A Magyar Tudományos Akadémia első száz éve zsidó szemmel – 1. rész

 

Amikor az Akadémia a centenáriumát ünnepelte, dr. Ballagi Ernő (1890–1944) ügyvéd, újságíró úgy számolta, hogy addig 22 zsidó származású és 20 zsidó vallású tagja volt a magyar tudomány fellegvárának. Őket idézzük és rájuk emlékezünk kétrészes cikkünkben. 

 

Társaságból Akadémia

Egy tudományos alapokon szerveződő társaság alapításának gondolata már a 18. század második felében felmerült, ám a megvalósításig még jó pár évtizednek el kellett telnie. Az alapkövet mondhatni Széchenyi István (1791–1860) gróf tette le, aki az 1825-ös országgyűlésen birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel, hogy megalapítsák a Magyar Tudós Társaságot. Széchenyi felajánlása más főnemeseket is az adakozásra sarkallt, így a társaság 1830-ban megkezdhette működését. 1840-ben a társaság nevét Magyar Tudományos Akadémiára (MTA) változtatták;1 még ebben az évben zsidó származású tagja is lett.

Ballagi Mór

„Jogtalan zsidók” az Akadémián: a bibliafordító

A Magyar Tudományos Akadémia „jogtalan zsidó” tagjainak sorát Ballagi Mór (szül.: Bloch Móric; 1815–1891) teológus, nyelvész nyitotta meg 1840-ben. Ballagi felvételét az Akadémia tíz kiemelkedő tagja, – közöttük Deák, Széchenyi és Vörösmarty – ajánlotta, miután Ballagi héberről magyarra ültette át Mózes öt könyvét, vagyis a Tórát, majd Jehosuá és a Bírák könyvét is.2

Ballagi a „jogtalan zsidók” sorát kezdte, hiszen felvételekor még 27 év volt hátra az emancipációs törvény elfogadásáig, vagyis lényegében Ballaginak nem voltak polgári jogai; vallási tekintetben pedig még 55 évet kellett várni a recepcióig, de ő ezt már nem élhette meg; igaz – sajnos – ezt már egyébként sem várta ki, hiszen röviddel az akadémiai tagsága után kitért a zsidó vallásból.

„Jogtalan zsidók” az Akadémián: Finály, Vámbéry, Falk

Ballagi után a második zsidó származású levelező tag 1858-ban Finály Henrik (1825–1898) klasszika-filológus lett, aki Óbudán látta meg a napvilágot, felmenői között volt klezmer, vagy ahogy akkoriban mondták: „zsidó-cigányprímás” kar­nagy

is.3 Finály kikeresztelkedett, 1853-tól Kolozsvárott élt, 1872-től az ottani egyetem – latin nyel­vészet – rendes tanára, egy ideig az egyetem rektora is volt.4

1860-ban harmadikként Vámbéry Ármin (szül.: Wamberger Her­mann; 1832–1913) orientalista, fel­fedező következett az Akadémia ezen sorában, akit 1876-ban rendes taggá is megválasztottak; a 20. századforduló valószínűleg egyik leginkább ismert magyar származású alakja volt. Igazi pályafutását Isztambulban kezdte meg, ahol a pasa titkára volt, mellékesen pedig megírta a német-török, török-német szótárat; a Times állandó munkatársa stb.5 Ami magánéletét illeti, többen tudni vélték, hogy áttért az iszlámra, ami valószínűleg, ha igaz is volt, akkor valamelyik úti kalandjához lehetett köthető, viszont sok zsidót megleptek temetésének körülményei:

„[…] mint reformátust temették el. Tudjuk, hogy mohamedán hitre tért, de hogy kereszténnyé lett volna, arról önmaga nem nyilatkozott. Mindazonáltal mint felekezet nem akarjuk reklamálni. De megállapíthatjuk, hogy fajilag a miénk volt s ebben a minőségében is azok közé tartozott, akik, mint Beaconsfield, faji származásukra büszkék voltak és inkább kérkedve, mint szégyenkezve vallották zsidó eredetüket.”6

1861-ben Falk Miksa (1828–1908) újságíró, politikus lett az Akadémia levelező tagja, akinek nagyságát mutatja, hogy bár kikeresztelkedett, halála mellett – kivételesen7 – nem tudott elmenni az Egyenlőség zsidó hetilap sem, és az alábbi nekrológot adta közre:

„Országos ügyek oszlopos emberének kidőltéről írtak e héten a lapok. Nagy munkásságot igazán tartalmas életet méltattak még az ellenfelei is méltó tisztelettel. A legnagyobb magyar publicista, politikai életünk egyik, a szó szorosabb értelmében vett irányító embere, a li­beralizmusnak legelső rendű tántoríthatatlan bajnoka: Falk Miksa, a próféták korát túlélve, váratlanul elhunyt. […]

