünk. Olyan lakásba érkeztünk, ahová még a villany sem volt bevezetve. A szombati sétánk közben a város déli részében láttunk egy nagy és új épület, feltehetően egy iskolát, mely üresen állt. Másnap megkérdeztem a polgármestert, hogy miért nem használják. Elmondta, hogy az izraeli bürokrácia miatt nem nyithatják meg az iskolát, melyet speciális igényű gyerekek számára építtetett az Oktatási Minisztérium. Jeruchámban ugyanis csak öt ilyen gyerek él, akiket Dimonába utaztatnak minden nap, ahol már működik egy ilyen intézmény. A helyi épület tehát kihasználatlanul áll.
„Adja nekem az iskolát. A Lubavicsi Rebbe az tanácsolta, hogy alapítsak itt egy felsőoktatási intézményt.”
Erre a következő ajánlatot tettem a polgármesternek: „Adja nekem az iskolát. A Lubavicsi Rebbe az tanácsolta, hogy alapítsak itt egy felsőoktatási intézményt. Ez az épület tökéletesen megfelelne a célnak”. Ő erre így felelt: „Vigye. Nagyon kérem, vigye”.
Két nappal később egy kanadai csoport érkezett a városba és a polgármester engem kért fel tolmácsnak. Örömmel vállaltam el a feladatot. Elmeséltem a kanadaiaknak, hogy mire készülök a Rebbe ötlete alapján, mire lelkesen megígérték, hogy biztosítják az anyagi hátteret.
Ezután már csak az oktatók toborzása volt hátra. Ehhez egy barátom, a Bár Ilán Egyetemen tanító Tuvia Bár Ilán segítségét kértem, aki felajánlotta, hogy lehetnénk az egyetem negevi kirendeltsége, s ezzel biztosíthatnánk az akadémiai akkreditációt.
Pár hónappal később 400 diákkal indult a tanév
Egy felsőoktatási intézmény megalapítása általában évekbe telik. Szerezni kell egy épületet, biztosítani a költségvetést, akkreditációról gondoskodni. Nekünk azonban mindössze hat napra volt szükségünk mindehhez! Néhány hónappal később négyszáz diákkal indítottuk el a tanévet!
Ez a hatalmas csoda a Rebbe kreatív gondolkodásának volt köszönhető. Rendkívül színes és széles képzelőerővel rendelkező ember volt. Hatalmas gondolati ugrásokra volt képes, és meglátta a kapcsolatot a látszólag egymással össze nem függő dolgok között. Itt az oktatásban rejlő lehetőségeket társadalmi és gazdasági kérdésekkel, valamint Izrael fejlődésével kötötte össze.
Senki sem gondolta volna, hogy ez lesz Jeruchámból
Mindig is szokatlan módon gondolkodott. Az volt az ötlete, hogy Izrael legrosszabb hírű városában kell egyetemet alapítani. Egy olyan helyszínen, amelyikről senki más nem gondolta volna, hogy alkalmas lehet egy felsőoktatási intézmény befogadására. A Rebbe azonban figyelembe vette az összes lehetséges aspektust és tudta, hogy egy ilyen lehetetlennek tűnő kezdeményezés miként formálja majd át a település megítélését.
Manapság Jeruchám egy virágzó és gyönyörű kisváros. A fiam is ott él a családjával és nagyon boldogok. Mindez a Rebbe bölcs előrelátásának köszönhető.
Mel (Menachem) Alexenberg művész, író és oktató, a művészet, a tudomány, a technológia és a kultúra találkozási pontjainak kutatója. Hét könyvet írt, alkotásai több mint negyven múzeumba jutottak el. Az interjú 2014 júliusában készült. Forrás: JEM.tv
A borítókép illusztráció. Jeruchám határában készült egy madárrajról. Forrás: PHOTOSTOCK-ISRAEL / SCIENCE PHOTO / PSI / Science Photo Library via AFP
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.