Megjelent az Egység magazin 121. száma

A most megjelent, augusztusi lapszám a holdraszállás 50. évfordulója alkalmából egészen a Holdig repít minket. Merthogy a zsidóságnak nemcsak különleges kapcsolata van ezzel az égitesttel, amely naptárunk hónapjait szabályozza, de természetesen az űrutazásról is van véleménye a háláchának. Kóser „űr-menü” híján igazi nyári „strand-menüt” kínálunk és a kicsiknek szóló mese is a Holdra emeli tekintetünket. 

Megemlékezünk a nemrégiben elhunyt nagynevű filozófusról, Heller Ágnesről is, felidézve azokat az eseményeket, amikor kapcsolódott az EMIH és a magyarországi Chábád mozgalom munkájához. A 90 évesen elhunyt filozófus utolsó interjúját a Neokohn internetes portálnak adta, melyből szintén felidézünk néhány gondolatot.

A Hold bebarangolása mellett olyan földi kérdésekről is beszélünk, mint hogy mit is jelent valójában a napjainkban nagyon divatos zsidó-keresztény kultúrkör kifejezés – ezzel folytatódik Köves Slomó rabbi Zsidók és a politika című nagy sikerű előadássorozatának ismertetése. A Judapest anno rovat kétrészes írással emlékszik meg a Magyar Tudományos Akadémia zsidó tagjairól: az első részben az MTA „jogos” és „jogtalan” tagjai mutatkoznak be nekünk. Éceszgéber rovatunkban a főszerkesztő írását olvashatják

  • Küldés emailben