Hanukai csodák

Bár az elmúlt héten érezhetően alábbhagyott a terrorhullám, így is bővelkedett a hét merényletekben, illetve még időben megakadályozott támadásokban. A helyszínek sem változtak: Hevron és környéke, Jeruzsálem, a somroni utak és Afula.

A legsúlyosabb merénylet a Somronban történt: két zsidó települést összekötő úton nyitottak tüzet terroristák egy izraeli házaspár autójára. A férfi súlyosan, felesége könnyebben sérült meg. A férfi életben maradását hanukai csodának tartják az orvosok, mivel a fejébe csapódott lövedék nem hatolt el az agyáig, hanem a koponyacsontban megállt.

Avigdor Liebermann, egykori külügyminiszter a lövöldözés helyszínén tartott beszédében kiemelte, hogy a korábban kizárólag izraeliek által használt út nemzetközi nyomásra történő megnyitása a Palesztin Hatóság lakosai számára végzetes hiba volt. Néhány nappal a támadás után az utat ismét lezárták az arabok elől.

12347591_757768934367512_5608895100057992690_n
Afulában három kést koboztak el arab terroristáktól, megakadályozva ezzel egy összehangolt támadást
Migron település rabbija egy másik lövöldözésről számolt be a héten, melyből csodás módon, karcolás nélkül menekült meg. Hazafelé tartva arab terroristák 20 golyót lőttek ki a kocsijára. Tíz lövedék is eltalálta az autót, több a szélvédőt ütötte át, de a rabbi egyáltalán nem sérült meg. A támadás után rögtön a legközelebbi katonai ellenőrzőpontra hajtott, ahol rémülten konstatálta, hogy a kocsit minden irányból golyók lyuggaták ki, de a vezetőülés sértetlen maradt.

Megtorlás

A Gázából átlőtt, izraeli területen földet érő rakétát az izraeli légierő viszontcsapással torolta meg. Több terrorista házát is lerombolták Hevron környékén, szintén megtorlásként, illetve elrettentésként.

A terrorhullám, illetve az erre válaszként hozott minimum büntetés bevezetése miatt a fiatalkorúak börtönei jelentősen túlterheltté váltak az elmúlt hónapokban. A több száz fiatalkorú elkövető fogvatartásán kívül oktatási és szociális feladatokat is meg kell oldani a börtönökben, azonban ezekre egyelőre nem áll rendelkezésre kellő létszámú szakember.

Külön problémát okoz a 11 éves, Piszgát Zeev-i elkövető esete, mivel ő túl fiatal ahhoz, hogy a fiatalkorúak börtönében helyezzék el, de túl idős ahhoz, hogy minden további nélkül szabadlábra helyezzék. A gyermekek gyűlöletre nevelése nem áll meg a Palesztin Hatóság határainál: Haifában egy szállítmány terroristának öltöztetett játékbabát foglaltak le, melyeket izraeli arab gyermekeknek szántak.

Folytatódik a nyári dumai gyújtogatás zsidó gyanúsítottainak szomorú története. Egyiküket bizonyítékok híján elengedték ugyan, de a többieket (szintén bizonyítékok nélkül, puszta feltételezés alapján), továbbra is embertelen körülmények között tartják fogva. Ezen a héten azt is megtagadták tőlük, hogy hanukai gyertyát gyújtsanak. A család és a barátok egyaránt tiltakoznak a körülmények ellen.

Zsidó kórház, palesztin kórház

Az északi határon komoly katonai biztosítás mellett hoztak át egy súlyosan sérült szír felkelőt, aki ezután ellátást kapott egy izraeli kórházban. A szíriai konfliktus kezdete óta mintegy kétezer szír felkelőt, vagy civil sérültet ápoltak izraeli kórházakban.

Nagy médiafigyelmet és sok gúnyos megjegyzést váltott ki néhány nappal ezelőtt annak az amerikai baloldali aktivistának az esete, aki súlyos autóbalesetet szenvedett, de visszautasította a helyszínre néhány perc alatt kiérkező Vörös Dávidcsillag mentőseinek segítségét, illetve azt, hogy izraeli kórházba szállítsák. Inkább megvárta, míg megérkezett a Vörös Félhold mentője, és Ramallahba vitte.

Levett zászló

Komoly indulatoakt kavart a Háárec New Yorkban megrendezett konferenciája, melyen a palesztin ügy prominens zsidó támogatói kaptak szerepet, például Gideon Lévi és Amira Hász. Különösen pikánssá tette a helyzetet a Palesztin Hatóság főtárgyalója, Saeb Erekat, aki a megjelenését az izraeli zászló levételéhez kötötte. A konferencia szervezői gondolkodás nélkül eleget is tettek a kérésének, mely hatalmas felháborodást keltett az izraeli jobb- és baloldalon egyaránt, hiszen ezzel a lépéssel az újság a zsidó állam legitimitását kérdőjelezte meg. Reuven Rivlin államelnök is hivatalos volt a konferenciára, és a jelentős izraeli tiltakozás ellenére részt vett és fel is szólalt ott. Az államelnököt azért a beszédéért is sokan kritizálták, melyet Barack Obama elnök jelenlétében mondott el egy hivatalos hanukai gyertyagyújtáson. Rivlin úgy alakította át a hanukai történetet, hogy az az amerikai hallgatóság számára is kellőképpen befogadható és politikailag korrekt legyen.

