Egy elfeledett demokrata története, Vázsonyi Vilmos, aki a századforduló Budapestjén a jog, a politika és a társadalmi haladás határán formálta a modern Magyarországot.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető omladozó mauzóleumai között sétálva nemcsak neveket, hanem sorsokat is olvashatunk a kövekbe vésve. Köztük nyugszik Vázsonyi Vilmos is, egy politikus, aki korának egyik legkarakteresebb, mégis méltatlanul háttérbe szorult alakja volt.
A demokrácia ügyvédje: Vázsonyi Vilmos portréja
A 19. század végének pezsgő Budapestjén született meg egy olyan politikai pálya, amely egyszerre volt bátor, modern és ellentmondásokkal teli. Vázsonyi Vilmos, eredeti nevén Weiszfeld Vilmos 1868-ban látta meg a napvilágot Sümegen, egy izraelita családban, amely később a Vázsonyi nevet vette fel. Már ez a gesztus is jól mutatja azt a korszakot, amelyben identitás és társadalmi érvényesülés szorosan összefonódott.
Jogászként indult, és a Budapesti Tudományegyetemen szerzett diplomája után gyorsan nevet szerzett magának. Nem csupán a tárgyalótermekben, hanem a közéletben is otthonosan mozgott. Ügyvédként a társadalmi igazságosság kérdései iránt különösen érzékeny volt, ezt bizonyítja, hogy a vasutassztrájk idején nemcsak tárgyalt a kormánnyal, hanem a perbe fogott munkásokat is védte.
A politika új húrjait pengette meg
1894-ben megalapította a Demokrata Pártot, amely később Polgári Demokrata Párt néven országos szervezetté nőtte ki magát. Vázsonyi nem a hagyományos elit politikusa volt: új hangot, polgári szemléletet és reformszándékot képviselt egy olyan korban, amikor a politikai struktúrák még erősen zártak voltak.
Az 1901-es választások hozták meg számára az áttörést: Terézváros képviselőjeként jutott be az Országgyűlésbe, és ezt a pozícióját éveken át meg is őrizte.
Parlamenti jelenléte alatt a demokratikus reformok egyik legkitartóbb szószólója volt, különösen a választójog kiterjesztésének kérdésében.
Vázsonyi az ellenállás meghatározó alakja volt
A 20. század eleji politikai viharok közepette Vázsonyi az ellenállás egyik meghatározó alakjává vált. Az 1905–1906-os belpolitikai válság idején a „nemzeti ellenállás” vezéralakjai közé tartozott, és aktívan szembeszállt a kormányzati törekvésekkel.
1917-ben végül maga is kormányzati szerepet vállalt: igazságügy-miniszter lett, majd a választójogi reform kidolgozásával megbízott tárca nélküli miniszterként dolgozott. Ez a szerep jól mutatja politikai hitvallását: a jog eszközeivel kívánta átalakítani a társadalmat.
Antibolsevista kijelentése miatt emigrálnia kellett
Az 1918-as őszirózsás forradalom után azonban pályája megtört. Korábbi, antibolsevista kijelentései miatt Bécsbe emigrált, és csak 1921-ben tért vissza Magyarországra. Ekkor újraszervezte pártját, és ismét parlamenti képviselő lett, ám már egy megváltozott politikai közegben kellett helytállnia.
Nevéhez fűződik a frankhamisítási ügy parlamenti vitájának egyik kisebbségi álláspontja is, amely újabb konfliktusokat szült, különösen a nacionalista körökben.
Élete végén egészsége megromlott, és gyógykezelésre Badenbe utazott, ahol 1926-ban hunyt el. Halála után politikai örökségét fia, Vázsonyi János vitte tovább, míg családja más tagjai, köztük unokája később az emigrációban őrizték emlékét.
Érdekli Vázsonyi és más, nagy kaliberű zsidó vezető élete?
Akkor április 26-án csatlakozzon a Stetl városi séták Salgótarján utcai temető bejárásához, melyet dr. Negyela László vezet. Jelentkezés és bővebb információ a zsidoprogramok.hu oldalon keresztül.
A borítóképen Vázsonyi festményének AI restaurált változata. Az eredeti festmény a MILEV gyűjteményében található.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.