Erőssége volt az országnak itthon és kifelé a nagy világban. Attól az időtől fogva, amikor, mint a pesti hitközség régi iskolai értesítőjében olvassuk, Falk Miksa a zsidó iskola növendéki közül különösen stílusgyakorlataival, amelyekért díjakat is nyert, kitűnt, a vezérlő publicista állásáig, de különösen a magyar királyné dolgozószobájába vezető magyar nyelvmesterségig, hosszú utat futott be. […]

Választania kellett a között, hogy törekvéseink, irodalmunk megismertetésével a nemzet érdekében álló azt a nagy hatást gyakorolhassa a királynéra, amelynek elkövetkezése miatt utóbb a magyarok szintjei közé iktatták e koronás mártírt, s a között, hogy jelentős pozícióban ugyan, de megmaradjon zsidónak. És hitét áldozta fel hazájáért. Eredményeiért dicsőítik emlékét, de hitének, ha elszakad is tőle, sohasem vált ellenségévé. Törhetetlen liberalizmusa mindig védői sorába állította. Lapja, a »Pester Lloyd«, ha­talmasság lett, szava messze hang­zó és nyomatékos, mai súlyát is Falk alapozta meg. Kétszeresen fáj­laljuk elhunytát, nemcsak mint ha­zafiak, kik a liberalizmus alkonyá­nak idejében nélkülözzük ennek egyik legkiválóbb bajnokát, hanem mint zsidó hitűek is, akik ugyancsak a tértvesztett liberalizmus korszakában többszörösen keserüljük meg, ha jó embereink a sorból kidőlnek.”8

Dr. Rózsay József

„Jogtalan zsidók” az Akadémián: a öregségkutató

1864-ben dr. Rózsay József (szül.: Rosenfeld; 1815–1885) gerontológust invitálták a tudomány hivatalos soraiba, amiben a legtöbben már a jogegyenlőség zálogát látták. Amikor az Akadémia elnöke üdvözölte Rózsayt az illusztris társaságban, hangsúlyozta, hogy „nem mint zsidót, hanem Rózsayt, a tudóst hívták meg”.9 Zárójelben megjegyzendő, hogy a származás szerinti felsorolásban az ötödik volt Rózsay, viszont azok között, akik megmaradtak őseik hite mellett és az Akadémia tagjai is voltak: első volt.

Az orvosprofesszor az 1848/49-es szabadságharc idején magyarosította nevét és Kossuth mellé állt, az első felelős magyar minisztérium tábori főorvossá nevezte ki. 1850-től Pest főorvosa volt, mely posztot élete végéig megtartotta. 1854-ben sikerült megalapítania az Elisabethineum „agg-gyámoldát” (ma a Péterfy Kórház Alsóerdősor utca és Dohány utca sarki telephelye), mely két évvel később kezdte meg működését, de emellett részt vett a pesti zsidó kórház igazgatásában is (halála előtt nem sokkal az ő javaslatára vásárolta meg a hitközség a Szabolcs utcai kórház telkét). A Rókus Kórház járványügyi referense is volt. 1864. január 20-án választották az MTA levelező tagjának – székfoglalóját az időskori gyógyellátásról tartotta, melynek úttörője volt. Az emancipáció évében, 1867-ben Pest-Pilis-Solt vármegye tiszteletbeli főorvosa lett.10

Rózsayt a tudományos és szakmai élet mellett az állami szféra is elismerte: királyi tanácsosi címet kapott és „muravölgyi” névvel magyar nemességet is.11 Végrendeletében tetemes vagyont (28.000 forintot) hagyott az Akadémiára és különböző jótékony célokra, de ez különösebben nem volt meglepő, hiszen életében is híres volt nemes lelkéről: megalapította például az Eötvös-alapot, mely évente 40 szegény helyzetű orvostanhallgatót segélyezett stb.12

Sírja a Salgótarján utcai zsidó temetőben áll, emlékezete viszont sajnos hiányos: semmi sem viseli nevét. Rózsay munkássága csupán néhány évtizedenként fénylik fel egy-egy orvosi folyóiratban.

