Elhunyt ráv Mátiszjáhu HáKohén Katz rabbi, a Jesivát Binján Olám egyik ros jesivája, aki egész életét a Tórának és a tanítványok nevelésének szentelte.
Katz rabbi a Tóratanulás és a zsidó nevelés kiemelkedő példaképe volt, aki több generációt formált tanítványaiból, miközben alázattal és gondoskodással vezette őket az Isten-szolgálat útján. Zot hanuka napján Jeruzsálemben tartották búcsúztatását, amelyen sokan tiszteletüket tették és kísérték végső nyughelyére – adta hírül a Matzav.com.
Elhunyt Katz rabbi
Ráv Mátiszjáhu HáKohén Katz rabbi, a Jesivát Binján Olám egyik ros jesivája, életének 86. évében hunyt el, levájáját pedig zot hanuka napján, hétfőn tartották Jeruzsálemben.
Rav Katz a 5700. tévét 12-én született, apja, ráv Meir Joszef HáKohén Katz, és anyja, Cipora Katz rebecen volt. Már fiatal korától rendkívüli szorgalommal és mélységgel merült el a Tórában, így tanárai szemében elkötelezett és szeretett talmiddá vált. Ponevezsi és Mir jesivákban tanult, ahol a tanulásban nyújtott világos, átgondolt megközelítéséről vált ismertté.
Amikor a házasulandók korába ért, akkor ráv Efrájim Lerman lányát vette feleségül.
Generációk tanultak a rabbi kedves szavaiból
Katz rabbi kiemelkedő személyiség volt, egész életét a Tórának és a chinuchnak szentelte. Évtizedeken keresztül generációk nőttek fel tanítványaként, miközben kiemelkedő oktatói pozíciókat töltött be a Jesivár Kol Torá, Or Szomájách, Bét HáTalmud és Máorot HáTorá intézményekben. Később a Jesivát Binján Olám egyik vezetőjeként folytatta szolgálatát Jeruzsálemben.
Alázatosságáról és kedvességéről volt ismert, önzetlenül vezette a tanítványokat, közel hozta őket az Isten-szolgálathoz. A háláchát, valamint a micvák gyakorlásához való precíz hozzáállást oltott beléjük. Különösen híres volt arról, hogy kiemelt figyelmet fordított a Semirát HáLáson ismétlésére, személyes példájával mély nyomot hagyva mindazokban, akik találkoztak vele.
A levájá zot hanuka napján délben indult a Bét Midrás Bét Jiszráélből, az Ezrát Torá negyedből. Nagy tömegek kíséretében a Hár HáMenuchot temetőbe vonult, ahol örök nyugalomra helyezték.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.