Egy évszázaddal azt követően, hogy a kommunisták bezárták Szibéria minden zsinagógáját, új zsidó központot adtak át Szibéria egyik legrégebbi városában, Tomszkban – olvasható az Arutz7 oldalán. A zsinagógák bezárása fájdalmasan érintette a helyi zsidó közösséget, melynek nagy részét kantonisták tették ki: olyan leszerelt katonák, akiket még gyerekkorukban elraboltak vagy kényszerrel hurcoltak el és ezután besoroztak a cári hadseregbe, elszakítva őket családjaiktól, közösségeiktől és hitüktől is. A kényszerű katonai szolgálat hosszú évei után sokan Tomszkban telepedtek le és visszatértek őseik hitének gyakorlásához.

Levy Kaminetzky Facebook

Az új, több mint kétezer négyzetméter alapterületű oktatási központot a Chábád-Lubavics mozgalom vezetői nyitották meg. A több mint négyszáz fő részvételével lezajlott ünnepélyes megnyitón részt vett Berel Lazar, Oroszország főrabbija, aki egyenesen Moszkvából érkezett a ceremóniára.

Berl Lazar/Wikipédia

A központban kétszáz gyerek vesz majd részt különféle foglalkozásokon, szakkörökön és egyéb összejöveteleken. Az épület egy három csoportból álló óvodának is helyet ad. Az intézményben robotikával foglalkozó laboratórium, kerámiaszakkör számára alkalmas eszközökkel felszerelt munkaterület és pingpongasztalok is találhatók, a berendezés pedig a legmodernebb irányvonalakat követi. Az új oktatási központot rendszeresen látogató kétszáz zsidó gyermek mellett még bőven marad az épületben szabad kapacitás, és különféle délutáni foglalkozásokon nem-zsidó fiataloknak is biztosítanak programokat, mesélte Levy Kaminetzky rabbi, a Tomszkban tevékenykedő Chábád küldött, és hozzátette: „Az egész épület zsidó adományozók adományaiból épült, és ez igazán csodálatos”.

Levy Kaminetzky rabbi és családja/Levy Kaminetzky Facebook. Rengeteg fotót talál még a rabbi Facebook oldalán, klikkeljen a képre.

Szibériában Noviszibirszkben és Krasznojarszkban is működik zsidó oktatási központ, ezek azonban jóval kisebbek most megnyitott tomszki társuknál. Tomszk – kantonista zsidó közösségével – az oroszországi zsidóság kitartásának szimbóluma lett. Azoké a zsidóké, akik évszázadok üldöztetése és elnyomása ellenére is kitartottak hitük és kultúrájuk mellett. A helyi zsidóság ingatlanait 1999 óta több lépésben adta vissza az állam a helyi zsidóknak. 2018-ban adták át például a Katonák Zsinagógáját, a kantonisták alaposan megrongált állapotú, fából készült épületét. A kantonisták úgy érezték, hogy a helyben működő közösség nem fogadja jó szívvel az új jövevényeket, ezért építették saját kezükkel maguknak ezt a zsinagógát, minden egyes díszt, Dávid-csillagot és egyéb dekorációt saját kezükkel faragva ki az építkezéshez használt faanyagból. Megőrzési munkálatai a mai napig tartanak.

Renoválják a szibériai fazsinagógát

Két évvel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy a szibériai Tomszk különleges fazsinagógája visszakerült a helyi, mintegy ezer főt számláló hitközség kezébe. Az épületet a XIX. század végén emelték a kantonisták, ezért a környéken Katona zsinagógaként emlegették. A kantonisták a cári hadseregbe még gyerekként besorozott katonák voltak. A zsidó közösségeknek minden ezer főre tíz gyermeket kellett … Olvass tovább