Néhány hónappal ezelőtt különleges esküvőre került sor Izraelben. Minden esküvő egyedülálló és megismételhetetlen, de ez az esemény valamiben egészen egyedi volt. Nem a díszekben, nem a meghívott zenekarban, de még csak nem is a vendégek számában, hanem abban, hogy a 32 éves menyasszonyt egy idős házaspár kísérte az esküvői baldachin alá. Sőt, nemcsak idős, hanem nagyon idős házaspár, a férfi éppenséggel kilencvenes éveinek közepén jár, míg felesége a nyolcvanas éveit tapossa. Az egyik jelenlévő, nem ismerve a család történetét, megkérdezte a mellette álló férfit: „Miért a nagyszülei kísérik a menyasszonyt a hüpe alá, miért nem a szülei vannak mellette?”
Meglepő válasz érkezett: „Ők a szülők.”
A rendkívüli történet akkor kezdődött, amikor 65 évvel ezelőtt Mose és a nála 12 évvel fiatalabb Ávigáil összekötötték az életüket. Öt gyermekük született, öt csodálatos és tehetséges fiú. Otthonukat öröm és gyerekzsivaj töltötte meg. Egyik gyermekük, Ben egészen fiatal korától arra készült, hogy hőn szeretett országát és népét fogja majd védelmezni. Ben kicsattanóan erős volt és kiváló elme, mindenhol kedvelték őt. 1984-ben csatlakozott az izraeli hadsereghez. Még az azt követő nyáron részt vett egy hadműveletben, mélyen a libanoni területeken. Egy ellenséges támadás során Bent eltalálta és megölte egy golyó. Mose és Ávigáil élete darabjaira hullott. Teljességgel vigasztalhatatlanok voltak, főleg Ávigáil, aki teljesen összetört.
Három évvel később, 1988-ban Mose elhatározta, hogy New Yorkba utaznak, hátha a környezetváltozás segíteni fog a reményét vesztett asszonynak. A férfi akkoriban ezüsttel és judaikával kereskedett, így üzletileg is kapóra jött neki az út. Egyik fiuk kapcsolatban állt a Chábáddal, és ő vetette fel, hogy ha már New Yorkban járnak, ellátogathatnának a lubavicsi Rebbéhez és áldást kérhetnének tőle. Hátha a Rebbe áldása megnyugvást és vigasztalást hozna a gyászoló házaspár számára. 1988 telén érkeztek New Yorkba és fiuk tanácsát megfogadva valóban elmentek a Rebbéhez.
Több órányi sorban állás után jutottak a Rebbe elé. Ávigáil előrehajolt és azt suttogta:
„Drága, szeretett fiamat megölték Libanonban és nem bírom tovább a fájdalmat. Kérem a Rebbét, hogy áldjon meg, mert van még négy fiam, és szükségem van arra, hogy folytatni tudjam az életem.”
A Rebbe figyelmesen meghallgatta, és miután befejezte a szavait, négy darab egydollárost nyújtott át az asszonynak. „Egy-egy dollár minden fia részére” – mondta, majd ahogy Ávigáil tovább akart lépni, meglepő dolog történt. A Rebbe felemelt még egy bankjegyet és azt mondta: „Ez pedig a lányáé”.
Mire felocsúdtak volna, már kívül is voltak az ajtón. Mire gondolhatott a Rebbe? Ávigáil 51 éves volt akkor, Mose 63. Lányuk nem volt, legfiatalabb fiuk húsz éves volt. Sokfelé kérdezősködtek, szerették volna megtudni, mire utalhatott a Rebbe. Egy Chábád rabbi úgy vélte, hogy a Rebbe talán a menyükre célozhatott, aki olyan közel állt a szívükhöz és bár a házaspár úgy érezte, nem ez a megoldás, mást ők sem tudtak kitalálni, a menyüknek adták a dollárt. Mose a következőket írta a bankjegyre: „Ezt az egydollárost a Rebbe adta nekünk a lányunk részére, azonban mivel nem tudjuk, hogy ez mit jelent, odaadjuk a menyünknek.”
