Elfelejtett táslicholni? Még pótolhatja! A táslich imát a legtöbb zsinagógába járó ember ismeri, tudja, hogy ros hásáná első napján a délutáni ima után egy vízparton mondják el. Az Isten-tiszteleti szokásokban jártasak még azt is tudják, hogy ha ros hásáná szombatra esik, akkor a táslich az újév második napjára tolódik. Azt viszont már kevesebben ismerik, hogy a táslich szertartása még ezután is pótolható.
De honnan is ered a táslich?
Az egyik magyarázat szerint, amikor Ávrahám ősapánk Izsákot vitte feláldozni (1Mózes 22:1–24.), akkor a Sátán folyó formájában jelent meg, hogy megakadályozza az Isten-szeretet talán legnagyobb micváját. Ávrahám mit sem sejtve lépett a folyóba, hogy átkeljen azon és folytassa útját, ám a víz egyre csak emelkedett, amikor pedig már a nyakáig ért, akkor így kiáltott fel:
„Segíts engem Isten, mert lélekig hatoltak a vizek. Belesüllyedtem a mélység iszapjába, s nincs megállhatás; bejutottam vizek mélyeibe és áradat sodort el engem. Elfáradtam kiáltásomban, kihevült a torkom, elepedtek szemeim, várván Istenemre.” (Zsoltárok 69:2–4.)
Ávrahám segélykiáltására a Sátán eltűnt, a folyó elapadt. A táslich célja tehát, Ávrahám önfeláldozásának és Isten-szeretetének a felidézése.
Egy másik magyarázat szerint a régi időkben szokás volt a királyokat folyók mellett megkoronázni, ahol a folyó annak a szimbólumaként szerepelt, hogy a király uralkodása olyan simán menjen, mint a víz folyása. A táslich szertartásával tehát kijelentjük, hogy az Örökkévaló a világ királya és egyetlen uralkodója.
Hovatovább, a táslichra a Próféták könyvében is találunk több forrást, mint például:
„Összegyűltek tehát Micpába, merítettek vizet és kiöntötték az Örökkévaló színe előtt, böjtöltek ama napon és mondták ott: Vétkeztünk az Örökkévaló ellen! És ítéletet tartott Sámuel Izrael fiai fölött Micpában.” (1Sámuel 7:6.) Ezt a kommentátorok úgy fordítják, hogy a sivatagban úgy öntötték ki a zsidók a vizet, mint szívükből a bűnbánatot, mire RáSI (Rabbi Slomó Jicchák, 1040–1105), a Talmud és a TáNáCh híres kommentátora hozzáteszi, hogy „mi ilyenek vagyunk, mint a kiöntött víz az Örökkévaló előtt”.
Egy másik helyen pedig egészen konkrét utalást is találunk a szertartás elemeire:
„Újra fog nekünk irgalmazni [az Örökkévaló], lenyomja bűneinket – midőn bedobod a tenger mélységébe minden a vétkeidet.” (Michá 7:19)
Hogy nézett ki a táslich és hogy néz ki ma?
RáSI, a Talmud Sábát 81. traktátusának kommentárjában írja, hogy a Gáonim ros hásáná előtt 15, vagy 22 nappal egy pálmalevélből fonott kosárba egyiptomi babot, vagy borsót ültettek, majd újév előestéjén hétszer megforgatták a fejük fölött és a vízbe dobták. Ezer évvel ezelőtt tehát meglehetősen másképpen festett a táslich. (Azt javasoljuk, hogy most inkább szüretelje le, ha elültetett valamit.)
A 16. századból még mindig nem tudjuk pontosan rekonstruálni a táslich menetét, de azt feltételezhetjük, hogy akkorra már meglehetősen általános és meghatározott rend szerint működő eleme volt ez az askenáz közösségek ros hásánai liturgiájának, ez hamarosan a szefárdoknál is azzá vált, miután a híres cfáti kabbalista, AriZál (Jicchák Lurjá, 1534–1572) rabbi hatására ők is átvették.
Mindenesetre a MáHáRIL (Jákov ben Mose Lévi Moelin, ca. 1365–1427) középkori német Talmud-tudós fő munkájában a Minhágé MáHáRILban – amit a rabbi tanítványai fejeztek be és először 1556-ban publikáltak –, még csupán annyit olvashatunk, hogy volt egy olyan szokás, amikor az újévi étkezést követően a zsidók a bűneinket a tengerbe dobták.