Mindeközben egy Vibe Israel nevű szervezet éppen azon dolgozik, hogy Izraelt a maga valójában bemutatva pozitív képet mutasson a világnak az országról. Ennek érdekében a legalább százezer követővel rendelkező internetes blogok szerzői közül válogatnak ki 5-5 jelentkezőt, akik saját témájuk izraeli vetületével ismerkedhetnek meg egy néhány napos izraeli út során. A szervezők azt remélik, hogy pozitív tapasztalataik, élményeik és a saját érdeklődési körükben megszerzett új tudás nyomán több millió emberhez juthat el pozitív kép Izraelről.

Katonai fejlesztések

Egy izraeli fegyvergyártó cég új célzóegységet fejlesztett ki, amelyet a hadsereg a napokban kezd el rendszeresíteni a gépkarabélyokon. Az új fejlesztést más országok hadseregeinek is eladták, de a csúcsmodellt, mellyel különös pontossággal bemérhető a cél távolsága, csak az izraeli fegyveres erők kapják meg. A szerkezet apró eleme 2000 óra működési időt biztosít, ellentétben a korábbi, gyakran lemerülő darabokkal.

A hadsereg a Skyhawk nevű, 1967 óta használt harci repülőgépeit is lecseréli. Nyugdíjba helyezésük előtt magas rangú katonai tisztségviselők tettek búcsúkört a gépekkel izraeli katonai bázisok fölött.

A katonaság meghirdette a „hozz magaddal egy barátot” programját. Ennek keretében az újonnan besorozott fiatalok megjelölhetik három barátjukat, akikkel együtt szeretnének szolgálni. A program terjesztése érdekében több száz iskolába látogattak el a különböző, kevésbé gyakran választott katonai egységek tagjai, hogy népszerűsítsék saját egységüket, és növeljék a leendő katonák kedvét a szolgálatra.

Hanuka Izraelben

A kiszlév hónap 25. napján kezdődő hanuka a zsidó év egyik legvidámabb és legszélesebb körben megült ünnepe. A nyolcnapos ünnep legtöbb napja tanítási szünet az állami oktatási intézményekben. Számtalan helyen tartottak hivatalos megemlékezeséket, ezekből emelünk itt ki néhányat:

Többéves hagyomány nyomán, az ünnep második napján gyújtották meg a lángokat Jehuda és Somron vezetői és katonai tisztségviselők a bibliai Jehosua, az „első izraeli főparancsnok” sírjánál, az arab Kifl Háresz faluban.

66843050100855640360yes1130
A miniszterelnök chanukai gyertyát gyújt a Siratófalnál
A Siratófalnál minden évben hivatalos gyertyagyújtási ünnepséget tartanak. A gyertyákat vallási és politikai vezetők, valamint egyéb hírességek gyújtják meg. Az első estén Binjámin Netánjáhu miniszterelnök lobbantotta fel a lángokat. A harmadik napon ráv Dávid Lau, askenáz főrabbi, a negyediken ráv Stern, Jeruzsálem főrabbija, valamint Jicchák Herzog, az ellenzék egyik vezetője gyújtottak gyertyát. Az utolsó estén a csodálatos gyorsasággal felépült Náor Ben-Ezra kapta ezt a megtiszteltetést, aki a jövő héten ünnepli a bár micváját. Ő volt a néhány héttel ezelőtti Piszgát Zeev-i késeléses merénylet egyik súlyosan sérült áldozata.

Őt az első este is megtiszteltetés érte, a Hádászá kórház által rendezett, 3500 érdeklődőt vonzó gyertyagyújtáson is részt vehetett a terrorizmus más kiskorú áldozataival együtt.

img641805
A miniszterelnök chanukai gyertyát gyújt a Siratófalnál
Állati áldozatok

Miközben a lakosokat a késes merénylők veszélyeztetik, a Tel Aviv-i Járkon folyó lakóit egy ausztrál rákfajta terrorizálja. Az állat agresszivitásáról és szaporaságáról ismert. Valószínűleg egy állattartó dobhatta ki őket akváriumából, így most az akvárium halai helyett a Járkon folyó élővilágát pusztítják.

Az elmúlt hetekben nagy felháborodást váltott ki egy dokumentumfilm, mely a vágásra tartott csirkék kegyetlen tartási körülményeiről számolt be. 2016 elejétől életbe lép egy rendelet, mely szerint a csirke csomagolásán, a kósersági igazolás mellett, azt is fel kell tüntetni, hogy az állatvédemi felügyelet milyen minősítést adott a baromfitartás körülményeire. A besorolást csillagokkal fogják jelölni, az egy csillag nagyon rosszat, az öt kiválót jelent majd.

Elveszett törzsek

Izraelbe érkezett az Észak-Indiában az elveszett törzsek között számon tartott Bnéj Menáse törzs egy csoportja, akik hanukát, a szabadság ünnepét már izraeli állampolgárokként ünnepelhették. A törzsnek jelenleg mintegy 3000 tagja él Izraelben (elsősorban Jehudában, Somronban és a Gálilban), és mintegy 7000 tagja lakik Indiában, a burmai határ közelében. Az eddig érkezett csoportokat Izraelbe hozó Sávéj Jiszráel nevű szervezet az elkövetkező évek során a csoport minden tagját szeretné Izraelbe költöztetni.

Megszakítás