Teltek a hónapok, átadták a dollárokat, de semmi sem változott, úgy tűnt, az áldás nem tette könnyebbé a helyzetet. Ávigáil végül már az ágyból sem tudott felkelni, és a lelki fájdalom mellé fizikai fájdalom és rosszullét is társult. Úgy döntöttek, orvoshoz fordulnak, hátha tud javasolni valamilyen szert vagy terápiát a fizikai rosszullét és gyengeség enyhítésére. Az orvos úgy vélte, hogy a fizikai fájdalom lelki eredetű és azt javasolta, hogy keressenek fel egy pszichológust vagy egy pszichiátert, aki segítene könnyíteni a lelki terhen. Ávigáil sírni kezdett, és elmondta, hogy már mindent megpróbált, de a testi tünetek nem múlnak. Azt mondta erre az orvos:
„Nem is tudom, mit mondhatnék. Az Ön által észlelt tünetek leginkább a terhesség jeleire hasonlítanak. Nem lehetséges, hogy Ön várandós?”
Az asszony rettenetesen megbántódott: „Csúfot űz belőlem? Idejövök, beszámolok magának a fájdalmaimról és maga viccet csinál belőle? 51 éves vagyok, utoljára húsz évvel ezelőtt adtam életet egy gyermeknek.” Az orvost felbosszantotta a panaszkodás, elővett egy terhességi tesztet, az asztalra dobta és azt mondta: „Mi vesztenivalója van? Tessék, csinálja meg!”
Tíz perccel később a megtört asszony pozitív terhességi tesztet tartott a kezében. Gyermeket várt! Hirtelen úgy érezte, megfiatalodott. Van remény, van jövő, új élet érkezik a családjukba! Lányuk lesz, aki végre vigasztalást hoz a számukra. Az orvos azonban hamar lehűtötte a család lelkesedését. „A terhességet azonnal meg kell szakítani” – mondta, és azzal érvelt, hogy ebben az életkorban túlságosan nagy veszélyt jelent az asszony számára egy gyermek kihordása.
Mose és Ávigáil nem fogadták el a javaslatát. Szilárdan hittek abban, hogy ez a megfogant élet a Rebbe áldásának köszönhető, és ő az egyetlen, aki vigasztalást hozhat a számukra.
A természet törvényein felül állt a gyermek fogantatása, és azt jelentette a számukra: ha teljes szívvel fordulnak Istenhez, lehetőséget kapnak a továbblépésre. Az orvosok azonban hatalmas nyomást gyakoroltak a leendő szülőkre, és mindenképpen a terhesség megszakítása mellett érveltek. A házaspár végül úgy határozott, hogy ismét a Rebbe áldását kérik. Egy hónappal később megint New Yorkban voltak, beálltak a sorba, és amikor ők kerültek sorra, Ávigáil ismét előrehajolt és így szólt:
„A Rebbe áldásának köszönhetően gyermeket várok. Az orvosok azonban azt mondják, hogy az életkorom miatt semmi esélye sincs annak, hogy életben maradhasson és egészséges lehessen.”
A Rebbe így felelt:
„Jobban tenné, ha eljárna a zsinagógába és a Zsoltárok könyvének szent szavait olvasná, mint hogy az orvosokra pazarolja az idejét.”
A Rebbe egy egydollárost nyújtott át az asszonynak és hozzátette:
„Az egészséges és biztonságos szülésért.”
A házaspár már tudta, mit kell tennie. Attól a naptól fogva Ávigáil minden nap elment a zsinagógába, imádkozott és zsoltárokat mondott. A terhesség kilencedik hónapjának a végén az asszony egészséges kislánynak adott életet. Menye még azon a napon meglátogatta a kórházban, és visszaadta anyósának a Rebbe egydollárosát, ami az újszülött kisbabát illette.
A szülők boldogok voltak. Úgy érezték, harminc évet fiatalodtak, büszkén sétáltak babakocsit tolva a környékbeli utcákon. Újszülött gyermekük minden pillanatban emlékeztette őket: a családot ért rettenetes tragédia után is fel kell állni és folytatni kell az életet. Ez a gyermek mára felnőtt nő lett és 32 évesen idős szülei kísérték az esküvői baldachin alá.
Mit tanulhatunk ebből? Fontos, hogy az ember az orvosokra hallgasson, de vannak különleges időszakok, melyek arra emlékeztetnek, hogy a zsidók természettől fogva a természeti törvényeken felül állnak és bizonyos helyzetekben az Égből jövő áldás hatására átlépik a természet adta kereteket. Ha elég erősen kapcsolódnak Istenhez, nem zuhanhatnak le.
Fotó: Elia Pellegrini on Unsplash