A Kicur Sulchán Áruchban (129:21) a következőt olvashatjuk a táslich kinézetéről:
„A minchá (délutáni) ima után valamely folyóvízhez mennek, hogy megemlékezzenek Jicchák áldozatul való megkötése érdeméről, […] Jobb, ha ez a folyó a városon kívül van és halak is vannak benne […] hogy a rossz szem éppenúgy ne kapjon erőt rajtunk, mint a halakon, hanem szaporodjunk és sokasodjunk, miként a halak. Vannak, kik azzal indokolják, hogy a halaknak nincsen szempillájuk, állandóan nyitva a szemük, könyörögjünk mi is Ahhoz odafönn, akinek állandóan nyitva a szeme. Ha nincsen ott olyan folyó, amelyben halak vannak, más folyóhoz vagy kútforráshoz mennek, […] Meg szokták ott a ruha széleit rázni, ami általában intelem arra, hogy az ember gondoljon a vétkeinek a levetésére, mindazonáltal kutassa át és vizsgálja meg útjait, hogy ruhái legyenek fehérek és minden bűntől mentesek. Ha az első nap sabboszra esik, a második napon mennek a folyóhoz.”
| A legjobb tehát, ha olyan víznél mondjuk el a táslichot, amiben vannak halak is, mert az emberek olyanok, mint a halak, azaz mint ahogyan a hal bármikor hálóba ragadhat és elpusztul, úgy az ember is bármikor belezuhanhat a bűn és a halál szakadékába, ezért fontos emlékeznünk arra, hogy mennyire hajlamosak vagyunk a bűnökre, melyeket el kellene kerülnünk (Levus Orách Chájim 596:3.). |
A ReMÁ (Mose Isserles, 1530–1572) pedig úgy magyarázza, hogy a Tórából tudjuk, hogy kezdetben a Földet víz borította, amiben mi emberek életképtelenek vagyunk, csak is az Örökkévaló kegyelméből élhetünk, mikor a harmadik napon földeket teremtett számunkra. Ezért az élő vizeknél emlékezünk meg az Örökkévaló kegyelmére és itt bánjuk meg bűneinket (Torát háOláh 3:56.).
Mikor van a legjobb idő a táslich elmondására?
Ros hásáná első napján, a minchá ima után.
Mondunk táslichot akkor is, ha ros hásáná első napja sábeszre esik?
Néhányan mondanak sábeszkor is, azonban a legtöbb közösségben ilyen esetben Ros hásáná második napjára halasztják a táslichot, hogy elkerüljék annak a lehetőségét, hogy az emberek véletlenül olyan helyre vigyék a máchzorjukat, ahol nincsen érüv, s ezzel megszegjék a sábesz szentségét.
Ha elfelejtettem mondani táslichot ros hásáná első napján, akkor pótolhatom a másodikon is?
Igen, sőt, – szombat kivételével – egészen Jom kipurig elmondhatjuk, de egyes vélemények a táslicholást egészen Smini Áceretig is megengedik.
Mi történik akkor, ha nincs a folyóban hal?
Bár ezt pontosan nem tudjuk megállapítani, de még ha biztosan is tudjuk, hogy nincs hal a folyóban, a táslich akkor is elmondható.
Szabad-e morzsákat dobni a folyóba?
Elterjedt tévhit, hogy a táslichkor morzsákat kellene dobálni a vízbe, hogy bűneinket a halakkal etessük meg. Jom tovkor (és persze sábeszkor) tilos a halakat etetni, de ha valaki később, hétköznap csinálja a táslichot, akkor ez a tiltás nem vonatkozik rá, azonban, mivel ennek az általános ideje ros hásánákor van, ezért helyesebb akkor sem morzsákat dobni a vízbe.
Mi a teendő akkor, ha a legközelebbi folyó messze van az otthonunktól?
Ha a folyó látható a távolból, akkor a táslich elmondható.
Mi a helyzet akkor, ha egyáltalán nincs folyó a közelben?
Ebben az esetben bármilyen természetes vízhez el lehet menni, például egy tóhoz, forráshoz vagy éppen egy fúrt kúthoz. Sőt, vannak olyanok is, akik a táslichot a mikve medencéje mellett mondják.
És mit csinálunk akkor, ha egyáltalán nincs a közelben természetes víz?
Elmondhatjuk a táslichot bármilyen vízgyűjtőnél, akár még egy akváriumnál vagy víztartálynál is.
Mindenki által elfogadott minhág?
Nem, a Vilnai Gáon (Élijá ben Slomó Zálmán, 1720-1797) például nem gyakorolta ezt a szokást. Egyes vélemények szerint nőknek nem kell táslicholniuk, míg más vélemények csak azt mondják, hogy nem szabad egy helyen táslicholni férfiaknak és nőknek (Áruch háSulchán Orách Chájim 583:4.). Magyarországon azonban irányzattól függetlenül egy bevett újévi szokás a táslich.
Források: A vallási szövegeken kívül Elozor Barclay rabbi és Yitzchok Jaeger rabbi közös tanítása, továbbá: Bloch, Abraham P., The biblical and historical background of Jewish customs and ceremonies. New York: Ktav Publishing House, 1980.