Vámbéry Ármin dolgozószobájában

Héber örömszózat az akadémiai palota felett

1865-ben az akadémia új épületének felavatására Zilz Mór pesti vallástanár Kol Szimrá címen héber nyelvű költeményt írt. A 25 hatsoros költeményt a pesti hitközség jelentette meg; magyarra pedig Zilahy Pál rabbijelölt fordította Örömszózat címen. Arany János (1817–1882) költő, az Akadémia titkára később a hitközséget arról tájékoztatta, hogy az tudomány világa „kedvesen fogadta” a héber szózatot az 1865. december 15-ei nyilvános ülésén.13 A Zilz költeményét dr. Rózsay József levelező tag ismertette az alábbiakban:

„A »Kol Simrah« (Örömszózat)-ban szerző héber nyelven tolmácsolja érzelmeit, nem csupán azért, mert e nyelv is keletről származik, keletről, hol a magyar nemzet bölcsője van, nem csupán azért hogy örömszózatát azon nyelven intézze a magyar nemzethez, melyen Isten a prófétához szólott, hanem azért, mert e nyelv sajátja, – melyen örvendetes és gyászos alkalmakkor legörömestebb szól, mert egykori nemzetiségének érzete, s az évezredes múltnak emléke, az izraelitának hű társa volt fájdalmas pályáján. […]

A költő igen helyesen Cionnak nevezi az Akadémia palotáját, a próféta szavaiból indulván ki »Cionból jő a tanítás« (Jesájá 2:3.), s valóban bármi hosszú körülírással sem fejezhette volna ki találóbban az intézet rendeltetését, mint ez egyetlen szó által.”14

Magyar Tudományos Akadémia

Zilahy fordítása sajnos kéziratban maradt, de részletét tudjuk közölni:

„Duna partján díszlik ím székhelyed,

Fényes lakot fiaid emeltek számodra!

Vonulj be s uralkodjál ott,

Sötétség ne lepje el napodat,

Virágaid ne bánthassa hervadás,

Örökre ragyonjon csillagzatod.

 

Lakod Cion, bölcseinek menhelye,

Tudoményok szív-ere, veleje

Országnak, nemzetnek egyeteme.

Lakodból sugarak mert terjednek

Gerjesztői emberi szíveknek

Magasztos isteni érzelmekre.” 15

Cseh Viktor írása

1 Berei Andor (szerk.), Új magyar lexikon 4. kötet (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1962), 517–518. o.; 2 Ballagi Ernő, „Zsidó érdekességek a százesztendős Akadémiáról – Zsidó bibliafordító mint akadémikus”, A Magyar Zsidók Lapja (1940), 2. évf. 18. szám, 3.; 3 Ballagi Ernő, „Kuriozumok – Zsidó cigányprimások és muzsikusok”, Egyenlőség (1938) 58. évf. 24. szám, 11. o.; 4 „Finály Henrik”, Vasárnapi Ujság (1898), 45. évf. 9. szám, 142–143. o.; 5 „Vámbéry Ármin”, Vasvárnapi Ujság (1913), 60. évf. 38. szám, 750. o.; 6 „Hirek – Vámbéri Ármin”, Egyenlőség (1913), 32. évf. 38. szám, 9. o.; 7 „Kivételesen” mert bár az Egyenlőség elsősorban az asszimilálódott, illetve neológ zsidókat célozta meg, a kikeresztelkedett zsidókról nem igazán cikkezett a kitérésük után. A kivétel oka lehet esetleg, hogy Falk nem szakította meg kapcsolatát a hitközséggel, a Pesti Izraelita Nőegyletnek például tiszteletbeli tagja maradt. Lásd: „A pesti izr. Nőegyesület”, Egyenlőség (1909), 28. évf. 20–21. szám (II. melléklet), 3. o.; 8 „Hirek – Falk.”, Egyenlőség (1908), 27. évf. 37. szám, 8–9. o.; 9 „Zsidó érdekességek – Rózsay József és az Akadémia”, A Magyar Zsidók Lapja (1942), 4. évf. 32. szám, 4. o.; 10 Vértes László dr., „Dr. Rózsay József, az első magyar gerontológus, a régi Terézváros orvosa”, in: Székely György (főszerk.), Honismeret (Budapest: Lapkiadó Vállalat, 1985/3.), 8–9. o.; 11 Szabolcsi, „Zsidó nemesek”, Egyenlőség (1887), 6. évf. 16. szám, 6. o.; 12 „Hirek – Dr. Rózsai József”, Egyenlőség (1885), 4. évf. 21. szám, 7. o.; 13 Groszmann Zsigmond dr., A magyar zsidók a XIX. század közepén (Budapest: „Egyenlőség” Könyvkiadóvállalata, 1917), 53. o.; 14 Csengery Antal (szerk.), Budapesti Szemle VIII. kötet (Budapest: Ráth Mór, 1867), 307. o.; 15 „Zsidó érdekességek – Héber óda a Magyar Tudományos Akadémiához”, A Magyar Zsidók Lapja (1942), 4. évf. 29. szám, 7. o.

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 126. szám – 2020. január 1.